2012. máj. 17. 2012. máj. 17. 18:57

Ezt a sokak szerint talán meglepő kijelentést miszerint az, akinél Magyarországon talán senki nem ostromolja jobban a globalizációt, valójában a globalizáció kiszolgálója Alvin Troffler: A harmadik hullám című könyvének tételeivel szeretném bizonyítani. Alvin Troffler szerint korunk, vagyis a globalizáció korának, gazdasági, politikai és társadalmi válságainak a mélyén valójában egy új, és szerinte jobb világ kezd kibontakozni.

 

A történelmet három részre osztja: az első hullámra, ahol a gazdaság alapját a földművelés jelentette. A második hullámra, amikor az ipari társadalom kezdett kibontakozni. Végül a harmadik hullámra, vagyis az információs korra, amikor az információs gazdaság dominál, ami megegyezik a globalizáció korával, és ami Troffler szerint sok tekintetben visszatérést jelent az első hullámhoz. Az első hullám legfőbb jellemzője Troffler szerint az volt, hogy az akkori gazdaság egységei, vagyis a parasztgazdaságok főként önellátásra termeltek, és csak a felesleget vitték a piacra, egymással nem, vagy csak korlátozott mértékben voltak gazdasági összeköttetéseik.

 

Az első hullám gazdasága tehát egymástól elkülönülő, önellátásra épülő gazdasági egységére épült. Ennek a kornak a nagycsalád volt az uralkodó családformája, ahol több generáció élt egymás mellett a parasztgazdaságokban. A második hullám, vagyis az ipari forradalom eljövetelével viszont megszűnt az önellátó gazdálkodás, hiszen az ipar termékeit csak korlátozott mértékben lehet önellátásra termelni, a mezőgazdaság leépült, és az agrárrétegek az iparban kerestek munkát. Kialakult a kereskedelem, és Európa eddig különálló gazdasági egységei kapcsolatba léptek egymással, és kereskedelmi hálózatba szerveződtek. Így elvált egymástól a termelés, és a fogyasztás, az emberek már nem tudták ellátni magukat úgy, mint eddig és az ipari üzemek munkásaivá kellett válniuk, hogy onnan jövedelmet szerezve kielégíthessék szükségleteiket a piacról.

 

Jellemzői voltak ennek a kornak a nagy méretek, hiszen óriási gyármonstrumok épültek ekkor. A központi irányítás, hiszen ez volt a totalitárius diktatúrák korszaka: fasizmus, kommunizmus. Troffler szerint a nemzetek megjelenése, vagyis nacionalizmus felszínre törése is az iparisítás eredménye, mert a kereskedelem megjelenésével, a gazdaság egységeinek összekapcsolódásával szükség lett a közös nyelvre, és hagyományokra, hogy a gazdasági egységek hatékonyabban tudjanak egymással kommunikálni, és együttműködni. Így tehát az azonos nyelv, és hagyományok, vagyis a faji, etnikai egyneműség előnyös volt az iparosítás számára, és így született meg Európában a nacionalizmus.

 

A marxista ideológiát annak ellenére, hogy szocialista volt, és a kapitalista tőkésosztály ellen irányult, Troffler mégis a kapitalista ideológiával egy kalap alá véve indusztrializmusnak nevezi, hiszen Marx és Engels az eljövendő szocializmust kollektív ipari társadalomnak képzelte, ahogy a kapitalizmus alapja is az ipar, és a kapitalizmust a történelmi materializmus vonalán haladva a szocializmus negatív előjelű, de szükségszerű előfeltételének tekintette. Ekkor jelent meg az úgynevezett kiscsalád, ahol már nem több generációból, hanem csak két szülőből, és a gyerekeikből áll, ami szintén az önellátó gazdálkodás felbomlásának az eredménye.

 

Ennek a kornak, mint ahogy az a nacionalizmusban és a kollektivista szocializmusban is tetten érhető, egyik legfőbb jellemzője volt az egyéniségnek alárendelődése a közösséggel szemben, legyen az ipari konglomerátum által életre hívott nemzetközösség, vagy a szocialista kollektívum. Ekkor jelent meg a környezetszennyezés is, hiszen az iparnak a természetből kellett kinyernie a működéséhez szükséges nyersanyagot, ez pedig fokozott környezetszennyezéssel járt együtt.

 

A harmadik hullám az információ kora. Ekkor jelent meg a számítógép. A nyersanyagigényes nehézipart kezdte felváltani tudásigényes elektronikai ipar. A foszilis tüzelőanyagok iránti kereslet kezdett megcsappanni, és megjelent az új energiaforrások, mint a szél, vagy a napenergia iránti érdeklődés. Ez a nehézipar leépülésével párhuzamosan a környezetszennyezés mérséklődését vonta maga után. Az informatika megjelenése az ipar automatizálását vonta maga után, ez pedig a munkanélküliség megjelenésével járt együtt. Az iparban az új elektronikai és informatikai technológiák megjelenésével a tömeggyártást, ahol mindenből csak egyféle terméket állítanak elő, kezdte felváltani a különféle termékek széles skálájának egymással párhuzamosan való gyártása, vagyis megjelent az egyedi termékek gyártása.

 

Ez a különféle marketingmódszerek, mint például a telefonos értékesítés, vagy a személyes megkeresés és rábeszélés robbanásszerű elterjedését vonta maga után, hiszen a sok új termékféleséget el kellett adni valakinek. Ez pedig az individuum felértékelődését vonta maga után, hiszen azoknak a gazdasági szereplőknek, akik sokfajta terméket akarnak eladni színes, és egymástól eltérő egyéniségekből álló társadalomra van szükségük, hiszen a sokfajta terméket nem lehet eladni csak egyféle embertípusnak.

Ennek a jele a különféle ifjúsági szubkultúrák megjelenése, mint például punkok, rockerek, akik így akarják kinyilvánítani különbözőségüket, hiszen ebben a társadalom mindenki más akar lenni. Az individuum felértékelődése a családi élet átértékelődését vonta maga után, ami a válási statisztikák égbe szökését eredményezte, hiszen ott ahol mindenki más akar lenni, az emberek nehezen tudnak együtt élni. Így megjelent az elmagányosodás jelensége, egyrészt az ipar leépülése következtében fellépő munkanélküliség, másrészt az individuum felértékelődése következtében széteső családi élet miatt.

 

Bár a család nem szűnik meg teljesen ebben a korban sem, hiszen a válási arányok égbe szökésével párhuzamosan megjelentek a csonka családok, ahol a gyermek csak az egyik szülőjével él együtt. A hivatalos házassági szerződés nélküli élettársi viszony, a homoszexuális párkapcsolatok. Amerikában pedig, ahol a legelőrehaladottabb a harmadik hullám, megszaporodtak azok az esetek, amikor két csonka család gyerekestül összeköltözik. Megjelentek az egy nő, két férfi, vagy egy férfi két nő kapcsolatok. Ezek a jelenségek, már az első hullám nagycsaládmodelljére emlékeztetnek, mint például a két csonka család összeköltözése, csak annak eltorzult formájában. Troffler szerint tehát a harmadik hullámban sem szűnik meg a család intézménye a nagyarányú válási statisztikák ellenére, csak megszűnik annak tradicionális formája, ahol a családot egy nő és egy férfi házassági szerződéssel megpecsételt szövetsége alkotja.

 

Továbbá ebben a jelenségsorozatban vannak olyan elemek is, amelyek, ha eltorzult formában is, de az első hullám nagycsaládmodelljét idézik. Az individuum felértékelődése nemcsak az egymástól különböző egyéniségek sokaságában ölt testet, hanem felőrölte az etnikai egyneműséget is. Az ipari konglomerátum által etnikailag egyneművé tett európai nemzetközösségeket most Afrikából, és Ázsiából beáramló színesek árja lepi el. Az individualitás végső kibontakozásaként pedig Troffler szerint kezd felbomlani az ipari társadalom utolsó bástyája is, vagyis a fogyasztás és a termelés elkülönülése, és a gazdálkodás formája kezd visszatérni az önellátó gazdasághoz. Mivel az ipari társadalom már a Föld minden részét bevonta a világkereskedelem hálózatába a termékek mennyisége, és megjelenési formáinak száma a harmadik hullám előretörésével egyre csak növekszik, egyre nehezebb vevőt találni rájuk.

 

Az iparban pedig amúgy is megjelentek a tömegtermeléssel szemben az egyedi termékeket előállító gépek technológiája, ezért tervbe van véve, hogy az embereknek ezután majd nem termékeket gyártanak, hanem olyan gépeket adnak el, amelyekkel saját maguk testre szabhatják, és legyárthatják maguknak a szükséges termékeket. Például az emberek nemsokára olyan számítógéppel vezérelt gépeket vehetnek maguknak, amibe beprogramozhatják, hogy milyen ruhát szeretnének maguknak, és a gép minden további nélkül legyártja ezt nekik. Ez a jelenség még csak csírájában van meg a társadalomban, de ma is jól megfigyelhető, hogy például a bankok a számítógépes technológia megjelenésével mind arra ösztönzik a vásárlókat, hogy önállóan szolgálják ki magukat, így például, hogy kártyával vegyenek fel pénzt. A kereskedelemben is terjed az önkiszolgálás.

 

Az önellátás előretörése ezenkívül abban is megmutatkozik, hogy szaporodik azoknak a száma, akik kiköltöznek a városokból a falvakba, vagy egy tanyára. Az ipari korszakra jellemző munkahelyre való bejárást, és rögzített 8 órás munkaidőt kezdi felváltani a távmunka, és az otthonról való munkavégzés. Troffler éppen ettől várja a családi élet megjavulását, és bár torzított formában, de az első hullámra jellemző nagycsalád feltámadását, hiszen az emberek szerinte ezentúl majd többet lehetnek együtt. Ez mindenképpen az első hullám gazdasági modelljéhez való visszatérést jelent Troffler szerint, bár leszögezi, hogy nem teljes visszatérést, mert az emberek a modern technológiától nyilván ezután sem fognak megválni. Azokat a gépeket pedig, mind például az imént említett ruhagyártó gépet, amivel önállóan kielégíthetik az igényeiket nyilván továbbra is a piacról fogják beszerezni, mert ilyen gépeket lehetetlen önállóan előállítani.

A harmadik hullám tehát nem egyszerűen visszahozza az első hullámra jellemző önellátó gazdálkodást, hanem inkább ötvözi az önellátó gazdálkodás, és a második hullámra jellemző, a földet behálózó, kereskedelmi rendszer tulajdonságait. De ez mindenképpen visszalépést jelent az első hullám irányába. A harmadik hullámra jellemző még a pénzügyi válságok előretörése is, ami Drábiknak az egyik legfőbb vesszőparipája. Troffler szerint ez is az információs társadalom előretörésének a következménye. A pénzügyi informatika megjelenése hálózatba kötötte a világ pénzügyi központjait: bankokat, tőzsdéket, ez pedig óriási kockázatokat jelent a pénzügyi világ számára.

 

Miért következik mindebből, hogy Drábik a globalizáció kiszolgálója kérdezhetné az olvasó. Egyszerűen azért, mert nincs még egy ember, aki jobban ostorozná a globalizációt, mint Drábik, de mégis olyan társadalmi modellt állít elénk a globalizációval szemben példaként, amely felé maga a globalizáció is halad. Vagyis az önellátásra épülő parasztgazdaságok rendszerét. Ha közelebbről szemügyre vesszük az írásait, akkor láthatjuk, hogy tulajdonképpen nem is a globalizációt, mint olyat ostorozza, hanem a pénzt, a kamatot. Ez az alfája, és az omegája az írásainak. A pénzügyi válság az csak egy részjelensége a globalizációnak, nem maga a globalizáció.

 

Drábik részéről az lenne a tisztességes, ha felhagyna ezzel a globalizációellenes frazeológiával, és elmondaná, hogy ő valójában szövetségest lát a globalizációban, mert az lerombolta az önellátó parasztgazdaságot létrejötte előtt tornyosuló legfőbb akadályt: az indusztrializmust. Ezzel én nem értenék egyet, de kivívná vele a tiszteletemet, ha őszintén megmondaná az igazságot. A teljesen önellátó gazdálkodást valójában csak akkor lehet megvalósítani, ha a modern technológia teljesen eltűnik a társadalomból, és az emberek visszatérnek a középkori technológiai szintre.

 

Azokat a gépeket, amelyekkel ruhát állítunk elő magunknak, vagy a mezőgazdasági munkához szükséges modern gépeket nyilván soha nem fogják tudni az emberek maguk előállítani, így azt a piacról kell beszerezniük, ha pedig ezeket a piacon akarják megvásárolni, akkor valahonnan jövedelmet kell szerezniük. Ezt nyilván csak úgy tehetik meg, hogy vagy elmennek a munkaerőpiacra dolgozni, vagy a piacról vásárolt gépekkel olyan termékeket tudnak előállítani önállóan, amit mások hajlandóak megvásárolni tőlük. A munkaerőpiacon az ipar leépülése miatt egyre kevesebb a munkahely. Az emberek pedig a különféle használati eszközöket: ruhát, autót, élelmiszert stb., ha egyedül is le tudják gyártani maguknak, akkor nyilván nem fognak értéket látni a másik által legyártott termékekben, és nem fogják egymástól megvásárolni.

Az emberek csak akkor fogják egymástól megvásárolni ezeket az árukat, ha a gyártójuk a használati értéken kívül olyan pluszértéket tud hozzáadni ehhez az áruhoz, amiért azt az emberek érdemesnek tartják majd megvásárolni. Ha pedig ez a pluszérték nem használati érték, akkor csak kulturális érték lehet. Erről már sokszor írtam a blogjaimon. Tehát csak a kultúra és a modern termelés összekapcsolása mentheti meg a harmadik hullám önellátó, vagy félig önellátó gazdasági rendszerét, vagy a teljes önellátás esetén a nyugati társadalom végképp elveszti technológiai vívmányait, és visszasüllyed a középkori technológiai szintre. Csak így valósulhat Drábik álma, vagy szerintem inkább (ez az én véleményem) rémlátomása a teljes önellátásra épülő parasztgazdaságokról.

 

Felhasznált Irodalom:

 

Alvin Toffler: A harmadik hullám, TYPOTEX ELEKTRONIKUS KIADÓ KFT., 2002.

 

Claire Wallace: A mindennapi élet ökonómiája, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1993.

 

Gyakorikérdések.hu: Jobbikosok: a Jobbik támogatja Drábik János gazdasági elképzeléseit? http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__partok-kormanyzas__741792-jobbikosok-a-jobbik-tamogatja-drabik-janos-gazdasagi-elkepzeleseit

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2012. ápr. 8. 2012. ápr. 8. 13:17

Az szerző ebben a könyvében a keleti vallások és a modern fizika kapcsolatáról ír. Erre már sokan utaltak a modern fizika művelői közül, de részleteiben még senki sem tárta fel. A keleti vallásokra (hinduizmus, buddhizmus, taoizmus) a panteisztikus szemlélet a jellemző, ahol a világ teljes egységet képez a személytelen Istenséggel, vagy ősszubsztanciával, és a tárgyi világ összes jelenségei, a tér az idő, vagy az anyag csupán ennek a személytelen Istenségnek a különféle megnyilvánulásai.

A keleti misztikus esetében a megvilágosodás pedig semmi mást nem jelent, mint hogy a jelenségek mögött meglássa az egységet, vagyis hogy rájöjjön arra, hogy valójában minden egy. Ez a szerző szerint egybevág a modern kvantummechanika eredményeivel, ahol a részecskék, és az általuk generált mezők egyáltalán nem választhatók el egymástól, mint ahogy a relativitáselméletben sem választható el egymástól a tér és az idő.

 

A modern fizika szemlélete szerint tehát a tárgyi világ objektumai teljes egységet képeznek hasonlóan a keleti miszticizmushoz, és ellentétben a klasszikus fizika nézeteivel, ahol az anyag tovább nem osztható, gömbszerű atomokból áll. Hasonlóan egybevág a keleti vallások szemléletével a kvantummechanika bizonytalansági elve is.

E szerint a testeket alkotó részecskék helye és állapota, sőt egyáltalán léte nem állapítható meg egyértelműen, hanem csak a valószínűsíthető, hogy a tér melyik helyén, és milyen állapotban van. Sőt, tulajdonképpen egyszerre lehet is valahol, és nem is lehet ott, illetve létezhet is és nem is. A keleti miszticizmus pontosan ilyen paradoxonokban gondolkodik. A valóság mélyrétegeiről olyan paradox kijelentések olvashatóak a taoista írásokban, mint például, hogy van is, nincs is, itt is van és ott is.

 

Érdekes az a gondolata is, hogy a klasszikus fizika és általában a nyugati szemlélet erősen geometrikus jellegű, vagyis térben gondolkodik. Ezzel ellentétben a keleti szemlélet szerint a tér csak emberi gondolkodás terméke, amely nem látja meg a tárgyi világ egymástól elkülönült jelenségei mögött az egységet.

Ez erősen egybeesik a modern relativitáselmélet szemléletével, ahol a tér nem létezik az anyagtól és az energiától különálló módón, hanem csak azoknak egyfajta relációjaként tartható számon. A hinduizmusban kevésbé, viszont a buddhizmusban és a taoizmusban hangsúlyozottan jelen van az állandó mozgás és változás gondolata, mivel a taoizmus a világ jelenségeit alkotó ősszubsztanciát, a taót dinamikusnak képzeli el. A szerző szerint a modern kvantummechanika szemléletére is hatványozottan jellemző az állandó mozgás-változás jelensége az atomi szinteken.

 

Továbbá a kvantummechanika eredményei is azt mutatják, hogy az idő folyamata: a múlt, a jövő mind összesűrűsödik a jelenben, és a keleti miszticizmus is ehhez hasonló nézeteket vall. Sorolhatnám még az analógiákat, amiket a szerző felsorol a keleti vallások és a modern fizika között, de aki elolvassa a könyvet, az úgyis megismeri őket.

 

 

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2012. jan. 28. 2012. jan. 28. 14:34

Georg Simmel: A pénz filozófiája című könyvében a pénz, mint társadalmi jelenség filozófiai elemzését írja le. A pénz értékelméletének elemzésekor arra a következtetésre jut, hogy a pénz értékét az ember és az általa megszerezni kívánt anyagi javak közötti távolság adja. Ha ugyanis az ember számára az őt körülvevő világ anyagi javai közvetlenül, és minden akadály nélkül elérhetőek lennének, akkor a pénznek semmi értéke sem lenne.

 

A pénz szubsztanciaelméletének, vagyis lényegének vizsgálatakor arra a következtetésre jut, hogy a pénz lényege nem más, mint annak a ténynek a megtestesülése, hogy egy összetett, munkamegosztásra épülő társadalomban az ember saját szükségleteit csak egy másik ember szükségleteinek a kielégítése által elégítheti ki. Mivel a pénz egy munkamegosztásra épülő társadalomban a cserekereskedelem megszűnésével éppen arra szolgál, hogy cseréjével az emberek tetszésük szerint bármilyen formában kielégíthessék szükségleteiket.

 

Leírja, hogy a társadalomban a munkamegosztás minél szélesebb körű elterjedésével a pénz egyre inkább elveszti anyagi megjelenési formáját, és csak funkcióértéke marad fenn. Kezdetben még megmunkálatlan fémrudakat használtak pénz gyanánt, majd megjelentek a pénzérmék, aztán a papírpénz. Korunkban pedig már a pénz nem más, mint egy elektromos jel. Simmel szerint erre azért van szükség, hogy a pénz a munkamegosztás fejlődésével minél gyorsabban tudjon forogni a társadalomban, mert a munkamegosztás fejlődése megköveteli a pénz minél gyorsabb forgási sebességét, ennek pedig akadálya a pénz anyagi megjelenési formája.

 

Érdekes a gondolata a pénznek az európai monarchiákkal, és a monarchista hagyománnyal való összefonódását illetően. Szerinte a kommunisták egyáltalán nem azért gyűlölik a pénzt, mert az a nagytőkések eszköze a munkások kizsákmányolására, hanem monarchizmus ellenességük miatt. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni Norbert Elias: A civilizáció folyamata című könyvét, amelyben azt mutatja be, hogy hogyan alakult ki a nyugati társadalomban az a modern szokásrendszer, amit ma kulturált viselkedésnek, vagy más szóval civilizált viselkedéskultúrának hívunk, mint például, hogy társaságban zsebkendőbe fújom az orromat, vagy említhetnénk az étkezési illemszabályokat is.

 

Sokan ezt a higiénia szükségletével magyarázzák. Mások a keresztény vallásosságra hivatkoznak. A higiéniával kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy miért csak a modern korban vált prioritássá, mikor minden korban ugyanilyen igény lehetne rá. A keresztény vallásossággal kapcsolatban pedig azt az ellenérvet hozhatjuk fel, hogy Európa legvallásosabb időszakában, vagyis a középkorban Európa területén egyáltalán nem volt jelen a mai civilizált viselkedéskultúra.

 

Az emberek lakásaikban tömegesen, összezsúfolva, egymás mellett aludtak, a családok ugyanabból a tálból, és puszta kézzel ettek. Tehát nem használtak kést és villát. A középkori köztereken gyakori volt a mezítelen emberek látványa, és még sorolhatnánk a példákat. Tehát önmagában a keresztény vallás sem civilizál.

 

Az igazi magyarázat Elias szerint az, hogy az újkor beköszöntével, az emberek nagyobb függőségbe kerültek egymástól, mint a régi korokban, és ez olyan viselkedési kényszereket alakított ki bennük, ami a civilizált viselkedéskultúra irányába terelte a nyugati civilizációt. Ennek a történelmi háttere az újkor kezdeteihez nyúlik vissza. A középkorban a hűbéri rendszer idején pénz még nem volt, a király földet adott hűbéreseinek, vagyis nemeseinek és lovagjainak a katonai szolgálatokért.

 

Ez csak kismértékű függést jelentett a hűbéresek szempontjából a királytól, csak hadi veszély esetén egyesítette a birodalmat, hogy meg tudják vívni a háborút. Béke idején mindig megindultak a királytól való függetlenedési törekvések a birodalomban. A Német-Római Császárság a középkor idején szét is bomlott kisebb tartományokra. Azonban mikor az újkor elején elindult a gazdasági fejlődés.

 

A földműves naturálgazdálkodás mellett elkezdődött az iparosodás, a kereskedelem kiépülése, megjelent az új társadalmi réteg, vagyis a polgárság, a gazdaság differenciáltabb működésének, a munkamegosztás minél szélesebb körben való elterjedésének következtében szükség lett egy értékmérő eszközre: a pénzre. A pénz megjelenése pedig kivette a hatalmat a nemesi és lovagi rendek kezéből, és a királyt ruházta fel minél nagyobb hatalommal.

 

Ugyanis már nem volt szükség arra, hogy a király földet adjon a nemeseknek és lovagoknak hadi szolgálataikért, hanem saját zsoldoshadsereget tarthatott fenn, hiszen rendelkezésére állt az új fizetőeszköz, vagyis a pénz, amivel meg tudta fizetni őket. Így a nemesség, és a lovagság elvesztette régi funkcióját, a pénzgazdálkodás megjelenésének következtében földjéből is nehezen tudott megélni. Új funkciója csakis az lehetett, hogy a király udvarában ellensúlyozza a feltörekvő polgári réteg hatalmát.

 

Így a nemesi rendek a király udvarába kerültek, ahol immár nem a király függött nemeseitől, hanem a nemesek, és az újonnan feltörekvő polgári réteg függött a királytól. A királyi udvarban a nemesség és a polgárság egyetlen érvényesülési lehetősége az volt, hogy elnyerje a király kegyeit, ehhez pedig csak egy út vezetett: az udvari etikett illemszabályainak betartása.

 

Ezek az illemszabályok az emberek egymástól való függősége által kialakított viselkedési kényszerek folytán lassan belsővé váltak, először csak a királyi udvarokban, majd később a kapitalizálódás előrehaladtával, a munkásság is hasonló függőségbe került munkaadóitól, és így az egész társadalomban elterjedtek ezek a viselkedési kényszerek.

 

Tehát a társadalomban a munkamegosztás terjedése, és ezzel együtt a pénz forgási sebességének növekedése együtt jár a központi hatalom megerősödésével. Ez a jelenség engem erősen emlékeztet a kínai taoizmus tanításaira. Vegyük szemügyre a kínai taoizmus tanításait. „A taoizmus Kína egyik legnagyobb autentikus ősi vallása, mely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, filozófiát, politikát, gazdaságot, irodalmat, zenét, a kínai orvoslást, kémiát, a harcművészeteket, geográfiát és táplálkozástudományt.

 

A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak (, pinyinben dào) nevezik, és olyan kozmikus folyamatnak tekintik, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. A taoisták úgy tartják, hogy nem kell ellenállni ennek a világot mozgásban tartó erőnek, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani, s harmóniában kell élni vele azért, hogy az életünk erőfeszítésektől és erőszaktól mentessé, építő folyamattá váljon. A taoista bölcs olyan valaki, aki „úszik a tao áramlásában”. Ez mondanom sem kell, nagyon hasonlít a pénz mozgásának gondolatára a modern társadalomban.

 

Az európai felfogás egyaránt taoizmusnak nevezi a kínai ókori eredetű filozófiai irányzatot (, dào jiā, tao csia) és a vele összefonódott népi vallást (, dào jiào, tao csiao). A hagyomány szerint a taoizmus tanításainak első összefoglalója a Változások Könyve, a Ji Csing volt, míg az úgynevezett népi vallás első leírójának a kínai bölcset, Lao-ce-t (Lǎozǐ) tartják. A Lao-ce féle tanítások további magyarázataiként ismert könyvek elsősorban Zhuang Zhou (Csuang Csou) néven ismertek. Eredetileg filozófiai iskolaként jött létre, de a népies misztikum a vallások szintjére emelte. Fő tanítása a kozmikus harmónia helyreállítása a természet és ember viszonyán keresztül.

 

… A filozófiai és a vallási taoizmus közötti különbséget pragmatikus szempontok alapján célszerű értékelni. A filozófiai taoizmus a tao ideáját, mibenlétét, kihatásait, metafizikai vonatkozásait vizsgálja, míg a vallásos a tao „szellemiségét” a hívők számára a misztikumok és misztériumok szintjén, gyakorlati módszerekkel meg is próbálja valósítani (meditációk, koncentráció, légzéstechnika, alkímia, rituálék és mágiák a test és szellem átalakítására, a tao szellemével való összeolvadáshoz).” Itt pedig egyértelműen az emberi szubjektum és az Isten egysége érhető tetten, hiszen a taoista bölcs mindáron egyesülni akar a tao-val. Az emberi szubjektum és az Istenség egysége pedig egyértelműen a despotikus Istenkirályság vallási alapja a keleti kultúrákban. A despotikus Istenkirályság csak olyan kultúrákban jut érvényre, ahol az emberi szubjektum egységet képez az Istenséggel, ez pedig egyértelműen az európai monarchiák társadalomszerkezetére utal.

 

Tehát a modern nyugati monarchiák társadalomszerkezete a pénz szempontjából a keleti sárga királyságok társadalomszerkezetével, és annak vallási alapjaival: a taoizmussal, buddhizmussal stb., mutat rokonságot. Simmel még ír a pénznek az individualizálódással való összefüggéséről is. A középkori feudális társadalmakban a jobbágyoknak még természetben kellett leróniuk adósságaikat a földesúr felé. Így például terményjáradékot kellett nekik adniuk, vagy el kellett szállásolniuk őket szükség esetén. Ugyanígy a földesúr is természetbeni szolgáltatásokkal tartozott a jobbágynak, mint például védelemmel.

 

Ez egyrészt személyesebb kapcsolatot jelentett a földesúr és a jobbágy között, másrészről viszont nagyobb kötöttséget is jelentett mindkét fél részéről. Amikor viszont a jobbágyoknak már pénzben kellett leróniuk tartozásukat a földesúr számára, kapcsolatuk elszemélytelenedett, hiszen már semmi más nem kötötte őket egymáshoz, mint a pénz. Ugyanakkor viszont ez nagyobb szabadságot is jelentett mindkét fél számára, hiszen a jobbágynak nem volt többé olyan sok plusz kötelezettsége, mint például az elszállásolás, és akár el is adhatta földjét.

 

Ez a jelenség a modern társadalomban teljesedett ki, amikor az embereket már semmi más nem köti össze, mint a pénz. Ez az emberi viszonyok végleges eldologiasodását jelenti, amit Simmel az individuum kiteljesedéseként, és szabadságként értelmez, mert teljes egészében felszámolja az emberek közötti régi kötöttségeket, bár hangsúlyozza, hogy ez csak valamitől való szabadságot jelent, és nem valamire való szabadságot, mert felment ugyan sok embert a földművelő munka, és egyéb más régi kötöttségek nehézségei alól, de nem ad új célokat az ember számára.

 

Továbbá hangsúlyozza azt is, hogy a régi kötöttségek eltűnésével új kötöttségek is életbe lépnek. Példaként említhetnénk a modern vállalkozó esetét, akit ezer féle szál köt a társadalom többi tagjához, mint például a beszállítókhoz, vagy a bankokhoz, de ezek a kötöttségek nem olyan személyes kötöttségek, mint a régi feudális kötöttségek, hanem egyszerűen csak a pénz köti egymáshoz az embereket, amit Simmel az individuum kiteljesedéseként értelmez. A könyv végén hivatkozik Herakleitosra, aki a görög filozófusok közül a leginkább kötődött a keleti filozófiákhoz, és tőle kölcsönzi a mozgás fogalmát, amely alapvető eleme a keleti buddhizmusnak és taoizmusnak is. Szerinte a pénz a mozgás megtestesítője.

Mivel a pénz értéke abban rejlik, hogy az ember hogyan tudja legyőzni a közte, és a világ javai közötti távolságot, amit hatalomként is értelmezhetünk, a pénz pedig a munkamegosztás kiszélesedésével egyre inkább elveszti anyagi megnyilvánulási formáit, vagys egyre inkább semmivé válik, ami a modern tőzsdében teljesedik ki véglegesen, és a tőzsde az ahol a pénz teljes egészében elválik az áruktól, és öncéllá válik. Mondhatjuk, hogy a modern tőzsdében a hatalom és a semmi egyé válik. Ez egybevág a buddhistáknak azzal a tanításával, hogy ők a nirvánát kereseik, a tárgyi világtól való teljes megszabadulást, ami teljes szabadságot, vagyis hatalmat is jelent egyben egyben, tehát a tőzsde modern nirvánának is tekinthető egyben.

 

 

Felhasznált irodalom:

 

Norbert Elias: A civilizáció folyamata, Gondolat Kiadó, 2004.

 

Wikipédia: Taoizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus

 

Georg Simmel: A pénz filozófiája, OSIRIS KIADÓ KFT., 2004.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2011. okt. 9. 2011. okt. 9. 11:00

A könyv a technika esztétikájának kérdését tárgyalja főként az informatika területén. Elsőként tárgyalja a technika szépségét általában véve. Szót ejt a szépség paradoxonáról is, ahol azt az esetet tárgyalja az informatika történetében, amikor az Apple által megtervezett elegáns operációs rendszer alulmaradt a piaci versenyben a Microsoft csúf szoftvereivel szemben. Tehát a fogyasztók nem méltányolták az Apple operációs rendszerének esztétikailag magas színvonalú kivitelezését.

Több lehetőséget is végig vizsgál, hogy ez miért történhetett így, végül arra a következtetésre jut, hogy az informatika férfias terület, a szépség pedig nőies, és ezért a fogyasztók, akik túlnyomórészt férfiak a szép informatikát nem érezték elég férfiasnak. Később leírja, hogy ez a gondolat nem magyarázza meg teljes egészében a problémát, de nagyrészt azért megmagyarázza.

Ezután az informatika esztétikájának általános jellegzetességeit tárgyalja különös tekintettel a programozás művészetére, majd a modern grafikus operációs rendszereknek egyik alapvető eleméről: a desktopról ír, és ennek a meghaladására tesz kísérletet egy saját alkalmazás, vagyis a Lifestreams életre hívásával, amit a jövő alkalmazásaként definiál.

Az utolsó előtti részben a modern számítógépek általános csúfságáról ír, ami azért is meglepő, mert a modern informatikai eszközök megjelenése előtt a régi technikai eszközökben még volt szépség, továbbá saját formaterveit mutatja be, amelyekkel szebbé lehetne tenni a modern informatikai eszközöket.

Végül az esztétika és a művészet oktatását szorgalmazza az informatikus hallgatók körében. A szoftvereket a jövőben úgy kellene megtervezni, mint az építészeti alkotásokat, ugyanis a szép szoftver mindig hatékony is egyben, a művészeteket nem értő diákok közül kerülnek ki a rosszul képzett programozók a szerző szerint, és végeredményben a szoftverek esztétikai minősége vezet el odáig is, hogy a fiatal informatikusok szeressék munkájukat.

Érdekes kérdés, hogy miért ilyen csúfak az informatikai eszközök, ha a régebbi technikai eszközöknek még voltak esztétikai minőségei? Talán azért, mert az számítógép a legpuritánabb eszköz a technika történetében. A puritanizmustól pedig idegen a szépség. A puritanizmust talán az jelzi a leginkább, hogy azt a világot, amit a számítógép elénk tár csak az áram tartja fenn, vagyis a semmi fut a számítógépeken, a semmi pedig nem lehet szép.

Én azzal a gondolattal is csak részben értek egyet, hogy az elegáns Apple termék a felhasználók férfias jellege miatt vesztett a Microsoft csúf termékeivel szemben. Nyilván ez is szerepet játszott benne, de én inkább a felhasználók puritán szellemiségére tippelek, hiszen Amerikában van a legtöbb felhasználó, és Amerika az egyik legpuritánabb ország a világon.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2011. máj. 15. 2011. máj. 15. 10:03

Az interneten olvasható különféle különc történeti elképzeléseket olvasva, ha tüzetesebben utánuk nézünk mindig azt látjuk, hogy van valamiféle valóságmagjuk, vagy olyan elemük, amelynek valami köze van a valósághoz, de eköré a valóságmag köré mindenféle ferdítés, és valótlanság van hozzáköltve. Ilyen különc történelmi elképzelés a magyar újpogányok pál apostollal kapcsolatos elképzelése is.

Én sokakkal ellentétben nem állítom, hogy a magyar úpogányság a baloldal kreálmánya. Nem hiszek az összeesküvés elméletekben, már csak azért sem, mert az újpogányságnak történelmi gyökerei vannak magyar földön, amely a kuruc korba megy vissza. Ha a baloldal kreálmánya lenne, akkor teljesen új fejlemény lenne nálunk, azonban tény, hogy a baloldal, és az újpogányság sok mindenben közös nevezőn van, mint ahogy ez a Habsburg időkben is így volt, amiről már részletesen írtam a „Raffay Ernő: Szabadkőművesek trianon előtt (könyvajánló)” című cikkemben. http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/raffay-erno_-szabadkomuvesek-trianon-elott-_konyvajanlo_.html Az egyik legfőbb ezek közül a kelet barátság. Az újpogányság egyik legfőbb témája Pál apostol, aki szerintük zsidó elemeket vitt a kereszténységbe  és az egész nyugati kereszténység, a katolicizmus is, a páli kereszténység folytatójaJézus pedig magyar volt, és a magyar kereszténység az igazi autentikus kereszténység.

Jézus magyarságával most nem foglalkozom, azt rengetegen megcáfolták már előttem, keressen rá az interneten, aki el akarja olvasni a cáfolatokat. Érdemes ezzel kapcsolatban szemügyre venni COLLEEN MCDANNELL: A menny története című könyvét és Nikolaj Berdjajev: A történelem értelme című könyvét. Ha az itt leírtak igazak, akkor a magyar újpogányok valójában az általuk ócsárolt Szent Pál szellemiségének folytatói, akiről azt mondják, hogy zsidó elemeket vitt a kereszténységbe.

Az interneten található újpogány írásokból nekem nem jött át, hogy ők mit is értenek a „Páli kereszténység” zsidó jellege alatt. De azért néhány megjegyzést kiemelhetünk ezekből az írásokból. Értelmezhetjük úgy az írásaikat, hogy Pál egy soviniszta vallást hozott létre, amely a zsidóság felsőbbrendűségét hirdeti. Óriási tévedés. Éppen Páltól származik az az idézet, hogy „nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. Ezért a kijelentésért bármelyik zsidó közösség azonnal kiközösítené akármelyik fajtársát, mert ez lényegében a zsidók és nemzsidók közötti házasságot is legalizálja, és a zsidók számára a legnagyobb szentség a zsidó faj tisztasága. Ajánlanám ezeknek az uraknak a biblia olvasását. Olyat is olvastam, hogy a magyar kereszténység a szeretet vallása. Ebből értelemszerűen az következne, hogy a „páli kereszténység” nem a szeretet vallása. Ez is hülyeség, Pál leveleiben lényegében még gyakrabban szerepel a szeretet szó, mint a jézusi evangéliumokban tessék olvasni a páli leveleket. Éppen Pál apostol volt az, aki azon a véleményen volt, hogy a keresztények közé újonan belépő pogányoknak nem kell követniük a zsidó szokásokat. Tehát Pál apostol látszólag zsidóellenes nézeteket vallott annak ellenére, hogy zsidó származású volt. Abban az értelemben tehát nem teremtett zsidókereszténységet ahogy az újpogányok valószínűleg gondolják. Tehát, akkor milyen értelemben zsidó a páli kereszténység, ha zsidó egyáltalán?

 

Ennek megértéséhez először is azt kell elemeznünk, hogy mi is az a zsidó szellemiség valójában. (Rögtön meg akarom jegyezni, hogy én nem akarom Szent Pál személyét ócsárolni, hiszen nélküle nem lett volna kereszténység Európában, és tanításai között kétség kívül vannak pozitív gondolatok is, de tény, hogy sok olyan tanítása is van, amely elferdítve, vagy nem elferdítve, de helyett kapott a modern szekták tanításaiban is.) Nikolaj Berdjajev: A történelem értelme című könyvében arról ír, hogy a zsidóság történelmi hivatása nem más, mint a történelmi szellem terjesztése a világban. Mit is ért Berdjajev történelmi szellem alatt. A zsidóság történelmi szelleme az árja szellemtől való különbözőségből ered. Az árja szellemre különösen az Indiaira, de a görögre is, a szemlélődés, vagyis az evilági lét helyett a túlvilági lét irányába való fordulás fokozottabb jelenléte a jellemző a zsidó szellemmel ellentétben.

 

Ezért az árja szellem az evilági létben kevésbé tevékeny, kevésbé drámai, mint a zsidó. Különösen igaz ez az Indiaiakra, akik olyan mértékben a túlvilág felé fordulnak, hogy náluk az Istenség lényegében egységet alkot a szubjektummal, vagyis a tudattal. Náluk a történelmi szellem egyáltalán nincs jelen. Világuk teljesen történelmietlen, mozdulatlan. A zsidó karakterben éppen az hívja életre a történelmi szellemet, hogy náluk az Isten és az ember közötti távolság rendkívül nagy. Emiatt a halhatatlanság, tehát a túlvilági élet gondolatát nem is fogadják el, mert az az ő szemükben nem mást jelentene, mint az ember Istenné válását, ez pedig ellenkezne az ember és az Isten közötti mérhetetlen távolság eszméjével.

 

Ez az oka, hogy az ő vallásosságuk, a földi létre, vagyis az evilági történelemre irányul. Egyedül őnáluk alakult ki az evilági messiásvárás eszméje, aki majd megvalósítja a zsidók államát, vagyis az új Izraelt. Ez náluk nem profán, hanem vallásos gondolat, csak éppen evilági vallásosságról, a történelemben megvalósuló eszkatalógikus megváltásról van szó. Ezért származik a történelmi szellem a zsidó vallásból, mert történelmi szellem csak egy olyan vallásból születhet, amely valamiféle eszkatalógikus cél felé irányul. A zsidó történeti szellemből ered a modern világ haladáseszménye, amely a jövőben megvalósuló zsidó állam eszkatalógikus gondolatát, a jövőben megvalósuló földi paradicsom gondolatával helyettesítette, legyen az kommunizmus, vagy liberális világállam.

 

 

Az ember és az Isten távolságának a zsidó vallásosságban van még egy következménye is. Mivel a zsidók az egyén túlvilági halhatatlanságát nem tudják elfogadni, mert az az egyén megistenülését jelentené, az evilági halhatatlanság gondolata terjedt el náluk, ami csak úgy kivitelezhető, ha a zsidók utódaikban válnak halhatatlanokká, vagyis, ha maga a zsidó nép válik halhatatlanná. Erre vezethető vissza a zsidók erős közösségi érzése és összetartása, mivel a halhatatlanságot az árjákkal szemben egyénileg nem, hanem csak kollektíven tudják értelmezni, ami a nemzet halhatatlanságában ölt testet. Tehát az erős zsidó közösségi érzés is az Isten és az ember távolságára vezethető vissza a zsidó vallásban.

 

Érdemes megjegyezni, hogy az ember és az Isten távolságának van egy tükörképe a vallásos irodalomban ez pedig a gnoszticizmus. A gnosztikusok azt vallották, hogy az ember sajnálatos bukás eredményeképpen került a jó szellemi világból a gonosz anyagi világba, és egyetlen célja csakis az lehet, hogy radikális aszkézis által kiszabaduljon az anyagi világból, és a szellemi világba kerüljön. Tehát az anyagi és a szellemi világ ellentétét vallották. Az anyagi és a szellemi világ ellentétének a zsidó vallásban az ember és az Isten távolsága feleltethető meg. A következőkben egy kis kirándulást kell tennünk a kereszténység kialakulásának kezdeteihez az ókorba.

 

„Kr. u. első században – amikor a kereszténység megjelent – a túlvilági élettel kapcsolatban három zsidó nézet uralkodott” Ezekből alakult ki később a keresztény értelmezés. A három különféle értelmezést a szadduceusok, farizeusok és esszénusok képviselték. A szadduceusok Josephus szerint úgy gondolták, hogy a lélek a halál után megsemmisül. Gondolkodásuk az evilági életre irányult. Az „Együnk, igyunk, holnap úgy is meghalunk” filozófiáját hirdették. Ez a gondolkodásmód valószínűleg abból származott, hogy a szadduceusok általában a jómódú papi arisztokrácia tagjai voltak. Rituális feladataik során megtapasztalhatták Isten jelenlétét, közel lehettek Istenhez, és éppen ezért nem kellett arra várniuk, hogy a halál után kerüljenek kapcsolatba Istennel. Ez az úgynevezett „megvalósult eszkatalógia”. A mennyei létezés ígéretének evilági realizálódása feleslegessé teszi a túlvilági életbe vetett hitet.

 

A farizeusok valószínűleg hittek a lélek feltámadásában. Emellett a judaizmus rituális vetülete dominált náluk. Főként a tisztasági előírások aprólékos betartása, ami megakadályozta őket abban, hogy nem farizeusokkal érintkezzenek. A tisztasági előírások aprólékos betartása feltehetőleg Izrael jövőbeni megújítását akarta kieszközölni. Azt hihették, hogy azok a zsidók, akik a törvényeket pontosan betartották Isten a jövőben egyszer majd feltámasztja halottaiból, és itt a földön újjáalakítja Izrael államát. Tehát ők valószínűleg egy evilági feltámadásban hittek. Izrael állam jövőbeni megvalósulásában ezen a világon. Lényegében ezek a nézetek hódítottak teret a mai zsidó vallásosságban is.

 

A harmadik zsidó vallási csoport az esszénusok már a túlvilági feltámadásban, és a mennyei Jeruzsálemben való végső megnyugvásban hittek. Elvonultan éltek különféle sivatagi közösségekben. A szellemi javakat a földi javak elé helyezték. Életmódjukban mindinkább arra törekedtek, hogy szabaduljanak a földi kötelékektől. Nőtlenségben, vagyonközösségben és egyszerűségben éltek. Azt vallották, hogy a lélek a halál után kiszabadul a test börtönéből, és a másvilágba vándorol. Túlvilágról alkotott képükről kevés forrás áll rendelkezésre, de a meglévő leírások valamiféle kellemes környezetet sugallnak, amely mentes a sivatagi élet fáradalmaitól, és ahol szabadabban elmélkedhetnek Istenről.

 

A korai keresztények által elgondolt túlvilágkép gyökeresen különbözött mind a farizeusok, mind az esszénusok túlvilágképétől. Elvetették az esszénusok azon gondolatát, hogy a túlvilág az evilági megpróbáltatásokért cserébe kapott kárpótlás lenne, vagyis hogy akik ezen a világon valamiben hiányt szenvedtek, azok ott megtalálhatják a beteljesedést. A keresztény számára a túlvilág inkább az a hely, ahol bekövetkezhet az örökkévalóság teljes megtapasztalása. A keresztények vallási lelkesedésükben megtagadták a jelenvalóságot, és egy olyan mennyország felé fordultak, ahol az egyedüli középpont Isten.

 

Jézus a túlvilági életről vallott legfontosabb bibliabeli megnyilatkozása (legalábbis a könyv szerint) az a mondata, amit a szadduceusok provokáló kérdésére adott válaszként mondott, hogy a mennyországban nem lesznek házasságok, a lelkek nem nélküliek lesznek akár az angyalok. Jézus szerint tehát a mennyei világ nem lehet sem a házasság, sem más anyagi javak helye. Ott az egyetlen jutalom csakis Isten jelenléte lehet.

 

„Jézus számára az Atyától kapott kijelentés nem teológiai doktrína. Sokkal inkább azt a gyakorlati tanácsot hordozza, hogy szabaduljunk meg a gondoktól, bízzuk magunkat a szerető Istenre, és így nyugalmat találunk, „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek – hívta Jézus az embereket –, és én nyugalmat adok nektek. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelketeknek.” A mozgalom néhány tagja számára Isten hívása azt jelentette, hogy mindent maguk mögött hagyjanak. Követték Jézust mindenhová, nem törődve az anyagi jóléttel, munkával és családdal. Isten gondoskodik az élethez szükséges dolgokról, hiszen neki gondja van az ég madaraira és a mező liliomaira is. Az Istenben való megnyugvás – először a földön, majd azután a mennyben – azt jelentette, hogy az Istennel és a vallási közösséggel kialakított meghitt kapcsolat megőrzésére helyezték a hangsúlyt a földi dolgok helyett.”

 

Ennek megfelelően Jézus és követői szigorú cölibátust gyakoroltak, semmi földi dologgal nem törődtek csak Istennel. Állandó lakhelyük sem volt, vándoréletet éltek. Mennyképük is szigorúan Istenközpontú volt. Az elhunytnak egyetlen jutalma csakis Isten szemlélése lehet. Nem kaptak benne helyet a ma divatos nézetek, miszerint az elhunytak a mennyben újra találkozhatnak halott családtagjaikkal. Tehát a farizeusok evilági hitével szemben radikálisan a túlvilág felé emelte az emberek tekintetét. A farizeus közösségi halhatatlanság helyet, pedig az ember egyéni, individuális halhatatlanságát hirdette. A tévhitekkel ellentétben Jézus nem volt gnosztikus, nem vallotta az anyagi és a szellemi világ ellentétét. Mert tanítását szigorúan az erkölcsre aszkézis keretei között hagyta. Erről részletesen írtam itt: Kereszténység - Nietzsche - Buddhizmus - Fogyasztói Társadalom című cikkemben: http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/keresztenyseg---nietzsche---buddhizmus---fogyasztoi-tarsadalom.html Ha valaki még nem olvasta el, akkor olvassa el újra.

 

A Jézus tanaiból kinőtt kereszténység nemsokára Krisztus halála után már átlépte Izrael határait, főként Pál Apostol hittérítő munkájának köszönhetően. A farizeusból kereszténnyé lett Pál túlvilágról alkotott elképzelése alapján keresztényként is farizeus maradt, és mintegy a farizeusi hittételeket töltötte meg keresztény tartalommal. Hitt a halál utáni feltámadás keresztény elméletében, ahol az igazak a túlvilágon szemlélhetik majd Istent. Azonban Jézus tanaival ellentétben, aki szerint az igazak a halál után azonnal csatlakozhatnak Istenhez, ő a farizeus hagyományt követve a jövő egy konkrét időpontjára helyezte a halottak feltámadását, amivel együtt majd létrejön Isten királysága a mennyben.

 

Ezzel kétszeresen is zsidó-farizeus elemeket vitt a jézusi tanokba. Egyrészt a Jézusi feltámadás gondolatát eszkatalógikus perspektívába helyezte, az eszkatalógia pedig, ahogy az imént leírtam a zsidó történeti szellem alapja. Ahogy a zsidó farizeusok a jövő egy konkrét időpontjában megvalósuló Izrael államában hittek, úgy ő a jövő egy konkrét időpontjában megvalósuló mennyei királyság megvalósulásában hitt. Tehát itt is ugyanúgy a jövőben megvalósuló eszkatalógikus megváltás gondolata érhető tetten, mint zsidó-farizeus gondolkodásban csak nem a földre, hanem a mennyre irányítva.

 

Másrészt pedig a jézusi üdvözülés gondolatának egyéni, individualista jellegét, ahol az ember lényegében egyedül üdvözül, hiszen halála után rögtön csatlakozhat Istenhez Pál a közösségi üdvözülés gondolatával váltotta fel, ahol az igazak közössége egyszerre és együtt fog feltámadni és üdvözülni a jövő egy időpontjában. Ez pedig szintén a zsidó gondolkodás sajátja, hiszen ők csak közösségben: népben, nemzetben stb. tudnak gondolkodni. Tehát mondhatjuk, hogy Pál keresztényként is farizeus maradt.

 

A farizeus gondolkodást keresztény tartalommal töltötte meg, mintegy szintézist alkotva a kettő között azzal, hogy a föld helyett a mennyre irányította a zsidó közösségi megváltás gondolatát azzal a megkötéssel, hogy akkor nem az erkölcsös zsidók, hanem a hívő keresztények közössége fog feltámadni, amibe bármilyen nemzetiségű egyén beletartozhat. Mint ahogy már leírtam a zsidó eszkatalógia, és közösségi szellem alapja az ember és az Isten távolsága. Ez Pál írásaiban is fellelhető. Nála jelent meg először a peredesztináció, vagyis az eleve elrendelés tana, tehát, hogy az ember nem tud önerejéből üdvözölni. Isten az embereket már teremtésük pillanatában üdvözülésre illetve kárhozatra rendelte.

 

Azonban mindehhez még hozzávett egy merőben a szadduceusok tantételeire emlékeztető gondolatot is mégpedig, hogy a Messiás uralma nem egy feltámadás utáni esemény, hanem konkrét jelenbeli valóság. A Messiás, azaz Jézus Krisztus itt és most uralkodik a lelkek közösségében. Életet adó szellemként van jelen minden olyan helyen, ahol az emberek prófétálnak, nyelveken szólnak, gyógyulások történnek, és karizmatikus vezetés valósul meg. Az embereket olykor úgy megragadja Krisztus szelleme, hogy azt mondják: „Többé nem én élek, hanem a Krisztus él bennem.” A vallásos megtapasztalások gyakoriságának következtében az emberi személyiség helyét Krisztus életet adó szelleme (szent szellem) veszi át.

 

Mint ahogy azt már leírtam a zsidó történeti szellemnek az ember és az Isten közötti távolság az alapja. Ez is felfedezhető Pálnál a predesztináció tanában. Tehát, hogy Isten az embert eleve elrendelte kárhozatra vagy üdvözülésre. Ezt a tanítást a katolikus egyház is dogmaként kezeli. Nem tehetett mást, miután kanonizálta a páli leveleket, de a katolikus értelmezésben ez a kiválasztás csak az üdvözülésre szól, a kárhozatra nem, hiszen Isten mindenkinek ad kegyelmet, kárhozatra csak akkor kerül az ember, ha nem él ezzel a kegyelemmel. A protestantizmus emelte be tanításaiba a kárhozatra való elrendelést is.

 

Érdemes megnézni, hogy melyek azok a keresztény és nem keresztény egyházak, akiknek a tanaira ezek a nézetek leginkább emlékeztetnek. Az kell mondanunk, hogy minden protestáns felekezet vett át elemeket a páli tanításokból, de egyrészt az úgynevezett pünkösdi-karizmatikus egyházak tanításaira, amelyek közé a magyarországi Hit Gyülekezete is tartozik. Náluk van jelen leghangsúlyosabban a közösségi üdvözülés eszkatalógikus jellege, továbbá ők hirdetik legmarkánsabban a „szent szellem” jelenlétét a különféle közösségi szertartásaikon, ahol nyelveken szólások, gyógyulások stb. történnek. Ezt mindenki tudhatja, aki látott már Hit Gyülekezetes összejövetelt, vagy más pünkösdi-karizmatikus egyház összejövetelét.

 

Másrészt pedig akármilyen furcsán is hangzik a távol-keleti, főként a sárga területeken elterjedt vallások tanításaira. Buddhizmus, taoizmus stb. Vegyük szemügyre például a taoizmus tanításait.

 

„A taoizmus Kína egyik legnagyobb autentikus ősi vallása, mely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, filozófiát, politikát, gazdaságot, irodalmat, zenét, a kínai orvoslást, kémiát, a harcművészeteket, geográfiát és táplálkozástudományt.

 

A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak (, pinyinben dào) nevezik, és olyan kozmikus folyamatnak tekintik, amelyben minden dolog benne foglaltatik. A tao a világ ősoka, ősprincípiuma, belőle keletkezett minden létező élő és élettelen. A taoisták úgy tartják, hogy nem kell ellenállni ennek a világot mozgásban tartó erőnek, hanem a cselekedeteinket kell hozzá igazítani, s harmóniában kell élni vele azért, hogy az életünk erőfeszítésektől és erőszaktól mentessé, építő folyamattá váljon. A taoista bölcs olyan valaki, aki „úszik a tao áramlásában”.

 

Az európai felfogás egyaránt taoizmusnak nevezi a kínai ókori eredetű filozófiai irányzatot (, dào jiā, tao csia) és a vele összefonódott népi vallást (, dào jiào, tao csiao). A hagyomány szerint a taoizmus tanításainak első összefoglalója a Változások Könyve, a Ji Csing volt, míg az úgynevezett népi vallás első leírójának a kínai bölcset, Lao-ce-t (Lǎozǐ) tartják. A Lao-ce féle tanítások további magyarázataiként ismert könyvek elsősorban Zhuang Zhou (Csuang Csou) néven ismertek. Eredetileg filozófiai iskolaként jött létre, de a népies misztikum a vallások szintjére emelte. Fő tanítása a kozmikus harmónia helyreállítása a természet és ember viszonyán keresztül.

 

… A filozófiai és a vallási taoizmus közötti különbséget pragmatikus szempontok alapján célszerű értékelni. A filozófiai taoizmus a tao ideáját, mibenlétét, kihatásait, metafizikai vonatkozásait vizsgálja, míg a vallásos a tao „szellemiségét” a hívők számára a misztikumok és misztériumok szintjén, gyakorlati módszerekkel meg is próbálja valósítani (meditációk, koncentráció, légzéstechnika, alkímia, rituálék és mágiák a test és szellem átalakítására, a tao szellemével való összeolvadáshoz).”

 

Láthatjuk, hogy ebben a vallásban is a „páli kereszténységhez” hasonlóan kétféle alapjellegzetességet figyelhetünk meg. Egyrészt a dinamizmust, ami a „páli kereszténységben” a zsidó eszkatalógia gondolatában érhető tetten. A jövőbeni közösségi megváltás eszkatalógikus gondolatában. Ami azért nevezhető dinamikusnak, mert a történeti szellemnek, és a modern nyugati haladáseszmének is az alapja, mint ahogy azt már kifejtettük az imént.

 

A taoizmusban pedig „az állandóan mozgó, és szakadatlanul változó valóság” gondolatában, ami a zsidó történeti szellemhez, és az ebből eredő modern haladáseszméhez hasonlóan szintén dinamikus jellegű. Másrészt az Istenség és az emberi tudat egységének gondolatát, ami a „páli kereszténységben” a „szent szellem” jelenvalóságában érhető tetten mindenütt ahol az emberek prófétálnak, nyelveken szólnak, gyógyulások történnek, és karizmatikus vezetés valósul meg. Az embereket olykor úgy megragadja Krisztus szelleme, hogy azt mondják: „Többé nem én élek, hanem a Krisztus él bennem.” A vallásos megtapasztalások gyakoriságának következtében az emberi személyiség helyét Krisztus életet adó szelleme (szent szellem) veszi át. Tehát a „szent szellem” egyesül az emberi lélekkel.

 

A taoizmusban pedig abban tanításban, amely minden létező végső okával, vagyis a tao szellemével való misztikus összeolvadás végső célját hirdeti (meditációk, koncentráció, légzéstechnika, alkímia, rituálék és mágiák a test és szellem átalakítása) által. A pünkösdi karizmatikus egyházak, főként a Hit Gyülekezete tanításai egyébként abban is hasonlítanak a taoizmusra, hogy a taoisták az Istenség mennyei lakhelyét mindenféle szellemekkel, démonokkal népesítették be. A pünkösdi-karizmatikusoknál is gyakran jelen vannak a démonokról, és egyéb szellemekről szóló hitbéli képzetek. Ha a távol-keleti buddhizmus, vagy sámánizmus elemzéséhez folyamodunk, ugyanerre az eredményre juthatunk. Nem véletlen, hogy a Hit Gyülekezete szellemi alapjait többek között egy koreai pünkösdista Paul Yonggi Cho tanaiból merítette, aki eredetileg buddhista volt. Továbbá, hogy a pünkösdizmus leginkább a távol-keleten, ezen belül is főként Kóreában, honosodott meg.

 

Tehát akkor mit mondhatunk a „páli kereszténységről”? Ez lényegében olyan teológiai rendszer, amely szintézist teremtett az ember és az Isten távolságára épülő gnosztikus zsidó szellemiség, amelyhez jellegéből következően szervesen hozzátartozik az eszkatalógia és a történeti szellem, továbbá a közösségi szellem, és a zsidó szellemtől sokak szerint legtávolabb álló indiai árja szellem között, ahol az emberi tudat lényegében egy az Istenséggel. Ezzel pedig egy a távol-keleti sárga vallások (taoizmus, buddhizmus stb.) tanításaihoz hasonló teológiai rendszert hozott létre, amelyben zsidó elemek is vannak, ahogy a sárga vallásokban is, hiszen azok is a zsidó és a zsidótól legtávolabbi szellemiség szintézisének tekinthetők. Ha ilyen értelemben gondoljuk el a páli kereszténység zsidó jellegét, akkor talán mondhatjuk, hogy Pál zsidókereszténységet hozott létre.

 

Szeretném sürgősen megjegyezni, hogy Pál Apostol tanai azért nem azonosak teljes egészében a pünkösdisták, és így a taoisták tanaival, mert: „Kétségtelen, Szent Pál tanításában nagy szerepet kapnak a lelki adományok (karizmák), ám ezek nem pótolhatják a keresztény lelkiélet többi elemét (így a szentségi életet), másrészt nem függetlenek a keresztény közösségtõl és az apostoli hivataloktól. Aki rendkívüli adományok megélésével kívánja kezdeni a lelkiéletet, kb. úgy jár el, mintha emeletet próbálna építeni alap és földszint nélkül.
Az Apcsel 2,4 a Szentléleknek tulajdonítja, hogy egyesek “különféle nyelveken kezdtek szólani”. Valójában ez nem más, mint az egyház egyetemes voltának kifejezése, hogy ti. az evangéliumot minden nép fiaihoz el kell juttatni. Kétségtelen, Szent Pál beszél a nyelveken szólás adományáról (1Kor 14,1-5), de jelzi, ez nem öncél és nem önfitogtatás eszköze, hanem a közösség szolgálata:azért van, hogy “az egyház is épüljön rajta”(uo. 14,5). Épp ezért, ha valamilyen jel nem az egyház javát szolgálja, hanem egyenesen az egyház szétdarabolását célozza, világossá válik, hogy ilyen esetben nem a Szentlélek munkájáról van szó!”.

 

Tehát a pünkösdisták bizonyos mértékig elferdítették Pál apostol tanait, de tény, hogy főképp ő volt számukra a hivatkozási alap. Érdekes, hogy a magyar újpogányság elutasítja Pál szellemét, azt állítja, hogy zsidó elemeket vitt a kereszténységbe, amely bizonyos értelemben igaz is, ennek ellenére valójában ők is ezeket a „zsidó” tanokat vallják, a gnoszticizmus tanait követik, amely, mint ahogy azt leírtam tükörképe a zsidó vallásosságnak és így a páli szellem egyes részeinek is. A sárga népeket, amelyeknek vallása tükörképe a páli tanok pünkösdista értelmezésének, testvéreikként tisztelik a turanizmus eszméjének jegyében, és minél hamarabb együtt akarnak működni velük. Továbbá annak ellenére, hogy a református egyház átvette a páli predesztináció tanának radikálisan zsidó értelmezését, ők a református egyház körül csoportosulnak. Legfőbb ellenségüknek a katolikus egyházat tekintik, amely szerintük a páli szellem folytatója, holott a katolikus egyház nem vette át sem a predesztináció páli értelmezésének radikálisan zsidó értelmezését, sem a szent szellem evilági jelenlétének taoizmushoz hasonló értelmezését. Ezt a különféle protestáns egyházak tették meg, ők azonban mégis a katolikus egyházak teszik meg fő ellenfelüknek. A katolicizmus betiltotta a gnoszticizmust. Tehát a magyar újpogányság egyértelműen a „páli zsidókereszténység” pünkösdista értelmezésének folytatója, ha a MCDANNELL könyvében leírtak igazak.

 

Köztudott, hogy a Hit Gyülekezete a baloldalhoz kötődik. A másik magyarországi egyház, amit általában a baloldalhoz kötnek az nem más, mint az evangélikus egyház, főképp Donáth László evangélikus püspök MSZP-s kötődése miatt, de más okokból is. Az evangélikus egyháznak Luther Márton a megalapítója. Luther Márton száműzött szinte mindent a katolicizmusból, ami által az ember önerejéből üdvözülhet. A jócselekedeteket, a szentségeket stb. Viszont az Isteni kegyelem egyoldalú hangsúlyozása mellett meghagyta a hitet. Az ember a hit által megigazulhat, és megismerheti Isten szándékát az ő üdvözülésének szempontjából.

 

A jócselekedetek, vagyis az erkölcsiség, mint az üdvözülés eszközének becsmérlésével, és a hit egyoldalú hangsúlyozásával az isteni kegyelem mellett, Luther lényegében a távol-keleti vallásokhoz tette hasonlatossá egyházának hitét, amelyek szintén elutasítják a keresztény erkölcsiséget, amely önmagáért való, és náluk az erkölcs lényegében csak annyiban fontos, amennyiben az Istenség, pontosabban a személytelen spirituális szubsztancia felé emelik az embert, nincs önmagáért való értéke. Ez Molnár Tamás: Pogány Kísértés című könyvében olvasható. A buddhistáknál az erkölcs nélküli meditáció Luthernél, pedig az erkölcs nélküli hit az, ami felfelé emel. Tehát a lutherizmus is olyan vallás, amely lényegében a zsidó és a zsidótól legtávolabb álló szellemiség szintézisét valósítja meg.

 

Tehát a baloldalhoz leginkább a zsidó és a zsidótól legtávolabbi elemeket magába olvasztó egyházak állnak a legközelebb, amelyek éppen a sárga vallásoknak a tükörképei. Ennek is történelmi gyökerei vannak Magyarországon, ami éppen az újpogányság és a baloldal Habsburg korabeli viszonyára vezethető vissza. Erről már részletesen írtam a „Miért épül fel kasztszerűen a magyar liberalizmus?” című cikkemben. http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/miert-epul-fel-kasztszeruen-a-magyar-liberalizmus_.html Tehát a baloldal szellemisége a sárga vallásokhoz áll legközelebb. Az újpogányság pedig éppen a sárga népekkel akar együtt működni a turanizmus jegyében, ez pedig közel hozza egymáshoz a két oldalt, még ha alapvetően ellenségeik is egymásnak.

 

Érdekes, hogy az újpogányság gyakran azzal vádolja a baloldalt, hogy kiszolgálja a nyugati multikat. Az igazság azonban az, hogy éppen az MSZP-SZDSZ kormány alatt vonult ki a legtöbb nyugati multi az országból. Aki emlékszik még rá, akkor lehetett hallani a különféle gyárbezárásokról szinte minden nap. Helyettük viszont behozták a koreai Hankook nevű gumigyárat, amelynek óriási költségvetési támogatást adtak. Tehát az MSZP részben meg is valósította a Jobbik programját. „Nyugati multik kifele, és irány a kelet.”

 

 

Felhasznált Irodalom:

 

Antiszekta: Hit Gyülekezete http://antiszekta.gportal.hu/gindex.php?pg=13727477

 

MCDANNELL, COLLEEN: A MENNY TÖRTÉNETE, Sprinter, 2007.

 

Wikipédia: Taoizmus http://hu.wikipedia.org/wiki/Taoizmus

 

Maxval: A nyilasmagyar álkereszténységről http://osbutasagok.nolblog.hu/archives/2010/03/16/nyilasmagyaralkeresztenyseg/

 

Rovó: A Magyar Katolikus Püspöki Kar körleve indokolatlan és káros volt http://tudos.virtus.hu/?id=room&aid=78252

 

Bulányi György: Szent Pál teológiája I-VIII. (Bokorliget, 1995-1998)

 

Nyikolaj Alekszandrovics Bergyajev: A történelem értelme: AULA KIADÓ KFT. 1994.

 

Pünkösdisták…(Avagy Evangéliumi Keresztyének és Pünkösdiek Gyülekezete) http://andrelowoa.wordpress.com/2009/02/18/punkosdistakavagy-evangeliumi-keresztyenek-es-punkosdiek-gyulekezete/

 

A Tibetet Segítő Társaság véleménye a Jobbik Kína-politikájáról http://kuruc.info/r/7/68599/

Spengler, Oswald: A Nyugat alkonya I-II. Európa Könyvkiadó, 1995

Molnár Tamás: A pogány kísértés Kairosz Kiadó, 2000

 

 

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2011. máj. 6. 2011. máj. 6. 14:01

A mormonizmus egyes angol nyelvű weboldalak szerint sokban hasonlít az iszlámra. Ez érdekes gondolat. Aki egy kicsit járatos a különféle vallásokban az tudja, hogy az európai protestantizmus mindig is hasonlított valamennyire az iszlámra. Ezek szerint a mormonizmus jobban hasonlít az iszlámra, mint a protestáns vallás? Tény, hogy már a mormon vallás megalapítójának Joseph Smith-nek életrajza is sok párhuzamot mutat az iszlámot megalapító mohamed próféta életrajzával. Mindketten prófétának nevezték magukat. Mindketten új szent könyvet írtak, amit az isteni kinyilatkoztatás termékének tekintettek. Mohamed a koránt, Joseph Smith a mormon könyvét.

 

A többnejűséget is említhetnénk, mint hasonlóságot a két vallás között, meg még sok minden mást is. Azonban én inkább teológiai szempontból szeretném megközelíteni ezt a kérdést. Ha pedig ilyen formában közelítjük meg, akkor arra jöhetünk rá, hogy bizonyos szempontból jobban hasonlít az iszlámra a mormonizmus, mint a többi protestáns egyház tanítása, bizonyos szempontból viszont nem. Először az iszlám tanításait kell egy kicsit górcső alá vennünk, de csak annyiban, amennyire a téma szempontjából fontos. Az összes iszlám tanításra most nem térek ki.

 

Az iszlámban jelen van a predesztináció, vagyis az eleve elrendelés tana, hogy Allah az emberi lelkekről már születésük előtt eldöntötte, hogy pokolra vagy mennybe kerülnek. Ez a nyugati kálvinizmus tanításaihoz áll közel. A túlvilágról alkotott képzeteik pedig meglehetősen materiális és érzéki formát öltenek. Az üdvözülteknek a túlvilágon földi gyönyörökben van részük. A paradicsomban a véget nem érő lakmározás, ivás és a rabszolganők szolgáltatásai várják az üdvözülteket. A túlvilágon az iszlámban nincs fáradság, harc vagy további aktivitás, munkavégzés, csak a paradicsom gyönyörei.

 

Ez fontos lesz később a témánk szempontjából. Ezután pedig rá kell térnünk a mormonizmus kialakulásának történetére. A középkor második felében bontakozott ki a skolasztika, amelynek mennyországképe kerülte a menny édenkertként, vagy városként való bemutatását, amely az iszlám képzeteire hajaz. A mennyei megismerést pedig szigorúan az értelemre vezették vissza, és azt hirdették, hogy a menny a fény helye. A menny szellemi alkotórészét a fény jelképezi. A menny fényországként való leírása mellett a skolasztikusok hangsúlyozták a menny hierarchikus jellegét is, miszerint az üdvözültek érdemeik szerint fognak közelebb, illetve távolabb helyet foglalni az Isteni középponttól.

 

Továbbá kifejezetten ellenezték azokat a ma divatos nézeteket, hogy az emberek a mennyben találkozni fognak elhunyt családtagjaikkal. Az üdvözültek egyetlen jutalma csakis az Istenről való elmélkedés, Isten látványában való gyönyörködés lehet. Tamás szerint a mennyben nincs fejlődés, sem visszafejlődés, tehát nincs változás, a szentek üdvözítő mozdulatlanságban vannak. A reneszánsz korában a menny az iszlámhoz hasonlóan érzékivé vált. Az újjászülető antik görög-római művészet nyomdokain haladva gyönyörű kertként kezdték ábrázolni a mennyországot, ahol az érzéki gyönyöröknek és a szerelemnek hódolnak az üdvözültek.

 

A reformáció, amely Isten mérhetetlen hatalmát hangsúlyozta az emberi lelkek felett a teocentrikus menny egy új fajtáját kezdte felvezetni. A predestináció tanának következtében a menny elvesztette hierarchikus jellegét, hiszen az üdvözülés immár nem a földön gyakorolt erkölcsöktől függ, hanem Isten eleve kiválasztja az embereket az üdvözülésre vagy a kárhozatra. Ennek következtében a mennyei lelkek nem földi érdemeik szerint tagozódnak hierarchiába a mennyben, hanem mind egyenlők az isteni kiválasztottságban.

 

Az ember Istentől való távolsága és így méltatlansága, hogy bármilyen formában elősegítse saját üdvözülését a halál után is megmarad. Ott is csak Isten engedheti közelebb magához a lelkeket. Az ember feladata a földön is és a mennyben is Isten hatalmának dicsőítése. Minden cselekedetnek Istenért kell történnie. A katolikus ellenreformáció is teocentrikus, istenközpontú mennyet képzelt el a modern heliocentrikus világképet felhasználva, ahol az üdvözültek Isten körül lebegnek koncentrikus körökben, akár a bolygók a nap körül. Viszont a reformáció mennyképével ellentétben nem Isten hatalmának kötelező dicsőítése irányította az üdvözültek szemeit Isten felé, hanem az Isten iránt érzett szeretet. Továbbá menny továbbra is megtartotta hierarchikus jellegét a katolikus teológiában.

 

A protestáns teológia azonban nem sokáig maradt meg ebben az állapotban. Emanuel Swedenborg a svéd protestáns filozófus misztikus mennyei látomásában egy olyan mennyországot képzelt maga elé, ahol az elhunytak újra egyesülnek szintén elhunyt családtagjaikkal. Tehát újra családban élnek, akár csak a Földön. Az emberek ugyanúgy dolgoznak, tanulnak és tevékenykednek, mint a földön. Ezeket a nézetek később nagyon népszerűekké váltak a túlvilági életről szóló irodalomban, és a spiritiszták is átvették. Az evilági materialitás, és az evilági protestáns munkaerkölcs, amely a predestináció tanának volt az eredménye, tehát kezdett átáramlani a túlvilágba az iszlám tanításaihoz hasonlóan.

 

A predesztináció azt tanította, hogy Isten eleve elrendeli az embereket mennyre vagy pokolra, de az ember evilági életének minősége mintegy jelzi, hogy ő van e kiválasztva az üdvözülésre, ennek következtében a protestánsok folyamatosan jeleket kerestek saját életükben, hogy ők vannak e kiválasztva az üdvözülésre, amit az evilági munkavégzésben elért sikereikben véltek megtalálni. Így vallásos életük állandó, és minél sikeresebb munkára késztette őket. A túlvilágon végzett munka, tanulás és Isten egyéb módon való aktív szolgálatának tanítása később oda vezetett, hogy egyes protestáns és spiritiszta mozgalmak a predestináció tanát is elvetették.

 

Az emberek nincsenek születésüktől fogva mennyre vagy pokolra ítélve, hanem a túlvilágon végzett munka az emberi lélek túlvilági továbbfejlődését és Isten felé való közeledését is jelenti egyben, amelynek következtében a lélek akár a pokolból is kiemelkedhet, és Isten felé közeledhet. Tehát a protestáns munkaerkölcs következtében életre hívott evilági aktív munkavégzés átáramlása a túlvilágba végül oda vezetett, hogy a predesztináció tana is eltűnt a protestáns tanokból, ami a protestáns munkaerkölcs alapja volt. Továbbá a protestáns munkaerkölcs a túlvilágon spirituális fejlődéssé változott át, amely megbontotta azt az ősi keresztény dogmát, hogy az embernek csak földi élete során van módja előkészíteni túlvilági életét, hogy az az üdvözülés, vagy a kárhozat irányába fog továbbfolytatódni, a túlvilágon pedig már nincs módja javítani sorsán.

 

Az ember a munkavégzés során tanúsított fegyelemmel a túlvilágon is változtathat sorsán, továbbfejlődhet, és haladhat Isten felé. Ez a tanítás a mormonizmusban teljesedett ki, ahol a túlvilág már annyira evilági jelleget ölt, hogy a mormonok számára a túlvilágon jelenlévő szellemi létezők is lényegében finomabb szerkezetű anyagból állnak. Tehát a szellem nem más, mint a földinél finomabb szerkezetű anyag. Ennek következtében Isten is anyagi lénynek tekinthető. A túlvilági materialitás hangsúlyozásában odáig mentek, ameddig még a legradikálisabb protestáns szekták sem, vagyis hogy a halál után a túlvilágra került szellemek nem csak, hogy újra egyesülhetnek a házasságban, hanem szellemgyerekeket is nemzhetnek. Tehát a lelkek szaporodnak és szexuális kapcsolatban vannak egymással a túlvilágon.
A predesztináció tana, vagyis az ember és az Isten távolsága, pedig olyan mértékben háttérbe szorult ebben a tanrendszerben, hogy a szellemek a túlvilágon végzett munkájukban való sikeres előrehaladás esetén akár Istenné is válhatnak. A mormonizmus szerint több Isten van, és akármelyik ember válhat Istenné a túlvilágon, ha megfelelő életmódot folytat.

 

Szemükben a túlvilági társadalom a mormon egyház evilági szerkezetének mintájára épül fel. Tehát a túlvilágon folytatódik a mormon egyház vallásos élete, és ez a túlvilági spirituális továbbfejlődés alapja. Tehát az iszlám és a mormon vallás teológiai tanításainak legfontosabb eltérése abban érhető tetten, hogy az iszlámban csak az evilági materialitás áramlik át a túlvilágba, a mormonizmusban viszont az evilági aktivitás is. Ez lehet az oka annak, hogy az iszlámban máig él a predesztináció tanítása, a mormonizmusban viszont nem. Így a mormonizmus hasonlít abban az iszlámra, hogy a túlvilágképe szintén materiális, viszont a többi protestáns egyház tanaival ellentétben különbözik tőle abban, hogy nincs benne predesztináció.

 

Ez a különbség azért nagyon fontos, mert ez lehet az oka annak, hogy a mormonizmus a többi protestáns egyházhoz hasonlóan szintén a modern nyugati kapitalizmus alapja, annak ellenére, hogy nincs jelen benne a predesztináció tanítása. Az iszlám viszont nem támogatja a modern nyugati kapitalizmust annak ellenére, hogy jelen van benne a predesztináció tanítása. A mormonizmusban nincs ugyan jelen a predesztináció, viszont az evilági aktivitás túlvilágba áramlásának következtében a földi világ egy olyan túlvilág tükre, ahol jelen van az evilági munkavégzésben tanúsított aktivitás, és így a földön is jelen van. Az iszlámban viszont jelen van a predesztináció tanítása ugyan, de amiatt, hogy csak az evilági materialitás áramlik át a túlvilágba, az evilági aktivitás pedig nem, a föld egy olyan túlvilág tükörképe, ahol a munkavégzés során tanúsított aszkézis helyett a paradicsom gyönyörei uralkodnak, és így a földi világ is organikus jelleget ölt.

 

Felhasznált Irodalom:

 

McDannell – Lang: A menny története, Sprinter, 2007.

 

Wikipédia: Mormonism and Islam http://en.wikipedia.org/wiki/Mormonism_and_Islam

 

Szmodis Jenő: Kultúra és sors Bíbor Kiadó, 2007

 

 

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2011. márc. 1. 2011. márc. 1. 18:22

A reneszánsz és a magyar protestantizmus Joó Tibor írásai alapján http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=97117 című cikkemben már írtam a magyar reneszánsz, a magyar protestantizmus és a modernkori protestáns magyar birodalmiság kérdéséről, amely Joó Tibor: Mátyás és birodalma című könyvéből kiolvashatóan Mátyás királlyal vette kezdetét, és ami további kutatásokat igényel. Ennek a cikkemnek a tartalmát most nem írom le újra, ha valaki még nem olvasta volna el, akkor kattintson a fenti linkre.

 

Ahhoz, hogy a problémát jobban meg tudjuk közelíteni, talán először össze kellene hasonlítani a középkori és a modernkori protestáns magyar birodalmi eszményt az iszlám birodalmisággal, hiszen sokan leírták már, hogy a magyar protestantizmus sokban hasonlít az iszlámhoz, mint például organikus jellegében, vagy az általa képviselt birodalmi gondolatban. Továbbá a mai magyar protestánsok egy része is az iszlámhoz húz, ami legfőképp a Jobbik köreiben mutatkozik meg, ahol erősen felülreprezentáltak a protestánsok.

 

Az összehasonlítást Ibn Khaldun: Bevezetés a történelembe, és Deér József: Pogány magyarság, keresztény magyarság című könyve alapján szeretném elvégezni. A pogány magyarság és a koraközépkori keresztény magyarság birodalmi eszménye alapvetően a király, illetve a fejedelem, a kagán despotikus tekintélyelvén alapult. Ennek a gyökerei keleti puszták lovas-nomád életmódjára vezethető vissza.

 

A nomád pásztorkodással foglalkozó magyarság társadalmi felépítményének alapelemei a lépcsőzetesen, piramisszerűen felépülő nemzetségek voltak. Ezek rétegenként épültek egymásra a korabeli nomád szervezetben, és ezek alá könnyen be tudott tagozódni egy másik lépcsőzetesen felépülő nomád szerveződés, amelyet az eredeti előzőleg meghódított, anélkül hogy annak szétroncsolta volna társadalmi szervezetét. Ezért írta Joó Tibor, hogy a magyarok lovas-nomád társadalmi felépítménye volt az egyedüli, amely alkalmas a birodalomépítésre, vagyis egy sokfajú, soknemzetiségű állam felépítésére. Ellentétben például a germánok törzsszervezetére, amely nemzetségek helyett törzsekből épül fel, ezeknek pedig ebből következően az elszigeteltség a fő jellemvonásuk.

 

A rétegszerűen felépülő nemzetségek tetején áll a kagán, akit abszolút hatalom illet meg, vagyis megfellebbezhetetlen despotikus tekintélyelvvel rendelkezik, tehát tényleg bármit hatalmában áll megtenni. Ez annak tudható be, hogy ezeket a nemzetségeket a pusztákon való vándorlásai során rengeteg sok veszély fenyegeti, mind a hadszíntéren, mind pedig a természeti csapások terén, továbbá elkerülhetetlenek a nemzetségek tagjai közötti összeütközések, torzsalkodások.

 

Ennek következtében pedig a nemzetségek „vagyoni és hadi ereje, tehát életképessége, mindig irányítójának ügyességétől, vitézségétől és ravaszságától függ”, akinek egyedüli feladata a bírói munka, a legelők kijelölése, a fegyveres vállalkozások megszervezése. Ez a nagyon erős függőség a vezértől pedig értelemszerűen termeli ki magából a vezér abszolút hatalmát, sőt azt a jelenséget is, hogy a nemzetségek tagjai természetfeletti jelleget tulajdonítanak a vezérnek. Ahogy az erdőben lakó törzsek, akik az erdő élővilágától, mint élelemforrástól függnek, természetfeletti jelleggel ruházzák fel az erdő állatait, úgy a magyar nemzetségek, akiknek az élete a vezértől függ, természetfeletti jelleggel ruházzák fel a vezért.

 

A fejedelem illetve a király despotikus hatalma a koraközépkorban is megmaradt a magyarság életében, azonban ekkor már mérsékelte azt a kereszténység megjelenése. Ekkor még a király mindent megtehetett ugyan, de csak addig a pontig, amíg az nem ütközött a keresztény erkölcsökbe. Majd a kereszténység későbbi századaiban egyre lazult a király despotikus hatalma, aminek a magyar alkotmány megszületése lett a végkifejlete, tehát a király despotikus hatalmának despotikus jellegét a kereszténység szüntette meg a magyarság körében.

 

Ezzel áttérhetünk az iszlám birodalmi eszmény tárgyalására. Ibn Khaldun írja le „Bevezetés a történelembe” című könyvében, hogy a keleti beduin arabok törzsszövetségét a csoportszolidaritás elve építi ki, és tartja fenn. A csoportszolidaritás az, amely a beduin arab törzsszövetséget egységbe kovácsolja, majd az egység fenntartójaként, és irányítójaként kitermeli magából a vezetőt. Az arabok körében élesen elkülöníti a nomád életmódot folytató beduinokat, a városban élő araboktól. A nomád beduinok élete a nomád életforma miatt nagyon kemény, sok nélkülözést kell elszenvedniük, és sok nehéz munkát kell elvégezniük. Ez a harcban bátorrá és erőssé, ellenállóvá teszi őket, és ez teszi őket alkalmassá a birodalomépítésre.

 

A harcedzett beduin harcosok könnyen meghódítják a fényűzésben elpuhult városi népeket, de ezután általában ők is letelepednek és a városiasodás útjára lépnek. A városiasodás magával hozza az ipari mesterségek és a tudományok, továbbá a fényűzés megjelenését. Ennek következtében a harcos, nomád beduin arabok, vezérükkel együtt elpuhulnak, továbbá erkölcseik megromlanak. Néhány generáció múltán az elpuhult, és erkölcseiben megromlott vezetőréteg egyre több vagyont és fényűzést követel magának, ez pedig meglazítja a csoportszolidaritást. Az alattvalók fellázadnak ellenük, ez pedig a birodalom bukását vonja maga után.

 

Khaldun szerint minden birodalom ezeken a fejlődési szakaszokon megy keresztül, amely az iszlám területén valaha is keletkezik és elpusztul. Oswald Spengler többek között Khaldun könyvéből merítette a kultúrkörök elméletét. Tehát akkor hasonlítsuk össze a Khaldun által felvázolt iszlám birodalmi eszményt a pogány és koraközépkori, továbbá a modernkori protestáns magyar birodalmi eszménnyel! Az iszlám birodalmak a csoportszolidaritás alapelvén épülnek fel, ellentétben a pogány és koraközépkori magyar birodalmi eszménnyel, amely a vezértől való teljes függés alapelvén. Éppen ezért a koraközépkori és pogánykori magyar birodalmi eszmény despotikus, az iszlám birodalmi eszmény viszont antidespotikus. A modernkori magyar protestáns politikai mozgalmakra viszont inkább jellemző a csoportszolidaritás.

 

Ahogy több estben is láttuk például a Független Kisgazdapárt, vagy a Jobbik esetében, ahol a párt csoportszolidaritása kitermelte magából a karizmatikus vezért, Torgyán Józsefet illetve Vona Gábort. Az iszlám birodalom esetében a letelepedést automatikusan követi a városiasodás. Magyarországon a koraközépkorban a magyarság letelepedése után is csak nehezen indult meg a városiasodás, és az is főként más nemzetiségű polgársággal. Az iszlám birodalom eleve bukásra van ítélve, ennek oka pedig a városiasodással együtt megjelenő fényűzés, elpuhultság, és a romló erkölcsök.

 

A középkori Magyarországon a honfoglalás után generációkkal később sem váltak a magyar királyok elpuhultakká, és fényűzőkké. A modern kori protestáns magyar politikai mozgalmak közül viszont Torgyán Józsefet villabotrányai miatt buktatta meg pártja, ma pedig a kereskedelmi csatornák fényűzést hajszoló műsoraiban szerepel. Megjegyzem, érdekes, hogy Magyarországon éppen a kereszténység ültette el az antidespotizmus eszméjét, vagyis azt az eszmét, amelyet azok a protestáns mozgalmak vallanak, amelyek az iszlám felé húznak. A kutatást tovább folytatom.

 

Felhasznált irodalom:

 

Deér József: Pogány magyarság - kereszténység magyarság Attraktor, 2007.

 

Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe, Osiris Kiadó, 1995.

 

Joó Tibor: A magyar nemzeteszme, Univerzum Kiadó, 1900.

 

Joó Tibor: Mátyás és birodalma, Athenaeum, (Bp., 1941)

 

 

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2011. febr. 20. 2011. febr. 20. 0:03

A könyvben Raffay Ernő a magyarországi szabadkőművesség történetének 1967-1918-ig tartó időszakát dolgozza fel hiteles levéltári források alapján. Ez volt az úgynevezett virágkor. A levéltári dokumentumok a Horthy korszakból maradtak ránk, amikor betiltották a szabadkőművességet, dokumentumaikat pedig elkobozták. A könyv több tévhitet próbál eloszlatni a szabadkőművességgel kapcsolatban, mint például azt, amely a különféle szabadkőműves szervezeteket egy kalap alá akarja venni.

 

Az első magyarországi páholyt erdélyi szászok alapították, ennek akkor semmi köze nem volt a magyarsághoz. A könyvből kiderül, hogy a magyarországi szabadkőműves szervezetek első korszakukban főként jótékonykodással, emberbaráti programokkal foglalkoztak a haladás elősegítése érdekében. Kórházakat, hajléktalan menhelyeket stb. üzemeltettek. Alkotmányukban benne volt, hogy mindenféle politikai és vallási kérdést kizárnak soraikból, hogy bármilyen vallású személyt beengednek maguk közé. Fő céljuk a folyamatos kontemplatív tökéletesedés, és páholygyűléseik szertartásain mindig ott volt asztalaikon a biblia, és alkotmányukban is szerepelt az Istenhit fontossága.

 

Ez az időszak azonban nem tartott sokáig a szervezet hamar átalakult egyfajta progresszív, forradalmi eszméket valló, ateista szervezetté, akiknek az asztalairól a biblia is lekerült, és megtagadták a legfőbb isteni lény létezésének gondolatát, céljuk pedig a magyar keresztény állam szétbontása, és az osztályharc kiélezésével a feudális hierarchia lerombolása lett. Ez nagyjából egy időben zajlott a zsidóság beáramlásával a szabadkőműves szervezetekbe. Ideológiájuk egyik legfőbb eleme volt az antiklerikalizmus, vagyis a katolicizmus ellenesség. A katolikus egyházat tartották legnagyobb ellenségüknek, és le akarták rombolni a katolikus papi hierarchiát. Ennek hatására református lelkészek is csatlakoztak soraikba, továbbá a református Ady Endre is, akik osztották a szervezet katolicizmus ellenességét, ugyanakkor egyes szabadkőműves dokumentumokból az derül ki, hogy a szervezet a református egyház ellen is nem egyszer kifogásokat emelt, mivel az hierarchikus jelleget ölt magára.

 

Tehát lényegében a katolicizmus példáját követi megtagadva saját múltját, amelyet a szabadkőművesek nagy tisztelettel öveznek a különféle újkori magyar forradalmak, szabadságharcok formájában, mint például az 1848-1849-es forradalom esetében, vagy a Rákóczi szabadságharc esetében. A szabadkőműves szervezetbe belépett református lelkészek közül Ravasz László később kilépett. Raffay hangsúlyozza, hogy Magyarországon több nyugati országgal ellentétben nem tudott meggyökeresedni a szabadkőművesség a nemzet életében. Ezt az is jelzi, hogy a reformkor idején, a szabadságharc előtt a magyar politikai élet híres szereplői között nem igen voltak szabadkőművesek.

 

Sem Kossuth, sem Széchenyi nem érezte szükségét, hogy belépjen a szabadkőműves szervezetekbe. Kossuth csak az amerikai emigrációban lépett be, és csak azért, hogy elősegítse a magyar függetlenséget. (Raffaynak ebből a mondatából az derül ki, hogy ő különválasztja a magyar függetlenség gondolatát a szabadkőművesség céljaitól, pedig az akkori szabadkőművesség számára ezek a célok egybeestek.) A kiegyezés után pedig a visszatérő magyar 48-as emigráció tagjai közül sokan beléptek a szabadkőműves szervezetekbe Kossuth példáját követve, de az előkerült dokumentumokból az derül ki, hogy ezek a személyek semmiben nem tudtak hozzájárulni a szabadkőművesség eszmei fejlődéséhez, és csak dísznek voltak jók a szabadkőművesség cégérén.

 

(Ez talán éppen a magyar református egyház és kultúra előbb említett hierarchikus jellegének tudható be, amit a szabadkőművesek kifogásoltak is, de ezt csak én gondoltam hozzá.) A szabadkőműves szervezetekben korán megmutatkozott a különféle rítushoz tartozó (skót rítusú, jános rendi stb.) szervezetek egységesítése. A könyv részletesen bemutatja az erre vonatkozó tárgyalásokat.

Továbbá részletesen bemutatja, hogy a jótékonykodással foglalkozó, kontemplatív szervezet hogyan alakult át progresszív forradalmi, és ateista szervezetté, amelynek célja a magyar keresztény állam szétbontása, és a feudális papi hierarchia lerombolása volt. Hogyan gyakoroltak hatást a magyar politikai élet folyására, mint például Jászi Oszkár esetében, aki a monarchia demokratizálása által közép-európai svájcot akart csinálni a monarchiából, amivel elősegítette a nemzetiségek lázítását a magyarság ellen, még ha nem is ez volt a fő célja. A könyv végén pedig az Országgyűlés 1910-1911. évi vitáját mutatja be a szabadkőművességről.

 

 

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2011. jan. 29. 2011. jan. 29. 18:59

Erich Fromm könyve többek között azért érdekes számomra, mert jól szemlélteti, hogy paradox módon mennyire édestestvérek a vallási rendszerek között a két véglet megtestesítői, vagyis az ember és Isten távolságára épülő zsidó, iszlám és európai protestáns szellemiség, továbbá a távol-keleti vallások szellemisége, ahol az Istenség tulajdonképpen egységet képez az emberi tudattal, hiszen a zsidó származású Erich Fromm a távol-keleti szellemiség mellett tesz hitet ebben a könyvében, úgy hogy közben más zsidó szerzőkre is hivatkozik, mint például Karl Marx.

 

Erich Fromm egy zsidó származású német pszichológus, aki az emberi civilizáció kiútját keresi, abból a zsákutcából, amit a modern kapitalista társadalom jelent azzal, hogy feléli a Föld erőforrásait. Ennek megtalálásához, pedig véleménye szerint az ember belső átalakulására van szükség, aminek kulcsát többek között Eckhardt-mester misztikájában, Karl Marx filozófiájában, Sigmund Freund pszichológiájában, a buddhizmusban, illetve az ó és újszövetség teológiájában véli megtalálni.

 

Véleménye szerint ezek a tanítók, és tanítások mind kivétel nélkül az emberi birtoklásvágyat akarták kiirtani, amely a modern társadalom minden bajának az okozója. A birtoklásvágy nem csak konkrét anyagi javak felé irányulhat, hanem a tudás, vagy Isten irányába is. A tudással kapcsolatban hangsúlyozza, hogy nem azzal van a probléma, ha valaki nagy tudású, hanem ha görcsösen kötődik a tudáshoz. Ugyanez a helyzet az Istenkereséssel kapcsolatban is, de az anyagi javak iránt jelentkező birtoklásvággyal is. Nem önmagában a birtoklással van a probléma, hanem a görcsös birtoklásvággyal.

 

Továbbá minden autentikus misztikus tanításnak arra kell irányulnia, hogy ezeket a görcsöket, feloldja, vagyis a birtoklásvágyat kiirtsa az emberből. Ez az egyetlen útja a szabadság elérésének, továbbá a belső megistenülésnek, vagy az Istenség megszületésének az emberi lélekben, hiszen az Istenség és az emberi lélek egységet képeznek ezek szerint a tanítások szerint. Már az ószövetség is ezt tanította Fromm szerint, hiszen a zsidók Egyiptomból való kivonulásában a puszta szimbóluma, ahova a zsidók kivonultak, az Egyiptomi jólét után, azt jelképezi, hogy a misztikus út legfőbb feltétele, hogy mindent magunk mögött kell hagynunk, ami a Földhöz köt. Minden tulajdonunkat el kell dobnunk magunktól, tehát ki kell irtanunk magunkból birtoklásvágyunkat, és teljes egészében Istenre kell bíznunk magunkat, ahogy a zsidók is tették, amikor kivonultak a pusztába.

 

A zsidók azonban később mégsem követték a Mózesi tanítást, amely a pusztába hívta őket, hiszen evilági kincseket kezdtek el hajszolni. Az újszövetség csak radikálisabb megnyilvánulása volt ennek a már az ószövetségben is meglévő tanításnak, és bár ezt nem fejti ki részletekbe menően, de szerinte Karl Marx tanítása is ezt célozta meg. Az a tény, hogy a Marx által megálmodott kommunizmus később nem az emberi birtoklásvágy kiirtójává, hanem éppen ellenkezőleg, államkapitalizmussá, vagy szocialista fogyasztói társadalommá vált az annak tudható be, hogy Marx követői később félreértették, és eltorzították az eredeti szocialista tanítást.

 

E tanítás legautentikusabb nyugati képviselője pedig természetesen nem más, mint Eckhardt-mester, de gyakran hivatkozik Sigmund Freund-ra is. A könyv első két részében hangsúlyozottan arról ír, hogy a modern társadalom megváltozásához elsősorban belső átalakulásra van szükség, tehát a birtoklásvágy legyőzésére, hiszen csak ez veheti elejét a modern fogyasztói életmód hedonista jellegének, amely feléli a Föld erőforrásait.

 

A könyv harmadik részében azonban egy sajátos társadalomképet is felvázol, amelynek alapvető eleme például a fogyasztók szövetségbe tömörülése a multinacionális cégek ellen annak érdekében, hogy azok ne termeljenek felesleges fogyasztási cikkeket, hiszen a modern fogyasztási cikkek túlnyomó többség olyan luxuscikk, amelyet csak azért termelnek, hogy azáltal profitra tegyenek szert, mert ezekre a cikkekre egészséges lelkületű embernek, akit nem fertőzött meg a birtoklásvágy, egyébként semmi szüksége nincs.

 

Továbbá alapvető eleme az a gondolat is, hogy a természettudományos és műszaki kutatásokat el kellene választani a katonai hatalomágaktól, hiszen a főként a katonai hatalomágakhoz való kötődés az oka annak, hogy főként olyan tudományos és technikai vívmányokat hívnak életre, amelyekre semmi szükség nincs, és amelyek inkább a Föld erőforrásainak felélését segítik elő, mint a társadalom jólétét. A tudományos és műszaki kutatásokat teljes egészében a Föld sebeinek begyógyításának kell alárendelni.

 

Ezenkívül még alapvető eleme ennek a társadalomképnek az abszolút demokrácia életre hívása, tehát hogy a polgároknak minden felmerülő politikai kérdésben közvetlen beleszólást adjanak. Ezt úgy kívánja elérni, hogy a lakosságot 500 fős választói kerületekre osztaná fel, és segítségül hívná a modern informatika eszközeit, amelyek segítségével a választók számítógép és internet segítségével mondhatnának véleményt a különféle politikai kérdésekben. Ehhez természetesen elengedhetetlen lenne, hogy a választók minden információt megkapjanak a különféle politikai kérdésekben, hiszen az országgyűlési választások eredményei manapság főként a választók becsapásán alapulnak, vagyis, hogy a különféle pártok a kampány során nem nyújtanak megfelelő információkat a választóknak.

 

Mint ahogy az abszolút demokráciáért való lelkesedésből is kiderül, Erich Fromm erősen tekintélyellenes eszméket vall, amiket Marx és Eckhardt-mester tanításaiban is megtalál. Elutasítja a középkori kereszténység dogmatikus beállítottságát is, főként a teista szemléletet, vagyis az emberi tudaton kívül létező személyes Isten eszméjét, hiszen az ő szemléletében az Istenségnek egységet kell képeznie az emberi tudattal. Továbbá az is kiderül a könyvből, hogy a matriarchátus eszméjét vallja, tehát a férfiuralom eltörlését, amely évszázadokon keresztül elnyomta a nőket, és ennek helyébe nőuralmat akar a társadalomban.

 

Érdemes megemlíteni még az úgynevezett marketingkarakterről írott véleményét is. Ennek az a lényege, hogy a modern ipari társadalomban nem csak a tudáson és képességeken múlik a siker, hanem hogy az ember milyen mértékben tudja eladni saját személyiségét a piacon. Így az emberi személyiség maga is áruvá válik, és így alakul ki a kibernetikus, érzelem nélküli marketingkarakter, amely csak önmaga hatékonyságával foglalkozik, aminek következtében az anyagi javakhoz sem kötődik annyira, mint a birtoklásvágytól megfertőzött fogyasztók. Fontos ugyan neki a luxus, de gyakran cserélgeti fogyasztási eszközeit: autóját, televízióját, így Fromm szerint könnyebben lehet rajta segíteni, mint a birtoklásvágytól megfertőzött fogyasztókon.

 

Érdekes, hogy Erich Fromm egyedül a birtoklásvágyra vezeti vissza a nyugati társadalom összes problémáját, és semmit nem szól olyan kérdésekről, amelyek mindig is benne voltak a modern társadalom betegségeiről szóló szakirodalomban, mint például a kultúra elsivárosodása, vagy az erkölcsi kérdések, illetve a szakrális királyság visszaállításának kérdése. A birtoklásvágy megszüntetése lényegében nem erkölcsi felemelkedést jelent a szó keresztényi értelmében, mert nem a vágyon való felülemelkedést akarja elérni, hanem egyszerűen a vágy megszüntetését.

 

Erich Fromm a távol-keleti társadalmak szellemét akarja áthozni Európába, pontosabban a fogyasztói hedonizmus sivárságának építményén akarja felépíteni a fogyasztói aszkétizmus sivárságának építményét. Hogy a fogyasztói társadalom nemcsak hedonista, hanem aszkétikus jelleget is ölthet, az talán furcsán hangozhat a nyugati ember fülének. A Fromm által felvázolt társadalomképről nekem C. Northcote Parkinson jellemzése jut eszembe a keleti társadalmakról. Ahol részletesen ír a távol-keleti társadalmak sivár életéről.

 

Kínában, vagy Koreában az emberek túlnyomó többsége messze él a hegyektől, illetve a tengerektől. Ha körülnéz, csak végtelenbe nyúló rizsföldeket lát, amely rettentő egyhangú unalommal tölti el az embert. A rizsföldeken dolgozó parasztok állatot nem igen tartanak, így csak gabonatermesztéssel foglalkoznak, ezért a munkaidő nem olyan hosszú, mint nyugaton. A vetés és az aratás befejezésével a függő ágyakon való egyhangú heverészés időszaka következik, ahol az ember nem tudja mivel eltölteni az időt, így szinte semmi változatosság nincs az életükben. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy táplálkozásuk is nagyon egyhangú, csak gabonából, rizsből áll, amiből nem jutnak olyan éltető fehérjékhez és vitaminokhoz, mint a nyugati ember. A rizsnek fűszeres mártás nélkül semmi íze nincs.

 

Nem mindegy, hogy valaki szőlőt és olajbogyót termel a napsütötte nyugati mediterrán hegyvidéken, ahonnan látszik a borszínű tenger, vagy rizst termel a sivár kínai síkságokon, és Parkinson szerint ez az oka a nyugati és a keleti világ vallásos életében fellelhető különbségeknek. Ahol az élet színes és változatos ott nem annyira a vallás, mind inkább a kultúra fejlődik, (amivel Fromm nem igen foglalkozott a könyvében) mint például a mediterrán térségben. Ahol viszont az élet unalmas, és egyhangú ott a vallás szükségszerűen „érzelemgazdag, drámai és erőteljes” lesz.

 

Talán mondanom sem kell, hogy a modern ipari társadalom gyárainak, lakótelepeinek és bevásárlóközpontjainak sivársága és egyhangúsága nagyon emlékeztet a kínai rizsföldek sivárságára és egyhangúságára. Nem véletlen, hogy a XX. század második felében szintén a modern ipari társadalom sivárságában született meg az úgynevezett hippi mozgalom, amely erősen kötődött a távol-keleti vallásokhoz, így a buddhizmushoz is. A korabeli hippikorszak azonban azért tűnik manapság nosztalgikusnak egyesek szemében, mert külsőségeiben a reneszánsz formavilágát vette fel. Fromm viszont egyáltalán nem gondolkodik kulturális kérdéseken. A teljesen sivár fogyasztói aszkétizmust ajánlja a nyugatnak, birtoklásvágytól megfosztott aszkétikus erkölcsökkel (ha ezt lehet erkölcsnek nevezni) szabályozott ipari termeléssel és tudományos kutatással. Modern informatikai eszközökkel vezérelt abszolút tömegdemokráciával. Elutasítja a világon kívüli személyes Isten természetfeletti transzcendenciáját, és csak a személytelen abszolútumba való beolvadás marad az aszkétikus erkölcsökkel működtetett modern ipari társadalomban.

 

Felhasznált Irodalom:

 

C. Northcote Parkinson KELET ÉS NYUGAT Kada Júlia fordításában Terebess Kiadó, Budapest, 2000 http://mek.niif.hu/02100/02103/html/index.htm

 

 

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2011. jan. 24. 2011. jan. 24. 22:46

Nemrégiben videó formátumba raktam át a Hit Gyülekezete: Sámánhit? című cikkemet, amit fel is raktam a youtube-ra. A kommentelők többsége láthatóan tagja volt a gyülekezetnek, és nem tetszett nekik a videó. Nemrégiben pedig azt az e-mail-t kaptam a youtube-tól, hogy a videót eltávolították a Hit Gyülekezete szerzői jogi panaszai miatt. Pedig szerintem semmit nem használtam fel benne, ami a Hit Gyülekezetének lenne a tulajdona. A cikken kívül csak egy videó felvételt használtam fel, amely nem a Hit Gyülekezete, hanem egy koreai pünkösdista közösség egyik Istentiszteletét mutatta be. A videó helyén ez maradt:

http://www.youtube.com/watch?v=6Il7NFscYJ4

A cikk itt olvasható:

Hit Gyülekezete: Sámánhit?

Bizonyos magyar médiumokban, és az interneten rendszeresen láthatóak bemutató filmek a Hit Gyülekezetének összejöveteleiről. A filmek láttán gondolatok fogalmazódtak meg bennem a Hit Gyülekezetében működő „vallási élet”, ezt azért tettem idézőjelbe, mert nem tartom igazi vallási életnek, csak nem tudok rá jobb szót, pszichikai alapjai és az ősi sámánhit hasonlóságáról. A cikkben részletezni fogom, hogy melyek a kettő között a különbségek és a hasonlóságok.

A Hit Gyülekezetének vallási életéről a televízióban eddig bemutatott felvételek alapján sokaknak az a gondolat jutott az eszébe, hogy itt egyfajta tömeghipnózisról van szó. A televízióban általában az látható, hogy Németh Sándor a gyülekezet vezetője odamegy valakihez a közönségből. Meglegyinti, vagy a fejére teszi a kezét. Az illető elborul. Furcsa mozgásokat produkál. Rángatózik, vagy táncol. Közben furcsa állathangokat ad ki, stb.

Néhány filmen azonban, amit én láttam olyasmi nem volt látható, hogy a gyülekezet vezetője, a guru bárkihez is odament volna. Ezeken a filmeken mintha inkább egyszerűen a zene hatására történt volna valami ilyesmi. Az összejövetelek, zenével kezdődtek, ami egyre hangosabb lett az idő múlásával. A szokásos szentimentális divatzene félét játszották.

A közönség egy ideig behunyt szemmel, égnek emelt kézzel ringott, majd, hogy úgy mondjam elszabadult a pokol. Volt, aki morgott volt, aki hörgött, volt, aki köhögött. Volt, aki őrült hangosan nevetett. Volt, aki folyamatosan horkolt. Mindenféle állathangok voltak hallhatóak. Sokan rángatózó mozgásokat produkáltak. Rázták a fejüket stb. Ezeket a tüneteket gondolom mindenki ismeri, aki látott már a televízióban Hit Gyülekezetes összejövetelt.

Ez zajlott le az film első részében, utána prédikáció következett. A sámánhittel való párhuzam elemzésének első lépéseként el kell mondanunk, hogy láthatóan itt egy zene által kiváltott extázisról, transzállapotról van szó. A régi sámánok is sok esetben zenét, pontosabban a sámándobnak a hangját használták arra, hogy önmagukat, illetve a közösséget transzba, extatikus állapotba hozzák.

A hit gyülekezetesek azt mondják, hogy ilyenkor mintegy beléjük költözik a szentlélek, vagy ahogy ők mondják a szent szellem, és az emiatt érzett öröm következtében produkálják ezeket a bizarr viselkedési formákat. Sőt a Hit Gyülekezetesek mindenféle gyógyulásokról beszélnek, amelyek őnáluk zajlottak le. Hogy meggyógyultak a drogtól, az alkoholtól stb. Ezt is annak tudják be, hogy beléjük költözött a szentszellem, és az mintegy megszabadította őket ezektől. Érdekes, hogy régen a sámánok egyes rétegei gyógyítással is foglalkoztak, ha nem is mind, és ők is azt állították, hogy akit meggyógyítottak az azért gyógyult meg, mert beleköltöztek a jó szellemek, az ő segítségével.

Azonnal érezhetjük a párhuzamost a jó szellem beköltözése, és a szentszellem beköltözése között. Továbbá főként az afrikai sámánhitű közösségeknél láthatjuk még ma is, amikor gyógyítanak, hogy a sámán páciense ugyanilyen rángatózó mozgásokat produkál, és sikongató hangokat ad ki, mint a Hit Gyülekezetesek. Sokat hallani olyasmiről, hogy egyesek jógával gyógyítják magukat, a jóga esetében is az Istenséggel: Brahmannal, vagy valami hasonlóval, való egyesülés az, amiről azt mondják, hogy gyógyít, mint a Hit Gyülekezetében a Szentszellemmel való egyesülés.

Brahmanról azt olvastam egy karizmatikus keresztény honlapon, hogy az egy „személytelen spirituális anyag”. Nyilván ez nyelvtanilag pontosabb megfogalmazásban személytelen spirituális szubsztanciát jelent, de mint ők is, én is az anyagi jellegét akarom kihangsúlyozni ennek a valaminek. Hiszen én ugyanezt az anyagiságot érzem a Hit Gyülekezet spiritualitásában, valamiféle égető ezüstös fénnyel megspékelve.

A gyülekezet ugyan elhatárolódik a távol-keleti vallásoktól, de érdekes, hogy egyik szellemi elődjük a koreai újkeresztény Paul Yonggi Cho volt, aki keresztény hitre térése előtt buddhista volt, és hát mondják, hogy Szent Ágoston is elhatárolódott a manicheusoktól miután kilépett tőlük, de a manicheus hatás utána is fellehető volt teológiájában, vagyis keresztényként is manicheus maradt. A Hit Gyülekezetének a démonokról szóló tanítása is bizonyos párhuzamokat mutat a sámánhittel.

Számukra a démonok bármihez kapcsolódhatnak, létezik cigaretta, kávé stb. démon az emberekben, amelyek az embereket rossz cselekedetekre ösztökélik. A sámánhitben is jelen van az a hiedelem, hogy az emberekben rossz szellemek vannak, és ezeket ki kell űzni onnan. Érdekes ez a drog kérdés is a Hit Gyülekezetében. Sok hit gyülekezetes azt állítja magáról, hogy ő is drogozott, mielőtt a Hit Gyülekezetébe került volna, és ott szabadult meg tőle.

Most ez azért érdekes, mert a sámánok is használtak drogokat néha, ha nem is mindig a transzállapot elérésére, a zene, vagyis a sámándob hangja mellett. Elméletem szerint a Hit Gyülekezetében megélt extázis, transzállapot egyfajta pótdrogként funkcionál ezeknek az embereknek a számára, ami természetesen semmivel sem kevésbé romboló a személyiségre nézve, mint az igazi drog, és anyagiakban sem kerül kevesebbe.

Ebből következően szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Hit Gyülekezete nem keresztény mozgalom, hanem sokkal inkább a régi gnosztikus, és sámánhittel kapcsolatba hozható vallási mozgalmak extatikus állapotainak elérésére épít. Kérdés, hogy mi a különbség a Hit Gyülekezetében működő „vallási élet”, és a régi sámánhit megnyilvánulásai között? Nyilvánvalóan az, az eredeti sámánhit nem keveredett a keresztény transzcendenciával. Így talán a Hit Gyülekezetben működő vallási élet egyfajta keresztény vallási elemekkel kevert sámánizmusnak tekinthető. Ez az oka talán annak is, hogy manapság Koreában is terjed, amely eredetileg sámánhitű volt.

Az, hogy a Hit Gyülekezetének vallási élete, és az ősi sámánhit jellege közötti párhuzamok tudatosan előidézett jelenségek a vallásalapítók részéről, tehát hogy tudatosan merítettek az ősi sámánhitből, vagy ezek a párhuzamok egyszerűen a dolgok belső természetéből adódnak az érdekes kérdés.

A Hit Gyülekezete mögött álló gazdasági és etnikai csoportokról, gondolok itt zsidókra, SZDSZ-re most nem akarok szót ejteni. Erről úgyis sokat hallani, és olvasni más médiumokban.

Ajánlott Irodalom a koreai pünkösdizmus, a sámánizmus és a kapitalizmus kapcsolatáról:

http://www.usc.edu/schools/college/crcc/private/ierc/papers/Sung_Gun_Kim.pdf

 

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2010. febr. 13. 2010. febr. 13. 15:56

Prohászka Lajos ebben a színvonalához képest méltatlanul kevéssé ismert könyvben korának erkölcsi világát, továbbá a Nyugat-Európa történelemi útját mutatja be, amely az erkölcs terén ide vezetett. Továbbá felvázolja a nyugatnak az erkölcsi válságból való kiútkeresésének egyes módozatait.

Prohászka szerint az erkölcsi élet bomlása már az ókori görög világban elkezdődött, amikor egyes görög filózófusok, köztük Aristoteles, az erényt, amely addig közösségi volt, hiszen az erényes ember hírnevében és dicsőségében tükröződött, mindinkább bensővé akarták tenni. Tehát azt hirdették, hogy az erény külső elismerése közömbös, mert „inkább a tisztelőben lakozik, mint a tiszteltben, holott az erény olyasmi, ami magáé az emberé s tőle el nem vehető.”

Ez pedig értelemszerűen azt eredményezte, hogy az erény gyakorlása örömtelenné vált az emberek számára, nem gyakorolták már olyan lelkesedéssel. Később a keresztény erkölcsiség szintén az erény belsővé tételének irányában fejlődött tovább, de a kereszténységnek volt egy olyan eleme is, amely az antik erkölcsiségben nem volt meg. A szeretet erkölcse.

Prohászka szerint ez a fajta erkölcsiség sincs heroizmus nélkül, sőt a legtöbb esetben éppen a legnagyobb bizonyságtételeit követeli. Ámde ez a heroizmus egészen más, mint az antikvitásé. Az antikvitás erkölcsi szemlélete bár sokat változott az idő folyamán, mégis mindvégig a szabad önkifejtésnek, az ember teljessé válásának lehetőségét látták benne.

Így ha keresztény szemszögből nézzük, még a legnagyobb önfeláldozás esetében is tulajdonképpen önző volt. Ezzel szemben a keresztény erkölcsiséget épp a szeretetből fakadó önzetlenség, önátengedés, sőt önmegtagadás jellemzi, ami kitűnik a Hegyi Beszédből is. Ez a fajta heroizmus az antik heroizmussal ellentétben nem a küzdelem, hanem inkább a szenvedés árán akar győzedelmeskedni.

Ezt semmi sem mutatja jobban, mint a látható különbség például Achilleus és a példáját követő antik hősök halálra elszántsága, ellentétben a keresztény vértanúk és hitvallók halálmegvetésével. Az egyik esetben a rövid hősi sors vállalása a hosszú, de dicstelen élettel szemben; a másikban a földi élet teljes semmibevétele, megtagadása a lelki üdvösség érdekében. Ott a halál a heroikus élet méltó befejezése; itt az örök élet kezdete.

Prohászka szerint ez a fajta keresztény erkölcsiség csak a magánéletben volt megvalósítható, mihelyt a nyilvános élet irányításába is befolyt konfliktusok forrása lett, és szükségképpen változnia kellett. Így honosodott meg kiváltképpen a nyugati szerzetesség kialakulásával az erényesség gyakorlásának az a formája, amely a testi élet sanyargatása helyébe a lemondást és a munkát állította.

Tehát a merőben érzületi aszkézist, amely nem követelte és nem is mutatta fel a heroizmusnak olyan tündöklő példáit, aminőket a kereszténység első századai szolgáltattak, ellenben sikerült a lelki megigazulás szándékát a külső világi élettel összehangolnia. Az erkölcsi heroizmus ily módon lassan és talán észrevétlenül mindinkább kegyességbe ívelt át, a jámbor élet, amely imádságban, önmegtartóztatásban, és jócselekedetek gyakorlásában, de főleg az Egyház iránti engedelmességben nyilvánult meg.

Így a századok folyamán az erkölcsiségnek kettős mértéke alakult ki: az egyik oldalon állt az aszkétikus morál, amelyet főleg a maga szerzetesi tökéletességében glorifikáltak, amely azonban nem feltétlen követelmény többé, hanem csupán „evangéliumi tanács”; a másik oldalon pedig a mindennapi élet morálja, amelynek irányában töprengés nélkül követték a körülményeknek és az egyéni érdekeknek szavát, ugyanakkor mégis fenntartva a keresztény erkölcsi törvényt.

Ennek a kettősségnek azonban előbb-utóbb múlhatatlan feszültséget kellett a lélekben előidéznie, mivel hatása alatt a legönzetlenebb magatartást is az az állandó lelkiismereti aggodalom gyötörte, hogy nem a pietas és a caritas a forrása, hanem világi hívságból fakad és viszont az aggályoskodás nélküli cselekvés is bizonytalanná vált a keresztény tökéletesség eszményének állandó szemléletében.

Érthető, ha ily módon az erényesség glóriája lassanként távolodott az erkölcsi élet égboltján és egyre hidegebb fényt árasztott, magának az erényességnek gyakorlása pedig mindinkább puszta félelemből történt és ezért mind nyűgösebbnek és örömtelenebbnek tűnt fel. A középkor végén, a reneszánsz elején megjelent az udvari morál, ez lényegében már nem volt kereszténynek tekinthető, hiszen a középkori keresztény lovagiasságnak csak a külső formáit őrizte.

A kapitalizmus és a protestantizmus színrelépésével megjelent a polgári erkölcs. Itt az erényesség puszta munkaerkölcsé vált, a munkafegyelem, a hivatás gyakorlásában kifejtett önodaadás lett az erkölcsi eszmény netovábbja. Az erényesség gyakorlása ennek következtében még örömtelenebbé vált, hiszen pusztán meggazdagodásért, a társadalmi ranglétrán való feljebbkerülésért folytatott harc önmagában nem elégítheti ki az emberi lelket. Az emberi viszonyok kezdtek eldologiasodni a polgári világban, a szerelem is elveszti régebbi spirituális jellegét.

A polgári erkölcs uralta kapitalizmusban az élet sivársága oly mértéket öltött, hogy többféle reakció született rá a politika és a filozófia terén is. A filozófia terén megjelentek az egyes irracionális irányzatot Dosztojevszkij, Kirkegaard, Nietzsche sajátos heroikus, önmeghaladó eszményeikkel, de ezek valójában csak az erkölcs nélküli önmegváltást, az embernek az abszolútumba való puszta belezuhanását valósították meg, és végeredményben csak a kereszténység további rombolását idézték elő.

A politika területén megjelent a szocialista eszmerendszer a polgári életformára adott ellenválaszként, annak ellenére, hogy a szocializmus is ugyanúgy a felvilágosodás gyermeke, akárcsak a polgári eszmények. A polgári eszmények sok tekintetben torz erkölcsiségük ellenére még pártolták a szellemi munkát, a művészeteket, a filozófia és a tudomány művelését, a szocializmus viszont a proletárerkölcs nyers törvényszerűségeit igyekezett érvényre juttatni, amely minden szellemiséget az anyagba szállít le, és csupán a fizikai munkát tartotta fontosnak rombolva az Európai kultúrát. Az eltömegesedett, siváréletű munkásrétegekben a gyermekvállalási kedv egyre csökkent.

Az erkölcs végleges lezüllését az első világháború által okozott sokk idézte elő, amelynek következtében a polgári világ erkölcsei összeomlottak, és Prohászka szavaival élve egyfajta elállatiasodás vette kezdetét. Perverz szexuális szokások kezdtek el terjedni, divatját élte a Freudi pszichoanalízis, amelyet azelőtt csak egy marginális kisebbség űzött, és ez a keleti tanokat felhasználó rendszer az emberi szenvedélyek gyökeréig hatolva mindenféle tisztátalanságokat, aberrációkat hívott elő az emberből, amelyeket a közönség elé kiteregetve a tömeg tapsolva hallgatott.

Kezdett terjedni az amerikanizmus, a néger dzsessz, a nők emancipációs törekvései. A felforgató szocialista mozgalmak elszabadultak. Megjelent a gyűlölet erkölcse, ami azt jelenti, hogy a gyűlölet erkölcsi törvényé vált, nemcsak oka, hanem célja is a cselekvésnek. Ezentúl csakis az tartozhat egy adott csoporthoz, aki gyűlöli az ellenséget. A nemzetiségi vagy párthovatartozás legfőbb ismérve ezentúl az ellenség gyűlölete.

Végül megjelent a faji erkölcs, amely a saját népfajért, vagy rasszért való önfeláldozást, és odaadó munkavégzést követelt. Akárcsak a polgári erkölcs esetében, amely a profitért követelte ugyanezt, de a munkavégzés, az önfeláldozás itt is ugyanolyan örömtelen maradt, mint a polgári-kapitalista munkavégzés során. A faji erkölcsiség Prohászka szerint egy új kommunizmust jelent, ahol a proletár internacionalizmus helyett faj nevében egyesülnek Európa népei, és talán éppen a kommunizmushoz való hasonlósága miatt lett annak legnagyobb ellentéte.

Az erkölcsi válság meg megjelent a nők körében is, a női emancipáció terjedése ördögi erkölcstelenségekre sarkallta a nők jórészét. Prohászka a könyv végén megemlít néhány kísérletet Európa erkölcsi válságából való kitörésre. Megemlíti Nietzsche heroikus erkölcsiségét, amelynek szerinte pogánysága ellenére van érvénye, hiszen a heroizmusnak, ha nem is a tisztán Nietzsche-i értelemben vett formájának, de bizonyos egyéb módozatainak megtalálása megoldást jelenthet Európa problémájára.

Megemlíti Max Scheler nevét, aki a tudatból, az érzelmi alogikus életből fakasztja az erkölcsiséget, úgy azonban, hogy ugyanakkor összekapcsolja az objektív, egyetemes és változatlan értékrend megnyilvánulásával. Nálunk Max Scheleréhez hasonló erkölcstant dolgozott ki Pauler Ákos. Nicolai Hartmann pedig szintén Max Scheler tanait felhasználva dolgozott ki egy sajátos heroikus erkölcsiséget. Ezeket majd el fogom olvasni.

Prohászka szerint azonban külső hatás már nem segíthet Európán, csakis egy belülről, Európa lelkéből induló erkölcsi megújhodás segíthet kilábalni az erkölcsi válságból.

Ami a könyvben számomra a legérdekesebb volt az a kereszténységről szóló rész. Tehát Prohászka szerint a keresztény erkölcsiség, ami nem az önmegvalósításban, hanem az önmegtagadásban fejti ki a legnagyszerűbb heroizmusát, a mindennapi élettel, a munkával való összekapcsolásakor elveszti heroikus jellegét, és sivár, örömtelen életet eredményez, és Prohászka nem fejti ki, hogy miképp, de ezek szerint ebből vezethető le a későbbi protestáns polgári erkölcs. Hiányoltam a könyvben, hogy ezt nem fejtette ki részletesebben, hogy hogyan vezethető le ebből a protestáns polgári erkölcs.

Már csak azért is, mert a protestantizmus az északi német miszticizmusból ered, amely gnosztikus jellegű, tehát lényegében idegen a hagyományos kereszténységtől, amiből Prohászka eredezteti a Protestantizmust. De kétség kívül sok jel arra mutat, hogy az keresztény önmegtagadás összekapcsolása a munkával, és a mindennapi élettel összefüggésbe hozható a gnoszticizmussal, és ezáltal a protestantizmussal is.

Ennek a fajta erkölcsiségnek a leghíresebb megtestesítője korunkban Teréz anya volt, aki a szeretetből eredő önmegtagadás, és önfeláldozás erkölcsét a betegápolással, vagyis a munkával kapcsolta össze, és talán nem véletlen, hogy éppen Kalkuttába, vagyis Indiába vezérelte a sors, amely a keleti gnosztikus tanok egyik Mekkájának tekinthető. Véleményem szerint nem csak azért került oda, mert ott van sok elesett és szegény, hanem mert sajátos erkölcsisége azon kultúra irányába orientálta. Ez pedig a keresztény spiritualitásnak nem tesz jót.

Félre értés ne essék, nem Teréz anya nagyszerű erkölcsiségét akarom lefokozni, de tény, hogy ez a keresztény spiritualitásnak nem tesz jót. Nem véletlen talán az sem, hogy a különféle baloldali mozgalmak, amelyek értelemszerűen a protestantizmushoz kötődnek inkább, mint a katolicizmushoz, ha a kereszténységről értekeznek, annyiszor hivatkoznak a szeretet tanára.

Prohászka említette az európai erkölcsi válságból való kiútkeresési kísérleteket. Itt számomra az a kérdés merül fel, hogy a keresztény erkölcs valóban csak egyedül a szeretet fogalmával írható e körül? Ugyanis az újszövetségben valóban szerepelnek a Hegyi beszéd mondatai, hogy adj, és ne kérj cserébe semmit, hogy szeresd ellenségeidet, mert ha csak azt szeretjük, aki minket is szeret, az nem Istennek tetsző dolog. Mivel a bűnösök is szeretik azt, aki őket is szereti stb. Szerepel viszont egy olyan mondat is, hogy „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.”.

Továbbá egy olyan is, hogy: „Ne aggódjatok azon, hogy miből éltek, mit esztek, és mivel ruházkodtok. A ti mennyei Atyátok, ki az égi madarakat táplálja, és a mezők liliomait ruházza, jól tudja, hogy mindezekre szükségtek van.”. Az egyik látszólag a gyűlöletről szól, a másik látszólag a szabadságról, és látszólag mindkettő ellentétes a Hegyi Beszéd mondataival. Azonban, ha jobban elemzés alá vesszük a Krisztusi tanokat, akkor láthatjuk, hogy nincs ellentmondás ezek között a tanítások között.

A gyűlöletről szóló Krisztusi tanítások esetében Kereszténység – Nietzsche – Buddhizmus – Fogyasztói Társadalom című cikkemben http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/keresztenyseg---nietzsche---buddhizmus---fogyasztoi-tarsadalom már kifejtettem, hogy itt valójában nem szó szerint a szülők gyűlöletéről van szó. Sokkal inkább a világi hívságok gyűlöletéről, amelyek a társadalmi konvenciók szerint az emberi élet céljai kellene, hogy legyenek. A pénz a siker stb. gyűlöletéről. Ezt most nem fejtem ki részletesen, tessék elolvasni a cikket.

Tehát azok a tanítások, hogy szeresd ellenségeidet is, hogy adj, és ne kívánj cserébe semmit valóban önmegtagadást kívánnak egyrészről, de például abban, hogy valakinek odaadom mindenemet, és nem kérek cserébe semmit, érezhetően benne van egyfajta férfias virtus is. Ez abban nyilvánul meg, hogy ilyenkor valaki azt mondhatja, hogy nekem nincs szükségem ezekre az átkos világi hívságokra, én több vagyok annál, minthogy engem a fogyasztói társadalom anyagias mércéjével mérjenek, inkább szétosztom a szegények között, és ez nekem tartást ad.

Ez van benne a gyűlöletről szóló Krisztusi tanításban is, ahol Krisztus a világi hívságokra való gyűlöletre szólít fel. Ezt az erkölcsi tartást, aminek az alapja a Krisztusi önmegtagadás, nevezem én erkölcsi önmeghaladásnak. Ez más, mint a pogány heroizmus, vagy pogány önmeghaladás, amiről Prohászka is írt, az nem az önmegtagadáson alapul, abban ilyen értelemben nincs is erkölcs. Az Prohászka szavaival élve csak önző.

De menjünk tovább, abban, hogy én mindenemet odaadom, és nem kérek cserébe semmit, benne van egy olyasfajta férfias virtus, is hogy én ezzel egyúttal megszabadulok ezektől az átkos világi hívságoktól, megszabadulok a polgári élet taposómalmától. Attól, hogy nekem minden nap hajtanom kell a profitért, ez pedig az előbb leírt mezők liliomairól szóló bibliai idézetre utal, vagyis a szabadságra, amely más, mint a távol-keleti vallások (buddhizmus, hinduizmus) szélsőséges menekülése az anyagi világ elől.

Abban sincs önmegtagadás, abban sincs erkölcs, az csak egy egyszerű szabadulni vágyás a világi élet kötöttségeitől. Jézusnál a szabadság viszont éppen az önmegtagadásból, az erkölcsből következik.

Tehát az igazi keresztény erkölcsiségben az önmegtagadás, az önmeghaladás és a szabadság egységben, és egyensúlyban van, sőt egymásból következnek, és mint láttuk az önmeghaladás önmegtagadás nélkül pogány heroizmussá válik, a szabadság önmegtagadás nélkül pedig a távol-keleti vallások erkölcsiségéhez válik hasonlatossá, amely egyszerű szabadulni vágyás a világi élet kötöttségeitől, minden erkölcs nélkül, és ami nyugaton igencsak beleágyazódik a fogyasztói társadalomba.

Véleményem szerint a nyugat erkölcsi válságára az lenne a megoldás, ha ezt a fajta erkölcsiséget, vagyis az igazi keresztény erkölcsiséget összekapcsolnánk a mindennapi élettel, vagyis a munkával, a gazdálkodással. Erről már írtam „A hungarizmus és a vasgárda szellemisége” http://www.regivilagrend.eoldal.hu/cikkek/cikkek/a-hungarizmus-es-a-vasgarda-szellemisege című írásomban. De azért még el fogom olvasni a Prohászka által ajánlott irodalmat is.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2010. febr. 10. 2010. febr. 10. 21:01

A Miép és a Jobbik összehasonlításánál egy érdekes probléma merül fel, mégpedig az, hogy miképp lehet az, hogy Magyarországon az úgynevezett radikális jobboldal két részre van osztva. Mivel manapság Csurka István a Miép elnöke erőteljes kritikákat fogalmaz a másik radikális jobboldali mozgalommal, a Jobbikkal szemben, és ez mondhatjuk, hogy egyedi az Európai országok körében, hogy egy országban kétfajta radikális jobboldali mozgalom van.

Mivel kétfajta radikális jobboldali mozgalom van ma Magyarországon, hiszen látható egyrészt a Miép, amely mára már csak nagyon elkülönülten, és elszigetelten létezik. Továbbá látható a Jobbik, és vele párhuzamosan több parlamenten kívüli politikai szervezet, mint például: Lelkiismeret88, meg nem tudom, hogy micsoda, de ezek tulajdonképpen elveikben is, és külső formáikban is a Jobbikhoz hasonulnak, még ha néha súrlódások is vannak az egyes szervezetek között.

Továbbá a magyar politikai paletta jobbszélén léteznek még a magyar nemzetiszocialisták, vagyis a hungaristák, ezt nevezik radikális jobboldal helyett szélsőjobboldalnak, ez egy külön kategória, ezzel most nem foglalkozom. Létezik továbbá az úgynevezett ultrajobboldal, monarchisták, meg a László András féle csoportosulás, ez is egy külön kategória, most ezzel sem foglalkozom.

A kérdés megválaszolásához először is véleményem szerint azt kell megvizsgálnunk, hogy tulajdonképpen mi is a különbség a két politikai szervezet között, vagyis a Miép és a Jobbik között. Ehhez pedig először azt kell megnéznünk, hogy mi a különbség a magyar és általában a nyugat-európai protestantizmus között, hiszen végeredményben a legtöbb Európai országban, vagy legalábbis a protestáns országokban, a protestantizmus alapjain bontakoztak ki az egyes nemzetek nacionalizmusai. Nem volt ez másképp Magyarországon sem, ahol ma is látható, hogy mind a Miép, mind pedig a Jobbik rendezvényein református lelkészek szónokolnak.

Azt kell meglátnunk, hogy a különbség főként abban áll, hogy a protestantizmus ugyan minden protestáns országban táptalaja volt a népek nacionalizmusának, de csak Magyarországon ágyazódott be a nemzeti tradíciókba. Magyarország volt az egyetlen, ahol a protestantizmus támogatta a feudális társadalmi rendet és a királyságot, igaz hogy az újkorban nemzeti királyságot akartak a Habsburgok ellenében, mivel a Habsburgok a katolicizmus pártolói voltak.

A többi protestáns országban, mint például Németországban a protestantizmus mindig is feudalizmus, és királyságellenes volt, és főképp az ipari és kereskedelmi burzsoázia vallása volt, míg Magyarországon földműves vallás volt. Most pedig térjünk vissza, az előző kérdésünkhöz, vagyis hogy mi a különbség a Miép és a Jobbik között? Itt érdemes szemügyre venni egyrészt a két párt politikai programját, másrészt pedig a két párt külső formáját is.

Én úgy mondanám, hogy a Csurka vezette Miépre inkább egyfajta erdélyi puritán földműves szellemiség a jellemző, tehát a nemzeti tradíciókba ágyazott puritanizmus. Ez tetten érhető a programjukban is. Fenntartható fejlődés, amely a felesleges fogyasztás visszafogását, tehát puritán aszkézist jelent, családi gazdaságok stb. Tetten érhető abban is, hogy náluk a jobbikhoz képest felülreprezentáltabb az értelmiségi rétegek jelenléte.

Továbbá abban is, hogy kevésbé jellemzőek rájuk a hangos, figyelemfelkeltő utcai rendezvények és a Miép külsőségein is megfigyelhető. Ha Csurka kerülne hatalomra, akkor talán a Mikszáth és Jókai regényeiből ismert XIX. századi puritán magyar földműves világ elevenedne fel, ahol takaros, tiszta parasztházakban, hófehér ágyneművel takart ágy, és hófehér abrosszal borított asztal körül hófehér szoknyás takaros menyecske sertepertél.

Megjegyzem, én nem vagyok híve a puritanizmusnak, károsnak tartom a Magyarságra, és általában minden népre nézve, annak ellenére is, hogy manapság már talán erkölcsileg magasabbrendűnek tűnhet a magyar politikai élet sok más megnyilvánulása mellett. A Jobbikra pedig inkább egyfajta nemzeti tradíciókba ágyazott fogyasztói szellemiség. A családi gazdaságok támogatásának gondolata az ő programjukban is jelen van, de ugyanígy jelen van az infókommunikációs ágazat fejlesztése is, a távol-keleti országokkal való kapcsolatok fejlesztése is, amelyek manapság nagyon is az amerikai liberális kapitalista szellemiséghez idomultak.

De emellett sokat mondó ebben a kérdésben, például Vona Gábornak az a mondata is, hogy a Tesco bevásárlóközpont helyett Turul bevásárlóközpont lesz Magyarországon, ami egyértelműen a nemzeti tradíciókba ágyazott fogyasztói társadalomra utal. Akár még az is idevehető, hogy Vona maga is üzletkötőként dolgozik egy biztonságtechnikai részvénytársaságnál, ami hát a fogyasztói szellemiséghez közelálló foglalkozás. Ez persze vitatható, de ha a Jobbik szellemiségének semmi köze nem lenne a fogyasztói szellemiséghez, akkor a kapitalizmust hasznos társadalmi berendezkedésnek tartó, és mlm rajongó Sodi blogger nem rakná fel nap, mint nap a blogjára a rendezvényeikről készült videókat.

Ha a jobbik kerülne hatalomra, akkor talán egyfajta nemzeti színbe öltöztetett kádár rendszer köszöntene ránk, ahol a szocialista ABC üzletek helyet Magosz boltokban, a Skála bevásárlóközpont helyett Turul bevásárlóközpontban vásárolhatnánk. A munkásőrség helyett Magyar Gárda felügyelné a rendet, a televízióban ismét készülnének a Tenkes Kapitányához hasonló magyar történelmi témájú sorozatok, mint a szocializmusban is, csak most hangsúlyozottan a magyar nemzettudat növelése céljából stb.

Itt a kádár rendszerrel való hasonlóságot nem arra értem, hogy ez a rendszer is szocialista lenne, inkább arra, hogy a kádári fogyasztói kultúra külső formái köszönnének benne vissza, csak éppen nemzeti jelleget öltve. Itt a fogyasztói szellemiség alapját az ősmagyar újpogányság, és a Hamvas Béla-i szellemiség egyfajta ötvözete képezi, amelyekre a Jobbik rendszeresen hivatkozik is.

Hamvas Béla filozófiájának a Kádári fogyasztói kultúrával való kapcsolatáról egyébként már írtam „A görög kultúra és a kommunista fogyasztói társadalom” http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=68984 című cikkemben. Véleményem szerint tehát ez a fő ellentét a két mozgalom között, ami egyébként, ha áttételesen is, de Csurka István Jobbik ellenes cikkeiből is kiviláglik.

A következő kérdés, hogy a Jobbiknak és a Miépnek az előbb vázolt eltérő szellemisége között van e összefüggés, vagy átmenet, tehát hogy a kettő következik e a másikból, még ha manapság Csurka István egyértelműen elhatárolódik is a Jobbiktól? Ez azért is érdekes kérdés, mert magában a Jobbikban is sok volt Miépes van. Max Weber óta tudjuk, hogy a puritanizmus kapitalizmushoz vezet, azt pedig a huszadik században figyelhettük meg, hogy a kapitalizmus fogyasztói társadalomhoz vezet.

Tehát a puritanizmus végeredményben fogyasztói társadalomhoz vezet. Mivel pedig a Jobbik megalakulása sok tekintetben a Miéphez köthető feltételezhetjük, hogy itt két évtized alatt végbement az a fejlődés a politikai kultúra síkján két politikai mozgalom fejlődéstörténetében, ami nyugaton évszázadok alatt a társadalmi fejlődés síkján. Ahogy nyugaton a protestáns puritanizmus fogyasztói társadalommá fejlődött, úgy a Miép nemzeti tradíciókba ágyazott puritanizmusa a Jobbikban nemzeti tradíciókba ágyazott fogyasztói szellemiséggé fejlődött. Ez pedig tényleg egyedi, tehát hungarikum.

Tehát a Miép és a Jobbik szellemisége tulajdonképpen egymásból következik annak ellenére, hogy Csurka István manapság elhatárolódik a Jobbiktól. Németországban nyilván nem mehetett végbe ez a fejlődés, és nem alakulhatott ki két radikális jobboldali mozgalom, mert ott a protestantizmus nem ágyazódik bele a nemzeti tradíciókba, és ott a radikális jobboldal maga is inkább a szélsőjobboldalhoz, vagyis a nemzetiszocializmushoz kötődik, amitől a magyar radikális jobboldal egyértelműen elhatárolódik. Tehát a magyar radikális jobboldal megduplázódása a magyar társadalom fejlődésének sajátosságaival hozható összefüggésbe.

A Miép elszigetelődésének legfőbb oka valószínűleg az, hogy szellemisége nem felelt meg a modern kornak, a XIX. századi magyar földműves puritanizmus ma már nem követhető, másrészt mert a puritanizmus önmegtagadást kíván, és ezért a Miép értelemszerűen nem lehetett népszerű.

Felhasznált Irodalom:

http://www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3049:a-jobbik-kinai-piacot-csinalna-az-orszagbol&catid=38:publicisztika&Itemid=60

http://hu.wikipedia.org/wiki/Vona_G%C3%A1bor

http://www.vg.hu/kozelet/politika/nem-tesco-lesz-hanem-turul-fotok-293611

http://blog.jobbstart.hu/?p=445

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. dec. 6. 2009. dec. 6. 21:40

A videó itt megtekinthető:

 

http://www.youtube.com/watch?v=0zNYvULjOz8

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 28. 2009. máj. 28. 20:47

Sokan az őskereszténységet, és a hippimozgalmat egy lapon említik. A kettőnek valójában semmi köze nincs egymáshoz. Az hippimozgalom gnosztikus elemeket hordoz keleti tanokkal, krisnásokkal, buddhista filozófiával szimpatizál, az igazi őskereszténységnek soha semmi köze nem volt ehhez. A hippimozgalom droggal, divatzenével terjeszti önmagát, a kereszténységnek soha semmi köze nem volt ehhez. A hippimozgalom szabadságát az egoizmusban találja meg. Ők azért nem dolgoznak, azért vonulnak ki a világból, mert nem szeretnek dolgozni.

Az őskereszténység szabadságát valamiféle magasabbrendűért való önfeláldozásban, és az ebből fakadó lelkesültségben, (Krisztusban) találja meg, ami a rabságszolgaságba is szabadságot visz, ahogy Prohászka Ottokár mondta, tehát ők nem az egoizmusban lelnek szabadságot. Bár a társadalmi élet terheitől való szabadulás valamennyire a kereszténységben is jelen, de ott ez mindig erkölcsi önmeghaladással is párosul. A hippiknél nem.

A hippimozgalom béke, és szeretethirdetése szentimentális, semmi köze nincs a keresztények tesvériségéhez, ami a harcos önmegtagadásból születő Istenfiúságban ölt testet. Az őskereszténység ugyan nem hirdetett fizikai harcot az akkori társadalom ellen, tehát ennyiben béke párti volt, de lényegében még így is harcos volt, mert ez a nem kérés a világból egyfajta erkölcsi szembenállást jelentett a világgal, azért nem kértek belőle, mert bűnösnek találták, és ez erkölcsi tartást adott nekik.

A hippi azért nem kér a világból, mert így kényelmesebb neki, és azért is hirdet békét iránta. A hippimozgalom a fogyasztói társadalom ellen deklarálta magát de lényegében önmaga is a fogyasztói társadalom részévé vált, éppen az előbb vázolt tulajdonságai miatt. Az őskereszténység eredeti lelkiségében soha nem válhatna a modern fogyasztói társadalom részévé. Aki azt mondja, hogy az őskereszténység és a hippimozgalom ugyanaz, az semmit nem tud az őskeresztény lelkiségről.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 21. 2009. máj. 21. 15:08

A paratudomány az emberek csodavárására épít. Ez alapján népszerűsíti önmagát. Először is definiálnunk kell, hogy mi az a csoda. Általában olyan eseményt értünk alatta, amit nem tartunk lehetségesnek, mégis megtörténik. Ami nem lehetséges az pedig csakis olyan dolog lehet, ami ellentmond a fizika törvényeinek, vagy egyéb más természettudományok törvényeinek. Hiszen minden más megtörténhet a fizikai világban. Ez pedig azt az előfeltevést hordozza magában, hogy ezt az eseményt, ezt a csodát nem fizikai jelenség okozta, hiszen az nem okozhatta, mert ellentmond a fizika törvényeinek, hanem egy a fizikai világon kívül álló szellemi síkon létező jelenség okozta.

Magyarán a csoda fogalma ebből logikusan leveztve csakis azon jelenségekre alkalmazható, amikor egy szellemi síkon létező jelenség, mint például Isten, hatással van az anyagi síkon létező világra. Szerintem alapvető törvény, hogy egy szellemi síkon létező dolog nem vizsgálható az anyagi világ vizsgálatának módszereivel, és nem is lehet hatással az anyagi síkon létező világra. Ha azt mondjuk, hogy lehet, az valóban ellenkezik a racionális tudomány téziseivel, tehát áltudományt művelünk. Érdekes, hogy a paratudományok világában sokszor keverednek a fogalmak, és olyan létező, vagy csak egyesek által létezni vélt jelenségeket is a paratudományok világába sorolnak, amelyek a leírásuk alapján nem tekinthető csodának. Erre jó példa Egely György bioenergia elmélete. Egely György bioenergia elmélete szerint a bioenergia, amely sokszor furcsa jelenségeket produkál, például elgörbít egy kanalat, az emberi test fehérjéi által keltett elektromágnesen hullámokkal egyenlő.

Itt lényegében nincs meg az az előfeltevés, hogy a szellemi síkon létező világ van hatással az anyagi síkon létező világra, itt csak az emberi test fehérjéi vannak hatással a kanál elgörbülésére. Tehát ezt az elméletet, ha tényleg bizonyítható, akár szimpla természettudományos elméletként is kezelhetnénk. Ezt az elméletet inkább furcsasága, és szokatlansága miatt sorolják a paratudományok körébe. Továbbá a racionális természettudomány is többek között ezért fogalmazza meg vele szemben fenntartásait, amellett, hogy nem látja bizonyítottnak, pedig itt nem az a kérdés, hogy csodáról van szó, vagy nem, mert csoda csak az lehet, amikor a szellemi síkon létező világ hatással van az anyagi síkon létező világra, és a csoda egyértelműen áltudomány, mert a szellemi síkon létező világ nem lehet hatással az anyagi síkon létező világra, ez ellenkezik a racionális tudomány téziseivel. A paratudomány szerintem csak akkor tekinthető egyértelműen áltudománynak, ha az előfeltevésben ott van a csoda, a szellemi síkon létező világ hatása az anyagi síkon létező világra.

Itt az elmélet szerint az anyag van hatással az anyagra, tehát a kérdés az, hogy tudományosan bizonyítható e, ha nem, akkor valóban áltudomány, ha igen, akkor tudomány. Tehát itt nem egyértelműen áltudományról van szó, hanem lehet, hogy áltudomány, lehet, hogy nem. Ennyi. Viszont a paratudományok esetében még ami nem feltétlenül áltudomány, csak áltudomány gyanús, ott is mindig megvan csodaszerűség, vagy a szellemvilág valamilyen materializált formája, mint például a negyedik térdimenzió elméletének esetében.

Visszatérve arra, hogy miért ördögi a paratudomány. Tehát a racionális tudomány szempontjából azért, mert áltudománynak minősíthető. Bár szerintem nem csak ezért, hanem azért is, mert a tudomány felfedezéseit, amelyek gyakran szépek, bemutatják a természet szépségeit a New Age elemeivel torzítják el. A távol-keleti vallások elemeivel. De miért ördögi keresztény szempontból? Éppen azért mert azzal, hogy azt az előfeltevést hordozza magában, hogy a szellemi síkon létező világ hatással lehet az anyagi síkon létező világra, és ezt a ráhatást közönséges eszközökkel is el lehet érni, mint például koncentrációval, mintegy deszakralizálja a szellemi síkon létező világot. Hiszen a szellemi síkon létező világ éppen azért szent, mert méltóságában felettünk áll, nem elérhető mindenki számára, és csak kivételes alkalmakkor lehet hatással az anyagi világra, mint például Jézus születésekor, (az Ige megtestesülésekor), vagy rendkívül magas erkölcsiségű emberek (szentek) közreműködésének hatására, és akkor sem a szent a fő kiváltója ennek, hanem Isten. A szent csak eszköz Isten kezében.

Ez a tan főképp a keresztény vallásban van jelen, ez az oka annak, hogy a paratududomány leginkább a kereszténységgel áll ellentétben. Ráadásul ezt legtöbbször üzleti érdekek által hajtva, az emberek csoda iránti szükségletére, tehát érdekeire építve terjeszti, anélkül, hogy magas erkölcsiséget követelne meg tőlük, sötét, és giccses tömegkultúrát alkalmazva, ami meglátszik a reklámjaikon is. Ez pedig még inkább deszakralizálja szellemi világot. Amivel nem áll ellentétben, azok főképp a távol-keleti vallások, ezért sokakat a paratudományok főként a távol-keleti vallásokhoz vittek közel. A paratudományok természetükből fakadóan az üzletiességhez, és a keleti vallásokhoz visznek közel, hiszen a természetfelettinek közönséges eszközökkel, koncentrációval stb., vagyis az erkölcs megkerülésével való elérését, és használatát hirdetik, ez pedig az üzlet, és a keleti vallások szelleméhez áll közel.

Tehát a racionális tudomány szempontjából azért ördögi, mert áltudománynak tekinthető, keresztény szempontból pedig azért, mert deszakralizálja a szellemi világot. Van még egy irányzat is, akik szerint ördögi, ezek a metafizikai tradicionalisták. Szerintük azért, mert nem metafizikai. Szerintük az a feltételezés, hogy a szellemi világ hatással lehet az anyagi világra metafizikátlan, és tulajdonképpen elmetafizikátlanítja, vagy elanyagiasítja a szellemi világot. Ez tulajdonképpen hasonlít a kereszténység álláspontjára, azzal a különbséggel, hogy nincs meg benne a keresztény erkölcsiség motívuma, a szellemi világhoz való keresztény erkölcsökkel felvértezett viszony, és a kereszténységnél jobban elutasítja az anyagi világot.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 23:14

Bizonyos magyar médiumokban, és az interneten rendszeresen láthatóak bemutató filmek a Hit Gyülekezetének összejöveteleiről. A filmek láttán gondolatok fogalmazódtak meg bennem a Hit Gyülekezetében működő „vallási élet”, ezt azért tettem idézőjelbe, mert nem tartom igazi vallási életnek, csak nem tudok rá jobb szót, pszichikai alapjai és az ősi sámánhit hasonlóságáról. A cikkben részletezni fogom, hogy melyek a kettő között a különbségek és a hasonlóságok.

 

 

 

A Hit Gyülekezetének vallási életéről a televízióban eddig bemutatott felvételek alapján sokaknak az a gondolat jutott az eszébe, hogy itt egyfajta tömeghipnózisról van szó. A televízióban általában az látható, hogy Németh Sándor a gyülekezet vezetője odamegy valakihez a közönségből. Meglegyinti, vagy a fejére teszi a kezét. Az illető elborul. Furcsa mozgásokat produkál. Rángatózik, vagy táncol. Közben furcsa állathangokat ad ki, stb.

 

 

 

Néhány filmen azonban, amit én láttam olyasmi nem volt látható, hogy a gyülekezet vezetője, a guru bárkihez is odament volna. Ezeken a filmeken mintha inkább egyszerűen a zene hatására történt volna valami ilyesmi. Az összejövetelek, zenével kezdődtek, ami egyre hangosabb lett az idő múlásával. A szokásos szentimentális divatzene félét játszották.

 

 

 

A közönség egy ideig behunyt szemmel, égnek emelt kézzel ringott, majd, hogy úgy mondjam elszabadult a pokol. Volt, aki morgott volt, aki hörgött, volt, aki köhögött. Volt, aki őrült hangosan nevetett. Volt, aki folyamatosan horkolt. Mindenféle állathangok voltak hallhatóak. Sokan rángatózó mozgásokat produkáltak. Rázták a fejüket stb. Ezeket a tüneteket gondolom mindenki ismeri, aki látott már a televízióban Hit Gyülekezetes összejövetelt.

 

 

 

Ez zajlott le az film első részében, utána prédikáció következett. A sámánhittel való párhuzam elemzésének első lépéseként el kell mondanunk, hogy láthatóan itt egy zene által kiváltott extázisról, transzállapotról van szó. A régi sámánok is sok esetben zenét, pontosabban a sámándobnak a hangját használták arra, hogy önmagukat, illetve a közösséget transzba, extatikus állapotba hozzák.

 

 

 

A hit gyülekezetesek azt mondják, hogy ilyenkor mintegy beléjük költözik a szentlélek, vagy ahogy ők mondják a szent szellem, és az emiatt érzett öröm következtében produkálják ezeket a bizarr viselkedési formákat. Sőt a Hit Gyülekezetesek mindenféle gyógyulásokról beszélnek, amelyek őnáluk zajlottak le. Hogy meggyógyultak a drogtól, az alkoholtól stb. Ezt is annak tudják be, hogy beléjük költözött a szentszellem, és az mintegy megszabadította őket ezektől. Érdekes, hogy régen a sámánok egyes rétegei gyógyítással is foglalkoztak, ha nem is mind, és ők is azt állították, hogy akit meggyógyítottak az azért gyógyult meg, mert beleköltöztek a jó szellemek, az ő segítségével.

 

 

 

Azonnal érezhetjük a párhuzamost a jó szellem beköltözése, és a szentszellem beköltözése között. Továbbá főként az afrikai sámánhitű közösségeknél láthatjuk még ma is, amikor gyógyítanak, hogy a sámán páciense ugyanilyen rángatózó mozgásokat produkál, és sikongató hangokat ad ki, mint a Hit Gyülekezetesek. Sokat hallani olyasmiről, hogy egyesek jógával gyógyítják magukat, a jóga esetében is az Istenséggel: Brahmannal, vagy valami hasonlóval, való egyesülés az, amiről azt mondják, hogy gyógyít, mint a Hit Gyülekezetében a Szentszellemmel való egyesülés.

 

 

 

Brahmanról azt olvastam egy karizmatikus keresztény honlapon, hogy az egy „személytelen spirituális anyag”. Nyilván ez nyelvtanilag pontosabb megfogalmazásban személytelen spirituális szubsztanciát jelent, de mint ők is, én is az anyagi jellegét akarom kihangsúlyozni ennek a valaminek. Hiszen én ugyanezt az anyagiságot érzem a Hit Gyülekezet spiritualitásában, valamiféle égető ezüstös fénnyel megspékelve.

 

A gyülekezet ugyan elhatárolódik a távol-keleti vallásoktól, de érdekes, hogy egyik szellemi elődjük a koreai újkeresztény Paul Yonggi Cho volt, aki keresztény hitre térése előtt buddhista volt, és hát mondják, hogy Szent Ágoston is elhatárolódott a manicheusoktól miután kilépett tőlük, de a manicheus hatás utána is fellehető volt teológiájában, vagyis keresztényként is manicheus maradt. A Hit Gyülekezetének a démonokról szóló tanítása is bizonyos párhuzamokat mutat a sámánhittel.

Számukra a démonok bármihez kapcsolódhatnak, létezik cigaretta, kávé stb. démon az emberekben, amelyek az embereket rossz cselekedetekre ösztökélik. A sámánhitben is jelen van az a hiedelem, hogy az emberekben rossz szellemek vannak, és ezeket ki kell űzni onnan. Érdekes ez a drog kérdés is a Hit Gyülekezetében. Sok hit gyülekezetes azt állítja magáról, hogy ő is drogozott, mielőtt a Hit Gyülekezetébe került volna, és ott szabadult meg tőle.

 

Most ez azért érdekes, mert a sámánok is használtak drogokat néha, ha nem is mindig a transzállapot elérésére, a zene, vagyis a sámándob hangja mellett. Elméletem szerint a Hit Gyülekezetében megélt extázis, transzállapot egyfajta pótdrogként funkcionál ezeknek az embereknek a számára, ami természetesen semmivel sem kevésbé romboló a személyiségre nézve, mint az igazi drog, és anyagiakban sem kerül kevesebbe.

 

 

 

Ebből következően szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Hit Gyülekezete nem keresztény mozgalom, hanem sokkal inkább a régi gnosztikus, és sámánhittel kapcsolatba hozható vallási mozgalmak extatikus állapotainak elérésére épít. Kérdés, hogy mi a különbség a Hit Gyülekezetében működő „vallási élet”, és a régi sámánhit megnyilvánulásai között? Nyilvánvalóan az, az eredeti sámánhit nem keveredett a keresztény transzcendenciával. Így talán a Hit Gyülekezetben működő vallási élet egyfajta keresztény vallási elemekkel kevert sámánizmusnak tekinthető. Ez az oka talán annak is, hogy manapság koreában is terjed, amely eredetileg sámánhitű volt.

 

Az, hogy a Hit Gyülekezetének vallási élete, és az ősi sámánhit jellege közötti párhuzamok tudatosan előidézett jelenségek a vallásalapítok részéről, tehát hogy tudatosan merítettek az ősi sámánhitből, vagy ezek a párhuzamok egyszerűen a dolgok belső természetéből adódnak az érdekes kérdés.

 

A Hit Gyülekezete mögött álló gazdasági és etnikai csoportokról, gondolok itt zsidókra, SZDSZ-re most nem akarok szót ejteni. Erről úgyis sokat hallani, és olvasni más médiumokban.

Ajánlot Irodalom a kóreai pünkösdizmus, a sámánizmus és a kapitalizmus kapcsolatáról:

http://www.usc.edu/schools/college/crcc/private/ierc/papers/Sung_Gun_Kim.pdf

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 23:12

Németh László a Minőség Forradalma című könyvében http://www.nlvk.hu/nemethl/minoseg.htm fejti ki a minőségszocializmus utópiáját, mely mind a modern kapitalizmus, mind pedig a modern szocializmus bírálatát magában foglalja.

 

 

 

Németh László szerint a két modern gazdálkodási rendszer a szocializmus is, és a kapitalizmus is megöli az egyént. Tömegtermelést, tömegtársadalmat és tömegkultúrát teremt, ahol a munka puszta robottá vált, amelyben senki nem talál örömet, mert nem tudja benne kibontakoztatni szellemi és fizikai képességeit, kreativitását, egyéniségét, vagyis megöli az egyént.

 

 

 

Ezt pedig nem lehet orvosolni az elosztás forradalmával, ahogy a szocialisták gondolják, mert ha a sok nélkülözőnek, szegénynek be is tömjük az éhes száját, megoldjuk, hogy legyen nekik miből enni, inni, lakni, fűteni ez ideig-óráig kielégítheti az emberek igazságérzetét. Viszont, ha marad a tömegtermelés, és az ember nem tudja munkájában kibontakoztatni az egyéniségét, kreativitását, és nem talál benne örömöt, akkor az emberiség még boldogtalanabb lesz, mint eddig.

 

 

 

A megoldás csak az lehet, hogy az egyéneknek ki kell vonulniuk a munkamegosztás, a tömegtermelés robotjából, ami erkölcsi újjászületést is kell, hogy jelentsen egyben, és meg kell teremteni az egyénekre szabott gazdálkodási rendszert. A robosztus szocialista és kapitalista gyárak helyett kisebb gazdasági egységeket, szellemi műhelyeket kell létrehozni, ahol az ember nem csak robotol, és ezért bért kap, hanem mindenki egyénileg kiteljesítheti munkájában önmagát, kreativitását, egyéniségét. Magyarul nem az ember van a munkahelyért, hanem a munkahely az emberért.

 

 

 

Ezt hívta Németh László Kertmagyarországnak, és ez a minőségszocializmus utópiája. Ehhez nagyon hasonló gondolatokat fogalmazott meg nemrég Tamás Gáspár Miklós azon cikkének a végén, amelyben most alapított pártjának a programját fejti ki http://munkaspart-2006.hu/tamas-gaspar-miklos-tanulmanya.html szinte azt mondhatnám, hogy lekoppintotta Németh László gondolatait. Idézem:

 

 

 

„A tőkés munkamegosztáson belül végzett munka zömében lélektelen, monoton az eddigieknél is kevésbé igényli a dolgozó intelligenciáját és kreativitását, ráadásul a munkaviszonyban még megmaradtak munkaideje hosszabbodik, kizsákmányoltsága fokozódik…az életcélok a puszta megélhetésre, lakhatásra korlátozódnak…Ez az a világ, amelybe be kellene illeszkedniük mindazoknak, akiket túl szabadnak vagy szabálytalannak vél a konzervatív közszellem, ez az álom, amelyet a munkanélkülieknek, segélyezetteknek, rokkantaknak, egyedülálló anyáknak sodródóknak és csellengőknek álmodniuk kellene.”

 

 

 

Érdekességképp megemlíthető, hogy míg Németh László a nemzeti oldalhoz tartozott, és eszméit mind a mai napig magáénak vallja a nemzeti érzelmű magyar jobboldal, addig Tamás Gáspár Miklóst mindig is elutasították a nemzeti érzelmű Magyarok. Továbbá amíg Németh László mindig is elutasította a marxizmust, addig Tamás Gáspár Miklós ma is marxista gondolkodónak vallja magát, és az általa itt felvázolt problémára adott megoldást sem úgy hívja, hogy minőségszocializmus, csak egyszerűen úgy, hogy szocializmus.

 

 

 

Mi a hátulütője ennek az utópiának, miért megvalósíthatatlan? Véleményem szerint azért, mert a minőséget egy olyan társadalmi rend keretei között akarja megvalósítani, amely alapjaiban minőségellenes, mégpedig a szocializmus keretei között. A szocializmus pedig mint tudjuk mindig is elutasította azt a két principiumot, amely a minőségnek szerintem egyik alapfeltétele. Mégpedig a vallást és a hierarchikus, vagy ha úgy tetszik feudális társadalmat. Maga Németh László is azt írja, hogy, hogy az eltömegesedés, a tömegtársadalom, a tömegtermelés és a tömegkultúra létrejötte a XIX. századra tehető, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy előtte minőségi kultúra volt.

 

 

 

Ami pedig tagadhatatlanul azt jelenti, hogy a vallásos, és feudális társadalom minőségi kultúrát eredményez, és ha vallásos és feudális társadalom van érvényben, akkor felesleges a minőségszocializmus utópiája. Kérdezhetnénk, hogy miért minőségi a vallásos és feudális társadalom által létrehozott kultúra? Ugyanígy kérdezhetnénk, hogy miért nem minőségi a szocialista és kapitalista tömegtermelés által létrehozott kultúra.

 

 

 

Németh László a minőség forradalma című írásában azt írja, hogy a szocialista, és kapitalista tömegtermelésben a dolgozó nem tudja kiteljesíteni kreativitását. Szerintem a szocialista és kapitalista tömegtermelésben a dolgozó azért nem tudja kiteljesíteni kreativitását, mert az így létrehozott produktum: termék vagy munkadarab nem művészi, ugyanis az igazi minőségi munka, amelyben a dolgozó kiteljesítheti kreativitását, az mindig művészi.

 

 

 

Továbbmegyek, az igazi minőségi munka, az mindig olyan művészi munka, amely a valláshoz kötődik. Hiszen a szakrális művészet az igazi művészet, ezt sokan mondják. Van aki nem ért ezzel egyet, de szerintem ez így van, tehát a múltban a munka azért lehetett minőségi, mert a munka mindig művészet is volt egyben, és a szakralitáshoz, a valláshoz kötődött.

 

 

 

Miért fontos a hierarchikus, feudális társadalom megléte a minőség szempontjából. Tudjuk, hogy régen a feudális társadalomban. Mind az ókorban, mind a középkorban, vagy a barokk korban a művészek megrendelői vagy az egyház, vagy az arisztokrácia, illetve a királyok voltak. Az arisztokrácia régen nemcsak egy gazdasági osztálynak volt tekinthető, mint manapság a kapitalizmusban a tőkés osztály, hanem az egyfajta emberfeletti emberi nívót jelentett.

 

 

 

Ezt az is jelzi, hogy nemesi címet csak azok kaphattak, akik valamilyen nemes és nagyszerű dolgot cselekedtek, mint például hősiesen harcoltak egy háborúban. Az emberfeletti emberi nívó ugyanis éppen azt jelentette, hogy meg kellett haladniuk önmagukat, hogy többnek kellett lenniük az átlagnál, főként erkölcsileg, és mint ilyennek a művészeteket, a kultúrát is pártolniuk kellett. Ez rangjukból fakadó kötelességük volt.

 

 

 

Nemcsak azért csinálták, hogy fényűzően éljenek, hanem ez kötelességük volt, hiszen a művészetben mindig valamiféle magasabbrendű princípium kel életre, és mint emberfeletti embereknek, saját példájukon keresztül növelniük kellett alattvalóik erkölcsi színvonalát is többek között azzal, hogy művészi munkára késztetik őket, és az emberfeletti emberi nívóhoz magától értetődően hozzátartozott a kultúra, vagyis hogy minőségi művészeti alkotásokkal vették magukat körül.

 

 

 

A barokk kor zeneszerzőinek megrendelői is főképp királyok voltak, és vajon ugyanolyan szép zeneműveket szereztek volna e, ha nem hatott volna rájuk a királyi udvar nagyszerű pompája, ha nem érezték volna, azt a hódolatot, és tiszteletet a nagy király iránt, ami zeneműveik megírására sarkalta őket. Egy állam által fenntartott műhelyben, egymagamban is tudok alkotni a minőségszocializmus elvei szerint, de az így elkészült mű sohasem lesz olyan szép, mintha egy királyi udvarban, a nagy királynak alkotnák, ugyanis mit ér a mű, ha nincs kinek csinálni, így az igazi minőségnek a hierarchikus, feudális társadalom is alapvető feltétele.

 

 

Tehát a minőségszocializmus azért megvalósíthatatlan, mert olyan princípiumot akar megvalósítani a szocializmus keretein belül, amely azon belül megvalósíthatatlan, mert egyszerűen természetéből fakadóan idegen tőle. Érdekes, hogy Németh László minőségszocialista gondolatához nagyon hasonló a Prohászka Ottokár féle keresztényszocializmus, és az abból kinövő Szálasi Ferenc féle hungarista eszmerendszer, amely három pillérre alapszik: a nemzeti, a keresztény és a szocialista eszmeiségre. Itt pedig a kereszténység princípiumát akarják összehozni a szocializmussal.

 

 

 

Lehet, hogy ez valami miatt magyar sajátosság, hogy olyan elveket principiumokat akarunk a szocializmussal összemosni, amelyek attól teljesen idegenek. Én a jelenségben is azt vélem felfedezni, hogy a mi heroizmusunkban nincs önmeghaladás, hogy próbáljuk összehozni a szakrálisat a profánnal. Úgy próbálunk nemesek, heroikusak, nagyok lenni, hogy igazából nem tudunk az ég felé törni.

 

 

 

Felhasznált irodalom:

 

 

 

http://munkaspart-2006.hu/tamas-gaspar-miklos-tanulmanya.html

 

 

 

http://www.nlvk.hu/nemethl/minoseg.htm

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 23:07

Köztudott, hogy az európai szélsőjobboldali mozgalmak közül egyedül a német nemzetiszocializmus helyezkedett konzekvensen pogány alapokra. Csak ők utasították el következetesen a kereszténységet, és törekedtek a pogányság újjáélesztésére. Továbbá az Európai szélsőjobboldali mozgalmak közül csak egyedül őket szokták homoszexualitással vádolni.

 

 

 

A német nemzetiszocialisták közül köztudottan homoszexuális volt például Ernst Röhm a hírhedté vált SA vezér. Továbbá gyaníthatóan az volt például maga Hitler is, továbbá Rudolf Hess is, aki Hitler személyi titkára volt egy ideig, és akit rossz nyelvek Hitler háziasszonyának neveztek.

 

 

 

Napjainkban pedig Jörg Haiderről az osztrák szélsőjobboldal vezetőjéről derült ki, hogy homoszexuális. Ez pedig sokakat meglep, hiszen a nácikról köztudott, hogy a homoszexuálisokat egyébként üldözték. Kérdés, hogy van e összefüggés a német nemzetiszocialista mozgalom több tagjára jellemző homoszexuális hajlamok, és a mozgalom pogány gyökerei között?

 

 

 

Ahhoz, hogy ezt megtudjuk, meg kell vizsgálnunk, hogy van e kapcsolat az ókori nyugati pogány vallási tradíciók, és a homoszexualitás között. Nos nyilvánvalóan van, és ez legmarkánsabban az ókori görög kultúra esetében mutatkozik meg. Azonban ennek mélyebb megértéséhez meg kell vizsgálnunk azt is, hogy milyen szerepet játszott az ókori görög vallási tradíciókban a homoszexuális kapcsolat.

 

 

 

Az ókori görögöknél ugyanis a homoszexualitás egyáltalán nem azt a szerepet játszotta, amit napjainkban játszik, nem a nemi kielégülés volt a célja. Azt a vallási intézményt, amely a görögök korában létezett, és a homoszexuális kapcsolatot szabályozta, beavatási homoszexualitásnak nevezzük.

 

 

 

„E szokás emlékét több görög szerző is megőrizte; legrészletesebben Sztrabón ír róla. Az Augustus-kori szerző ősi krétai szokásnak tartja az ifjak elrablását. A szerelmes férfi három-négy nappal előbb bejelenti a hozzátartozóknak, hogy el akarja rabolni a kiszemelt fiút. A családtagok nem rejtik el az ifjút, s az elrablót is csak tessék-lássék üldözik, mert igazából örülnek, hogy ilyen megtiszteltetés érte őket.

 

 

 

Az elrabló két hónapig élhet együtt a fiúval. Együtt laknak és együtt vadásznak, majd a két hónap elteltével a férfi egy hadiköpenyt, egy ökröt és egy kupát ajándékoz a fiúnak. Ezeket az ajándékokat törvény írta elő, de természetesen értékesebb adományokkal is el lehetett halmozni a szeretett fiút. Az ökröt Zeusznak kellett föláldozni, s az áldozati lakomából az elrabló és kísérői is részesültek.

 

 

 

A közös vadászat, a hadiköpeny és a kupa mind-mind a férfiak világába való beavatás kellékei. A vadászat a régi, talán még törzsi vadászhagyományokra emlékeztet, a hadiköpeny a katonáskodásra, a kupa pedig a férfiak asztaltársaságára, amely Krétán legalább olyan fontos szerepet játszott, mint Spártában. A jelenség, ha nem is elrablással egybekötve, Spártában is természetes volt. Olyannyira, hogy az állam vezetői, az ephoroszok megbüntették azt, akinek nem volt ilyen kapcsolata.

 

 

 

A beavatási homoszexualitás, pontosabban paederasztia tehát egy sorsfordulóhoz kötött rítus, amely a fiúgyermeket átvezeti a nők világából, ti. az anya közegéből a férfiak világába, a vadászok és harcosok közösségébe. Platón úgy tartotta, hogy az a legjobb hadsereg, ahol a katonák egymás szeretői, mivel a szeretője szeme láttára mindegyikük számára nagy szégyen lenne pajzsukat elhajítva megfutamodni. Ezt az elméletet a thébaiak Szent Phalanxa a gyakorlatban is megvalósította.”

 

 

 

Ezenkívül van még egy érdekesség a görögök homoszexualitással kapcsolatos szokásaival kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a beavatási homoszexualitást a görögök kifejezetten preferálták, a homoszexuális prostitúciót már bűntették.

 

 

 

„A prostitúcióra vetemedő szabad születésű ifjút kizárták az állampolgári jogok gyakorlásából, nem szólalhatott föl a népgyűlésen, nem viselhetett semmiféle hivatalt, nem tehette be a lábát a szentélyekbe, s ha a törvényt megszegte, életével lakolt. Az athéni törvényhozók látszólag kétféle mércével mértek: mások esetében megtorolták azt, amit a maguk számára megengedhetőnek tartottak.

 

 

 

Ez azonban nem így volt. A tolerált homoszexualitás ugyanis alapvetően különbözött a homoszexuális prostitúciótól. Egyrészt nyilvánvaló volt, hogy a „beavatási” homoszexualitás voltaképpen biszexualitást jelentett: a polgár eleget tett az állam vele szemben támasztott igényének, hogy házasságot kössön és utódot hozzon létre. Ez ugyanis elengedhetetlen volt a polisz fönnmaradásához.

 

 

 

Másrészt egy férfi és egy serdülő fiú időleges kapcsolatáról volt szól, amelynek eredményeképpen az ifjú a polisz hasznos polgárává vált. Harmadrészt e kapcsolatok nem pusztán a nemi vágy kielégítésére irányultak, hanem részint ritualizált, részint pedig gazdaságilag vagy társadalmilag kívánatosnak talált célok elérését szolgálták. A homoszexuális prostitúció azonban a görögök szemében a férfi és férfi közötti magasabb rendű kapcsolatot leszállította a férfi-nő kapcsolat alacsonyabb rangjára.”

 

 

 

Tehát megállapíthatjuk, hogy görögöknél a homoszexuális kapcsolatnak rituális, vallási és gazdasági, társadalmi szerepe volt, és nem a nemi kielégülés volt a célja. A görögöknél a homoszexuális szokások preferálása mögött lényegében az a szemlélet húzódott meg, hogy a fiatalok a férfiasságot csak férfiaktól kaphatják meg. Csak férfiak avathatják be az ifjúságot mindabba, ami a férfiasságot jelképezi. Csak férfi teheti a görög ifjakat harcossá, vadásszá, politikussá, tehát a polisz hasznos tagjává.

 

 

 

Ebből pedig rögtön ki is derül, hogy miben különböztek a homoszexialitással kapcsolatos sztereotípiák abban a korban a mai kor sztereotípiáitól. Abban a korban a homoszexualitás a férfiasságot jelképezte a társadalomban, a férfiasság talpköve volt. Amit az is jelez, hogy a homoszexuális prostitúciót büntették, mert az a homoszexualitás nőies vonulatát fémjelzi. Korunk társadalmában pedig inkább a férfiak nőiességet jelképezi, ami jól megmutatkozik korunk melegfelvonulásainak látképén, ahol kirúzsozott, kifestett torz kinézetű nőnek öltözött férfiak sétálgatnak végig az utcán.

 

 

 

A nácik homoszexuális szokásaiban pedig valószínűleg ennek a pogány férfieszménynek az újjáélesztése jelent meg tudat alatt, vagy tudatosan, amit nem tudhatunk, (mármint, hogy tudat alatt, vagy tudatosan) hiszen saját eszmeiségük nagyban kötődött a pogány férfieszményhez, a pogány harciassághoz, ennek következtében a nácik homoszexuális szokásai valószínűleg nagyon is összefüggésben állnak a mozgalom pogány gyökereivel.

 

 

 

A következő kérdés pedig az, hogy meglepő e, hogy a nácik ellenségesen viseltettek, és viseltetnek a homoszexualitás iránt annak ellenére, hogy sok esetben ők is érintve voltak a homoszexualitás által. Azt kell, hogy mondjam hogy nem, éspedig éppen azért nem, mert korunk társadalmában, mint mondtam, a homoszexualitás főképp a férfiak nőiességét jelképezi, a nácik esetében viszont az ókori pogány férfieszmény preferálásából kifolyólag ennek az ellenkezőjét, vagyis a férfiasságot jelképezte, és jelképezi.

 

 

 

A nácik pedig éppen ezt gyűlölték a társadalomban jelenlévő homoszexualitásban: a nőiességet, a női principiumot, amely eltorzítja a férfiasság nemes eszméjét, és aminek a saját homoszexualitásuk éppen az ellenkezőjét testesítette meg. Vagyis a társadalomban jelen lévő homoszexualitásban a nácik azt az eszményt gyűlölték, amely paradox módon abban az intézményben volt jelen, ami náluk is jelen volt, csak náluk ez az intézmény más eszményt képviselt. Tehát az ellentmondás a nácik homoszexualitása, és a homoszexualitás üldözése között véleményem szerint csak látszólagos.

 

 

 

Az utolsó kérdés pedig az, hogy mennyiben tekinthetjük pozitívnak, és mennyiben tekinthetjük negatívnak a nácik homoszexuális szokásait. Pozitívnak tekinthetjük annyiban, hogy nem követték a modern kor szokásait a homoszexualitás terén, amely valóban a férfiak elnőiesítését, és ezáltal eltorzítását irányozza elő, mind testileg, mind pedig szellemileg, és ezáltal a társadalom rombolását is, hanem egy másfajta eszményt próbáltak megvalósítani a homoszexualitásban. Ennyiben tehát pozitívnak tekinthetjük ezt a jelenséget.

 

 

 

Negatívnak tekinthetjük viszont annyiban, hogy egy pogány tradíciót próbált újjáéleszteni, amely már rég letűnt, és amelyről nagyon is kétséges, hogy korunkban még meg lehet e tölteni valódi szellemi tartalommal. Ahogy nem is nagyon sikerült, amint az a nácik történetéből, vagy Jörg Haider halálából kiderül. A pogányság újjáélesztése nem lehetséges. Európának a keresztény gyökereihez kell visszatérnie, más útja nincs. Ennyiben tehát negatívnak tekinthetjük ezt a jelenséget.

 

 

 

Felhasznált Irodalom:

 

 

 

http://www.otkenyer.hu/ganumedesz.php#b

 

 

 

http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20011016hiler.html

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 23:05

"Noé fiainak, Sém-nek, Khám-nak és Jáfet-nek a leszármazottjai szétszéledtek a földön, és a törvény előírásainak engedelmeskedve, több nemzedéken át, benépesítették azt.

 

Városokat alapítottak vagy laktak be. Népekre, nemzetekre különültek.

 

Egy érdekes teória szerint valahogy, így: – Sém leszármazottjai: sémiták és az arabok. Khám leszármazottjai: (néger és mongoloid emberek) Afrika, Arab félsziget, Távol kelet és Amerika. Jáfet leszármazottjai: Kaukázusi emberek, Indo-Európaiak, Európa és a mediterrán partvidéki népek.

 

 

 

Noénak köszönhetően, ezek a népek nem részesülhetnek egyenlő bánásmódban.

 

Történt ugyanis, hogy Noé szőlőültetvénye terméséből túl sokat fogyasztott és lerészegedve feküdt a sátor közepén, meztelenül. Khám, (vesztére) meglátta, és szólt testvéreinek.

 

Sém és Jafet betakargatták, háttal menve, nehogy ők is meglássák atyjuk meztelenségét.

 

Noét annyira felháborította az eset, hogy a meztelenségét megpillantó Khámot megátkozta. Az átok címzettje – furcsa módon – nem is Khám, hanem annak fia, Kánaán.

 

Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.

 

Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán! (1. Móz 9. 24.-26.)

 

Khám, és a tőle származó népek tehát, elátkozott népek. Velük már a továbbiakban nem kell törődni, csak annyira, hogy az átok beteljesedjen."

 

 

 

A biblia, pontosabban a bibliát tanulmányozó egyes tudósok szerint tehát a néger és a mongoloid rassz egy őstől származik, és megállapíthatjuk, hogy a biblia nem ír valami kedvezően ezekről a népekről, illetve ősapjukról. Ebben a dolgozatomban azt próbálom vizsgálni, hogy melyek a fő hasonlóságok, és különbségek a néger és a mongoloid, vagy sárga kultúra között.

 

 

 

Rögtön szembeötlik a hasonlóság a két rassz között a hihetetlen szaporaságban. A néger faj jelenleg az egyik legszaporább faj a világon, a legnépesebb ország pedig Kína, ezt mindenki tudja. Bár különbségként meg kell említeni azt is, hogy Kína lakossága a fogyasztói társadalom előretörésével fogyásnak indult, Afrikáról viszont ez nem mondható el. Továbbá azonnal szembeötlik a hasonlóság a két rassz teljesen szellemtelen szexuális szokásaiban. „A négerek szexuális teljesítményei durva mennyiségi priaposzok.” Írja egyik írásában Julius Evola.

 

 

 

A szexuális szabadosság az ókori nyugati világ mediterrán népeire is jellemző volt valamennyire, de a nyugati mediterrán népeknél ez szellemi volt, ami jól kitapintható az ókori nyugati mediterrán népek. Kínában viszont már az ókorban is a szellemtelen pornóművészet volt az uralkodó a szexualitás terén. Korunkban pedig a nemzetközi pornókultúra jelentős részét a távol-keleti kultúra adja, a néger kultúra mellett, és a pedofiliához köthető szexipar is főként Thaiföldhöz, tehát a távol-kelethez kötődik. Érdekes, hogy Otto Weininger Nem és Jellem című művében, amelyben saját népét a nőkhöz hasonlítva bírálja, a zsidókat külsőleg a négerekhez, és a mongolokhoz hasonlítja.

 

 

 

„A négerekre mutatnak az oly szívesen göndörödő hajfürtök, mongol vérkeveredésre az egészen kínai vagy maláji formájú arccsontok, amelyekkel igen gyakran találkozunk a zsidók között s amelyeknek rendesen sárgább bőrszín is felel meg.” A két rassz közötti hasonlóság legmarkánsabban korunk fogyasztói társadalmának előretörésében mutatkozik meg. Amerikában a fogyasztói kultúra jelentős részben a néger kultúrán alapszik. A néger zenén, a néger táncon, a néger habituson, és furcsa, hogy ezt a fajta kultúrát a távol-kelet milyen könnyedén vette át.

 

 

 

Az újkeresztény mozgalmak közül a pünkösdizmust, amelyhez a magyarországi Hit Gyülekezete is tartozik, egyesek az Afrikai hitvilággal kevert kereszténységnek szokták nevezni a pünkösdista elragadtatás zajos, és vad formái miatt, amelyek az afrikai sámánszertartások külsőségeire emlékeztetnek. Továbbá alapvetően amerikai vallási terméknek tartják. Sokan meglepődtek azon, hogy a pünkösdizmus milyen gyorsasággal terjedt el a távol-keleten, főként Dél-Koreában, ahol a világ legnépesebb pünkösdista gyülekezete található, amely a világ legnépesebb keresztény gyülekezete is egyben, mivel egymillió tagot számlál.

 

 

 

Sun-Gun Kim koreai társadalomtudós cikket is írt a koreai sámánizmus, pünkösdizmus, és kapitalizmus kapcsolatáról, http://www.usc.edu/schools/college/crcc/private/ierc/papers/Sung_Gun_Kim.pdf ami arra utal, hogy a koreai sámánizmus, és a pünkösdizmus között szellemi rokonság áll fenn, ( erről már írtam a Hit Gyülekezete: Sámánhit? Című cikkemben, http://antignosztikus.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=66088 ) ami egyben a néger kultúrával való szellemi rokonságra is utal.

 

 

 

Ellenben a néger és a sárga rassz közötti különbségként említhetjük a sárgáknak valamivel magasabb átlagos intelligenciaszintjét. Itt most a gyakorlati intelligenciára gondolok, hiszen spirituális intelligencia is létezik. Továbbá azt, hogy a néger kultúra valamennyire alkalmas az iszlám átvételére, amely valamennyire fel is emelte, úgy értem valamivel nemesebbé is tette egyes afrikai néger csoportok kultúráját. Továbbá a kereszténység tradicionálisabb formáit is, mint például Etiópia esetében, ami szintén nemesítette a néger kultúrát.

A sárgák esetében ez elképzelhetetlen. Bár egyes feltételezések szerint Etiópia lakossága eleve sémi eredetű volt. A néger rassz pedig sok részcsoportból áll össze, mint például: bantuk, hottentották stb. így vitatható, hogy a néger rassz mely csoportjai származnak tisztán khámtól. Továbbá fekete Afrika területén is vannak olyan népcsoportok, amelyek magasszintű tárgyi kultúrát hoztak létre a történelem folyamán, tehát az alacsony gyakorlati intelligencia sem mondható el a fekete rassz minden csoportjáról, csak egyes csoportjairól, aminek lehet oka az egyes esetekben a tradicionális kereszténység, vagy az iszlám felvétele is, de lehet az oka genetikai is, vagyis hogy nemesebb fajú néger csoportokhoz tartoznak. Továbbá a mongoloid rassz sem egységes természetesen.

A néger és a sárga kultúra közötti kapcsolat mélyebb elemzést igényelne, ezt a jövő antropológusai és társadalomtudósai végezhetik el.

Felhasznált Irodalom:

http://www.moonshadow.hu/index.php?module=cikk&show=2505

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 23:03

„Organikus építészet (magyarul szerves építészet) az építészet azon irányzata, amelynek programjában az szerepel, hogy az épület "természetesen" nőjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, "szerves" egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából. Ezért mondják, hogy az organikus építészet inkább filozófia, aminek megnyilvánulásai annak épületei.”

Az organikus építészet, mint stílus sokat merített Rudolf Steiner antropozófiájából, tehát gnosztikus eredetű. Az organikus építészet napjainkban nagyban összefonódott a magyar nemzettudattal. Olyan nemzeti gondolkodású magyar építészek váltak a stílus képviselőivé, mint Makovecz Imre, vagy Csete György. Halottam olyan nézetekről is, amelyek új keresztény építészetnek nevezik, amely egyszerre keresztény és modern, mint ahogy a reneszánsz után a barokk is az volt.

Elsőként vizsgáljuk meg a középkori keresztény és a barokk építészetet. Az organikus építészet alkotásairól sokan azt mondják, hogy szépek. Ez minden bizonnyal igaz is. A probléma az, hogy ahhoz, hogy valami keresztény legyen, nem csak az az egyetlen szempont, hogy szép legyen.

Buji Ferenc azt írta Elfelejtett Evangélium című könyvében, hogy nem az az igazi prédikáció, ami szép, hanem ami felkavar, és képes felébreszteni bennünk az akaratot, hogy elhagyjuk bűneinket, és megtagadjuk önmagunkat. Ugyanez a helyzet a keresztény művészettel is. A középkori építészet rideg, sötét formái nemcsak szépek, sőt főként nem azok.

Éppen azért sötétek, és ridegek, hogy sötét, és rideg formáikkal, mikor látjuk őket összeszorítsák belsőnket, és ömegtagadásra késztessenek minket. Felkeltsék bennünk az akaratot, hogy elhagyjuk bűneinket. A középkori építészet legtisztább formája a sötétség, mert a sötétség magánya a legkeményebb önmegtagadás, és éppen ezért a sötétségből születő fény a legtisztább fény.

Igen ez a középkori építészet másik fő tulajdonsága, hogy fényteli. Közvetíti Isten világosságát. Ahogy belsőnket összeszorítjuk és akaratunkat önmagunk megtagadására, bűneink elhagyására irányítjuk, valamennyire meglátjuk Isten világosságát Teljes egészében soha nem láthatjuk meg, mert Isten végtelen, és felfoghatatlan, ahogy Aranyszájú Szent János mondta, és éppen ezért olyan hatalmas az ő világossága.

A barokkban már nincs meg ez a mérhetetlen keménység, és önmegtagadás, amely a középkori művészetben meg volt, viszont valamennyire mégis fényteli volt, mert pompájában, és gazdagságában visszatükrözte a menny hierarchiáját. Igazán fényteli ugyanis csak a hierarchikus rend lehet. Úgy a mennyben, ugyanitt a Földön is, csak a királyságot látta az ember mindig is fénytelinek.

Az organikus építészetben nincs hierarchia, sem önmegtagadás, éppen ezért nem is fényteli, annak ellenére, hogy valóban szellemi. Nem közvetíti Isten világosságát, inkább egyfajta szellemi sivatag az, amit közvetít. A sivatag transzcendenciáját közvetíti, ami valódi transzcendencia, tehát akár örömmel is eltöltheti az embert, pusztából kinövő formáin át a keleti sivatag végtelenjét látjuk, ahol mintha szemcsés homokvihar súrolná lelkünket. Sok esetben pedig, mint például Gaudi katedrálisa esetben a katedrális szemcsés formái valóban egy Földből épített hangyavárhoz hasonlítanak, tehát szó szerint értelmezhető a szervesség.

Ebből is látszik, hogy mennyire anyagi a gnoszticizmus, és azon belül a Steinerizmus által közvetített transzcendencia. Mivel pedig nincs benne hierarchia ez a fő oka, hogy megfelel a magyar népiesség elvárásainak. Nem tömegépítészet, tehát nem felel meg a marxista szocializmusnak, viszont hierarchiát sem tükröz vissza, ezért megfelel a magyar falu szocializmusának, a Németh Lászlói minőségszocializmusnak.

Német László írta le a minőségszocializmus utópiáját, amely szocialista keretek között valósítaná meg a minőség társadalmát. Minőségi munkát, minőségi kultúrát, amely által az kibontakoztathatja képességeit, kreativitását. Ellentétben a marxista szocializmus és modern kapitalizmus tömegkultúrájával, tömegtermelésével és tömegtársadalmával. A minőségszocializmust magyar szocializmusként definiálta. A minőségszocializmust, amely „anyag és szellem forradalmának egyidejűsége”.

Az organikus művészet szervessége, sivatag transzcendeciája, nem feltétlenül ellenkezik az emberrel, örömmel töltheti el, érzelmi szférájára nyugtatólag hathat, sőt akár tartás is lehet benne, ami a nemzeti tudatot illeti, és valóban az anyag és a szellem egyidejűsége van benne jelen, de mivel nincs benne sem önmegtagadás sem a menny hierarchiája valóban csak minőségi és szocialista, nem keresztény.

Az organikus építészet mint nemzeti építészeti stílus terjedése lehet, hogy valamennyire elősegítené a magyar nemzettudat erősödését, de nem tudom, hogy valóban csak ez kell e, hogy legyen az egyetlen szempontja a Magyarságnak, mert az élet igazi célja csak az üdvözülés lehet, ehhez pedig csakis a harcos önmegtagadáson át vezet az út.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 22:57

Hétfőn kezdődik a fényevőként emlegetett, a családját éheztető férfi ügyének tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. A családra még 2007 májusában találtak rá óbudai otthonukban. A férfi és kislánya az éhhalál szélén állt, a felesége halott volt. Kiderült, hogy a 37 éves férfi 10 éve tartott rendszeresen háromhetes tisztítókúrákat. A böjtben a várandós élettársa is részt vett, ám a kúra vége előtti napokban elvetélt, majd elvérzett. Gyermeküket életveszélyes állapotban, lesoványodva vitték kórházba.

 

 

 

A nyomozók szerint a gyermek orvosi felügyelet nélkül született, anyakönyvezetése nem történt meg, védőnői és gyerek-orvosi ellátásban - születésétől a kórházba szállításáig - nem részesült, így a szülők súlyos mértékben megszegték kötelezettségüket és a gyermek testi fejlődését veszélyeztették.

 

 

 

A férfi ellen idén tavasszal emelt vádat az ügyészség, emberölési kísérlet és kiskorú veszélyeztetése miatt. A tárgyalás ma reggel kezdődik a Fővárosi Bíróságon. A felesége halála ügyében ezért bizonyítékok híján lezárták a nyomozást. A férfi állítólag olyan állapotban volt, hogy nem ismerhette fel, mi történik a feleségével.

 

 

 

A kényszergyógykezelés alatt álló férfi halkan, lassan, vontatottat tett vallomást a bíróságon. Nem ismerte el bűnösségét a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűncselekményében. Az éhezés miatt a férfi élettársa meghalt, de ez nem szerepel a vádpontok között.

 

 

 

Az apa az ügyészség vádja szerint a keresztény, a buddhista és egy Indiában megismert irányzat, Sai Baba tanítása alapján sajátos világnézetű rendszert, téveszmét alakított ki. Ennek részét képezte a meditáció, amelyet egy audiovizuális berendezés segítségével, fény és hanghatásokkal valósított meg.

 

 

 

 

 

Lemondtak az evésről

 

A férfi és élettársa a magasabb energiaszint eléréséhez "az energiaelszívó" családtagokkal és barátokkal megszakította a kapcsolatot, fokozatosan csökkentette az élvezeti cikkek fogyasztását. Az alkohol, kávé és cigaretta, valamint a vanília megvonása után a főbb ételekről is lemondtak; nézetük szerint egyébként az étkezés teljes mértékben elhagyható.

 

 

 

A férfi és élettársa 2004-től élt együtt, a nő átvette a férfi nézeteit. A párnak 2005-ben otthonában született meg a kislánya, akit a hatóságok elől eltitkoltak, nem anyakönyveztettek. Jól menő vállalkozásaikat feladták, a férfi életvezetési tanácsadó tanfolyamot végzett, majd "kezeléseket" is folytatott kézrátételes energiaátvitellel.

 

 

 

A vád szerint - szintén "energiaelszívásra" hivatkozva - tudatosan nem fizettek közüzemi díjakat, emiatt az áramot ki is kapcsolták otthonukban. Elajándékozták ingatlanaikat, autóikat, mert úgy tervezték, hogy Hollandiába költöznek.

 

 

 

A böjtöléstől annyira legyengültek, hogy 2007 májusában a 12-14 hetes terhes nő óbudai lakásukban elvetélt, majd életét vesztette, a férfi és a kislány pedig életveszélyes állapotba került. A férfi legyengült állapota és tudathasadása miatt nem vette észre, hogy meghalt a felesége. A családra a nagymama segítségével találtak rá, aki hallgatózott az ajtajuk előtt, és mivel csak a gyerek hangját hallotta, értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot.

 

 

 

Materializált sütemény

 

Az ügyész hangsúlyozta: ekkor a nem egészen kétéves kislány olyan rossz állapotban volt, hogy egy hathónapos csecsemő szintjén volt, és ha nem kap azonnali orvosi kezelést, 72 órán belül életét vesztette volna. A férfi életét szintén a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

 

 

 

A férfi a bíróság előtt arról beszélt, hogy 2004-ben két hetet töltött Indiában, ahol megismerkedett Sai Baba tanításaival. Ennek lényege az ego, az önzés leépítése, a szeretet hirdetése, a vágyak kiölése. Hozzátette: személyesen is találkozott Sai Babával, aki "materializált süteményt", vagyis a semmiből teremtett süteményt adott neki, továbbá hamut is "materializált". A tanítás nagy hatással volt rá. Hazatérése után ismerte meg a nőt, aki életvezetési tanácsadásért fordult hozzá, majd elmélyült a kapcsolatuk, és összeköltöztek.

 

 

 

Vallomása szerint ő maga Szent András reinkarnációja, felesége Pál apostolé, gyermekük pedig Szent Péteré (a Biblia szerint András Jézus első tanítványai közé tartozott, később őt is keresztre feszítették) . Hozzátette: Jézus mondta ezt az élettársának gondolati úton, ahogy azt is, hogy gyermekük lesz. Ő mondta azt is, hogy ne menjenek orvoshoz, és ő nevezte el gyermeküket Petrának.

 

 

 

Nem vette észre, hogy meghalt az élettársa

 

 

 

A bíró megkérdezte, hogy a kohómérnökként végzett, és az egyetemen tanársegédként dolgozó férfi tanult ember létére miért nem vitte orvoshoz a kislányt a védőoltásokért. Erre azt válaszolta, hogy Jézus tanácsa alapján nem vitték orvoshoz, "fekete mágushoz" a kislányt, mert nem akarták veszélyeztetni az életét. Vallomása szerint csak élettársa tudott beszélni Jézussal, ő nem, mert "lemágiázták emberek".

 

 

 

Beszélt arról is, hogy a család tisztítókúrákat, böjtöket tartott. A böjtölés tíz hétig tartott, ebből négy hétig leépítették az étkezést, csak hideg élelmet fogyasztottak, három hétig csak ásványvízen, illetve "Jézus által energetizált" vízen éltek, további három hétig pedig visszaszoktatták magukat az étkezésre, ugyancsak hideg élelmekkel.

 

 

 

Mint elmondta, a mérgek hányás, hasmenés során távoztak. Párja jól viselte a kúrát, de ő rosszul lett, emiatt tisztálkodni sem tudott. A nő is legyengült, emiatt egy lepedőbe volt csavarva, mert már a mosdóba se tudott kimenni. A férfi azt vallotta: csak akkor tudta meg, hogy a nő meghalt, amikor a mentősök megmondták neki.

 

 

 

A kislány nem sírt

 

 

 

A kislányról, akit azóta a férfi testvére nevel, azt mondta az apa: vidám, mosolygós gyermek, akit naponta sétáltattak, játékokat vettek neki. Hozzátette: nem vonták be a gyermeket a vallásos nevelésbe, mert a kislány "mindent tudott", nem sírt soha, elfogadott mindent.

 

 

 

Az ügyészség álláspontja szerint ugyanakkor azzal, hogy a nő nem evett, a kislányt sem tudta szoptatni, s a gyermek nem kapott megfelelő élelmet. A férfi vallomása alapján a gyermeknek adtak élelmet, de ő is vegetariánus étrenden volt. Arra a bírói felvetésre, hogy a helyszínelők szerint a konyha "ritka steril környezet" volt, a hűtőt pedig teljesen üresen találták, a férfi azt mondta: elfogyott az étel.

 

 

 

Forrás:

 

 

 

http://velvet.hu/blogok/helyszinelo/2008/11/24/ma_kezdodik_a_fenyevo_ferfi_targyalasa

 

 

 

http://index.hu/bulvar/fny2421/

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 22:49
: MÉRGEZŐ TERMÉKEK! -Fontos!!! Küldd tovább!!!


Vigyázz az egészségedre.!.....



KÖRLEVÉL:
1. Ne vegyetek semmilyen tejport, krém vagy tejterméket ami KÍNAI
(Hong Kong) és Taiwan-i eredetű, mert MELAMIN-t/Melamine-t tartalmaz..
Ez egy ipari vegyszer, amiből előállítják a műanyag tányérokat, vagy
deszkalapokat. A MELAMIN, ha bekerül a szervezetbe, leblokkolja a
májat, vesét (a vese nem tudja feldolgozni és vesekövet csinál) és
olyan kárt tesz benne, ami visszafordíthatatlan, és nagyon sok esetben
halálos.
Aki pedig átvészeli (nem hal bele), annak 3 naponként vérszűrésnek
kell alávetnie magát, hogy életben maradjon, és élete végéig vesebeteg
lesz, mert nem lehet egyáltalán gyógyítani.
Ma már olyan betyár világot élünk, hogy a kínai üzletemberek nem
teszik rá a nevüket a termékre hogy "Made in China", mert tudják, hogy
a világ nem veszi meg a termékeiket. Ezért ők mindent megtesznek, hogy
elrejtsék a származás eredetét. Inkább kódokat használnak gondolván
arra, hogy az emberek nem tudják és nem fognak rájönni a termék
eredetére.
A kormányok nem tesznek semmit ellene, és nem tiltják be ezeket a
termékeket. Legalább a fogyasztókat informálnák arról, hogy totálkáros
minden, ami a fenti felsorolt országokból dömpingben jön be!
Sok nyugati ország importálja és ebből a (tejtermék) alapanyagból
készítenek sok mindent mint: cukorkát, csokit, a süteményekben még a
pizzatésztában is megtalálható. (A kávéházakban a tejes kávé,
capuccino, stb.)
Például:
Az első 3 szám a bárkódbol az országot mutatja, hogy a termék honnan származik.
Minden barkód "első 3 száma", ha ezekkel a számokkal kezdődnek 690,
691, 692, stb. egészen beleértve a 695-öt az mind "MADE IN CHINA" .
Azok a termékek ami 471-el kezdődnek "Made in Taiwan" .
Nekünk jogunk van ezeket tudni, de az állam ebben nem segít.
Ezért résen kell legyünk és tanítsuk egymást, hogy ne kerüljünk bajba.
Tehát ha megtanulunk egy pár bárkódot, akkor mindjárt könnyebb.
Más Bárkódok:
690 ~ 695-ig Made in China .
471 ~ Made in Taiwan
00 ~ 13 USA & CANADA
30 ~ 37 FRANCE
40 ~ 44 GERMANY
49 ~ JAPAN
50 ~ UK
57 ~ Denmark
64 ~ Finland
76 ~ Switzerland and Liechtenstein
628 ~ Saudi-Arabia
629 ~ United Arab Emirates
740 ~ 745 - Central America (Közép Amerika)
480 ~ Made in the Philippines (Fülöp szigeti).
Sajnos, már a nagy nyugati cégek is kínai tejport importálnak és
használnak fel a termékeikben. Jó ezt is tudni.

Ezek voltak a főgondolatok.
Kérlek, küldd tovább, és nagyon vigyázz az egészségedre !!!
Üdv. mindenkit:
ifj. Balla Ferenc
Melbourne - Ausztrália

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 22:37

Buddhizmus és Kapitalizmus

avagy segíti-e a kapitalista gazdaságmodell kialakulását a buddhista létszemlélet?

Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme alapján

- Buddhism and Capitalism -

1997.

Word formátumban [« word ]

E mögött a szokatlannak látszó kérdés mögött húzódó alapgondolat ismertetésével kezdeném dolgozatomat: A nyugati kultúrkörhöz tartozó emberek többsége meglepetten tapasztalhatja, hogy míg a század elején a távol-keleti országok többsége még az európai feudalista államberendezkedéshez hasonló politikai és gazdasági formákat követte, az elmúlt száz év alatt olyan hihetetlen gyorsasággal adaptálódott a demokratikus kapitalista államberendezkedéshez, hogy közülük sok ma már meghatározó gazdasági nagyhatalom. Ezen országok olyan gyorsan váltottak államformát, amely természetesen gazdasági intézményeik gyökeres megváltoztatásával is járt, hogy az európai ember csak tátott szájjal bámul az ilyen gyors és hatékony változás láttán.

Ha Japán példáját vesszük, akkor az is szembetűnő, hogy az új gazdasági formák megjelenése nem szorította ki a más természetű kulturális hagyományokat. Úgy tűnik tehát, hogy valamilyen olyan szellemiség húzódik meg ezen országok kulturális hátterében, amely lehetővé teszi az új gazdasági formák megjelenését anélkül, hogy ezen formák tönkretennék az adott nép kulturális sajátosságait. Sőt olyan szellemiséget keresünk, amely nemcsak lehetővé teszi, hanem kiváló táptalaja az új, kapitalista gazdaságszemlélet elterjedésének.

Max Weber a század elején (1905) született klasszikus tanulmányában [ 1 ] hasonló kérdések nyomában járva ugyanezt a szellemiséget kereste az európai népek körében. Az ő szemlélete szerint bizonyos vallásos eszmékben keresendő ez a szellemi alapállás. Tanulmányában a protestantizmus megjelenésével magyarázza a racionális gazdaságetikák megjelenését amely véleménye szerint a kapitalizmus szellemének táptalaja. Kiindulási pontját véve alapul, magam is arra teszek kísérletet, hogy hasonló képen megvizsgáljam, felelőssé tehető-e valamilyen távol-keleti vallásos világnézet a kapitalizmus gyors elterjedéséért ezeken a területeken.

A megadott szempontok alapján a buddhista világnézetet fogom elemezni ebből a szempontból, bár a legdinamikusabban kapitalizálódó országokban, mint Japán, Kína és Dél-Korea nem ez a domináns vallás. A buddhizmus jelentős hatása inkább az indokínai és az észak-nyugati indonéz államok esetében érzékelhető. Ennek tükrében a kérdés a fentebb megfogalmazott formában tehető fel: Segíti-e a kapitalista gazdaságmodell kialakulását a buddhista létszemlélet? Meg is előlegezem a választ: IGEN, segíti, de önmagában nem tehető felelőssé a kapitalista szemléletmód gyors elterjedéséért.

Az alábbiakban a válasz indoklása és kifejtése olvasható.

Kifejtésemben Max Weber gondolatmenetét követem, s ezen felvetések kapcsolatát vizsgálom a buddhista tanítással.

Weber szerint a kapitalizmus kibontakozásában döntő szerepet játszottak a racionális gondolkodás vallási gyökerei. Úgy gondolja, hogy magának a racionalizmusnak a megjelenése olyan speciális vallási motivációk megjelenéséhez köthető, amely a protestantizmus megjelenése előtt hiányzott a keresztény vallásból; sőt a vallásos életen kívül sem fogalmazódott meg az emberek fejében. Bár nem határozza meg, a racionalizmus alatt ő feltehetőleg azt a Descartes nevéhez fűzött eszmerendszert érti, mely szerint az ember elsősorban gondolkodó lény, s eme képessége által önmaga hozza létre értékeit. A descartesi racionális ember észérvek alapján határozza meg vallási alapelveit, és így vallási motivációi is ‘ésszerűek'. Ahhoz, hogy a vallás bizonyos mértékben racionalizálódjon szükséges volt bizonyos vallásos alapelvek megjelenésére, amelyek a protestantizmushoz köthetők. Weber szerint a racionális vallásosság érdeketikája vezet a kapitalista szemlélet kialakulásához. Elmélete szerint nemcsak a protestantizmus, hanem minden vallás létrehozza a saját ‘gazdaságetikáját'. Sőt egy valláshoz kötődő gazdasági forma még segíthet is annak jellemzésében.

Nyílván sokban jellemezhető egy vallás annak megfelelően, hogy az egyes vallási motivációknak milyen gazdaságetikák feleltethetők meg. Egy erősen túlvilágra koncentráló vagy apokaliptikus vallás esetében például meglepő lenne ha a követők indíttatásai között ott találnánk a vagyonfelhalmozásra való törekvést, vagy a takarékoskodást. Ezért teljesen világos, hogy a vallásos indíttatásokhoz kapcsolható gazdaságetikák vallásokként más és mások. Miután mind a középkori nyugatot és keletet egyaránt a vallásos gondolkodás jellemezte, világos, hogy a széles körben elterjedt vallásos eszmék, erkölcsi és politikai nézetek rendkívül jelentős szerepet játszottak a meghatározó gazdasági orientációk kialakulásában.

Ezen a szálon elindulva épít fel Weber egy kísérleti jellegű általános vallástipológiát. A vallásokat annak megfelelően osztályozza, hogy az egyes vallások motivációihoz milyen gazdasági orientáció társul. Itt nem célunk ezt a tipológiát ismertetni. Az azonban érdekes, hogy a kapitalista szellemhez milyen vallási indíttatásokat rendel.

A kapitalizmus fogalmának weberi meghatározása:

Weber szerint az embert minden állati ösztönén túl alapvetően meghatározza a “szerzési ösztön”, vagy ahogy máshol nevezi, a “nyereségvágy”. Ez véleménye szerint olyan irracionális drive, amely meggátolja az embert valódi emberi mivoltának kibontakoztatásában. Mint azt könyve 11.oldalán mondja: “ A kapitalizmus egyenest azonos lehet ennek az irracionális ösztönnek a megfékezésével, vagy legalább is racionális mérséklésével . ” [ 2 ] A kapitalizmus fogalmának alapjelentését tehát szinte pszichológiai eszközökkel adja meg. Minden olyan gazdaságetika, amely a nyereségvágyat mérsékeli, illetve racionálissá teszi, tulajdonképpen a kapitalizmus egyik válfaja. Tehát nem a nyereségvágy teljes megszüntetését teszi céljául. Weber külön hangsúlyozza, hogy a kapitalizmus alapeszméje nem mond ellen ennek az alapvető emberi szükségletnek: “ A “jövedelmezőségre” való törekvéssel azonban igenis azonos a kapitalizmus. Mert “nyereségnek”, annak lennie kell . ” [ 3 ] A kapitalizmus alapeszméje tehát a racionális értékfelhalmozással rokon. A ‘nyereség' ugyanis bármi lehet. Ez ugyanis nem szükségszerűen jelent anyagi javakat; sőt, pont a protestáns példa mutatja, hogy az anyagi javak felhalmozása spirituális javak megvásárlását teszi lehetővé, így pusztán eszköz és nem cél.

Persze Weber maga is látja, hogy a jelenkori Nyugat kapitalizmusa formáiban már meghaladta a puszta racionális értékgazdálkodás kereteit: “ Csakhogy a Nyugat ismer emelett egy egészen másféle s a Földön sehol másutt ki nem fejlődött kapitalizmust is: a (formálisan) szabad munka racionális-kapitalista szervezetét. ” [ 4 ] Ezért több értelemben használja a ‘kapitalizmus' kifejezést. A legáltalánosabb formájában a racionalista értékfelhalmozást érti alatta, míg másutt a kortárs európai szabad munkás - tőkés közti gazdasági interakciót.

Én a két jelentés közül az elsőt tartom fontosnak, s amikor a kapitalizmusról beszélek a következőket értem: A kapitalista szellem olyan racionális alapokon nyugvó gazdaságszemlélet, amely a szerzési ösztön józan mérséklésével a maximális nyereség felé tereli az embert. Egyszerűbben: a ‘Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok' gondolkodásmód (az azonnali vágykielégítés) helyett, a ‘Ki mint vet úgy arat' gondolkodásmódra sarkallja az embereket. Azaz nézd meg mibe fektetsz, s mérlegeld mit kaphatsz érte.

A racionális nyereségmaximalizálás a buddhizmusban:

Weber ‘A világvallások gazdasági etikája' című művében a következőkből indul ki: “ Taglalásunkban így csakis arról a kísérletről lehet szó, hogy esetről esetre kihámozzuk ama társadalmi rétegek életvitelének mértékadó összetevőit, mely rétegek leginkább meghatározóan befolyásolták az illető vallás gyakorlati etikáját, s annak jellemző - szempontunkból tehát: a többiektől megkülönböztethető, egyben a gazdasági etika tekintetében fontos - vonásait kiformálták. Nem feltétlenül egyetlen rétegről van szó. ” [ 5 ] Ha tehát meg akarjuk ismerni egy adott vallás motivációit fel kell tárnunk mindazon társadalmi rétegek egyedi érdekeit, amelyek leginkébb szerepet játszottak a kialakulásában. Weber a buddhizmus tekintetében a következő társadalmi réteget tartotta a legnagyobb hatásúnak: “ A buddhizmust otthontalanul vándorló, szigorú kontemplációban és világelutasításban élő kolduló szerzetesek terjesztették. A szó teljes értelmében értve csak ők számítottak a gyülekezet tagjainak, mindenki más megmardt vallási tekintetben kisebb értékű laikusnak: tárgyai voltak a vallásosságnak nem alanyai . ” Ez persze igaz, de mindössze a buddhizmus kialakulásának első száz évére.

Az igaz, hogy a buddhizmust jórészt Buddhához hasonló vándorszerzetesek terjesztették el Tibetben és Kína belső területein, azonban már a Buddha halála (Kr.e. c.486) után száz évvel, a vészáliai II. Konzílium (Kr.e. c.483) után létrejött egy kimondottan ‘evilági' buddhizmus, amely a világi követők érdekeit volt hivatott szolgálni. Éppen ezért ezt a buddhista irányzatot mahászanghiká-nak (nagy közösségnek) nevezték, szemben a szerzetesek sztavíravádá-jával (öregek útja). Ez a ‘szakadás' vezetett a két legnagyobb buddhista irányzat kialakulásához a mahászanghikából kialakuló sokak buddhizmusához, a mahájáná-hoz és a sztavíravádából kialakuló kevesek buddhizmusához a hínajáná-hoz. Maga a Buddha is átadta tanítását számos világi hívőnek, elsősorban királyoknak akik közül sokan sose lettek szerzetesek, azonban nagy szerepet játszottak a buddhista tanok elterjedésében. A Buddha halála után pedig száz évvel ‘hivatalosan' is létrejött a világi buddhizmus, ami lehetővé tette, hogy a Buddha tanából világvallás váljon. A világi buddhizmus elterjesztéséért leginkább a Maurja dinasztia harmadik császára, Asóka (Kr.e. 268-231) a felelős, aki élete első szakaszában politikai érdekei szolgálatába állítja a mahájána buddhizmust, és a dél-indiai területek ellen vívott harcok apropójaként elterjeszti egész Indiában. Politikai érdekeinek megfelelően a Buddha olyan tanításait hangsúlyozta, mint a faji, nemzetségi, kasztbeli különbségek jelentéktelensége, előremozdítván a korabeli India integrációját. Más kérdés, hogy élete második szakaszában valóban megtér a buddhista tanokhoz és miután megszervezi a pátaliputrai III. Konzíliumot (Kr.e. c.250) maga is szerzetessé válik elhagyva palotáját és a világi életet.

Mindezt azért részleteztem ennyire, hogy bebizonyítsam mennyire nem csak a szerzetesek formálták a buddhizmus vallási motivációit. Ellenkezőleg; a buddhizmus népszerűségének egy kulcs pontja az, hogy világiak is gyakorolhatják, s éppen ezért a buddhizmus gyakorlati etikáját, illetve gazdaságetikáját nem a szerzetesi réteg, hanem leginkább pont a világi követők határozzák meg. Annak megfelelően, hogy kik, kiknek és milyen szándékkal terjesztették a buddhista tant, más-más formában jelent meg minden országban. A távolkeleti országok egy részében (főleg dél-Kínában és Indokínában) a magukat buddhistáknak valló közösségek közül sok inkább a kínai univerzizmus életszerető tömegmegváltó eszméihez áll közel, sem mint a Buddha túvilági tanításaihoz. Ennek oka pedig abban keresendő, hogy ezen területeken inkább a világi hívők terjesztették a tant, nem pedig a szerzetesek. Mindezek tükrében az az igazság, hogy a magukat buddhistáknak vallók vallási motivációi nagyon eltérnek egymásétól. A szerzetesi utat járók és a világi követők közötti vallási elvárások talán semmilyen más vallásban nem térnek el annyira, mint a buddhizmusban.

Jegyzetek:

[ 1 ] Lásd Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme [Gondolat; Budapest 1982.]

[ 2 ] Minden idézet a fentebb említett kiadás alapján citált.

[ 3 ] Uo. 11.oldal

[ 4 ] Uo. 15.oldal

[ 5 ] Lásd Max Weber: ‘ A Világvallások gazdasági etikája' in ‘A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme' [Gondolat; Budapest 1982.] 293.oldal

Forrás:

http://tarrdaniel.freeweb.hu/documents/KulturalisAntropologia/kapitalizmus.htm

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 22:07

Az okkultizmus szerepét a politikában, egyáltalán az okkult kormányzás létezését, az emberek többsége kétségbe vonja, és csak viszonylag kevés – e téren is tájékozott – kutató tekinti olyan valóságos tényezőnek, amely döntő befolyást gyakorol a történelem alakulására. Pedig az okkult befolyás ténylegesen létezik, és hat a politikai életre is.

 

 

 

 Annak ellenére, hogy civilizációnk politikailag, gazdaságilag és kulturálisan jelentős változásokon megy keresztül a szemünk előtt, nehéz pontosan felmérni e hatalmas változás okait, és időben felismerni törvényszerűségeit. A valódi okok és törvényszerűségek felderítéséhez mellőznünk kell – vagy legalábbis felül kell vizsgálnunk – azt a fajta utópista gondolkodásmódot, amelyet a főáramlatú tömegtájékoztatás és a hivatalos iskolai oktatás sugalmaz. Világszerte növekszik a titkos hagyományokat és ismereteket tanulmányozó ezoterikus közösségek száma. Nehéz megkülönböztetni a misztikus tudás őszinte elkötelezettjeit azoktól, akik a hatalomgyakorlás érdekében akarják elsajátítani a társadalom befolyásolásának és irányításának ősi módszereit különböző ezoterikus társaságokban.

OTO, a "New Age" létrehozója

Amikor Karl Kellner 1896-ban megalapította az "Ordo Templi Orientis"-t (a Keleti Templom Rendjét), közzétették a rend nyilatkozatát "Manifesto of the OTO" névvel. Ez azt hirdette, hogy valamennyi szabadkőműves és nem szabadkőműves okkult rend az OTO irányítása és a fennhatósága alá tartozik. Mindenesetre a szervezet olyan széles körű tagsággal rendelkezett, hogy az OTO gyakran dicsekedte: ismer "valamennyi okkult titkot" a La Manche mindkét oldalán. Kellner kezdeményezte azt a tervet, hogy valamennyi okkult szervezetet egységes irányítás alá vonjanak, ezért az OTO nemzetközi méretű szervezet lett, a világ valamennyi civilizált országában működnek tagszervezetei. Szellemisége felöleli az "összes nagy misztériumot". Vezetőinek állítása szerint ezen túlmenően olyan titok birtokában vannak, amely képes megvalósítani a testvériséget, az emberiség ősi vágyát. Ez a titok az, amely az utóbbi három évtizedben kibontakozott a New Age-mozgalomban.

Az 1970-es évek során az Egyesül Államokban elterjedt New Age olyan spirituális mozgalom, amely mindennel és mindenkivel egységet szeretne, és az egységes világ megteremtését próbálja egy egységes szinkretikus "világvallás" létrehozásával elősegíteni. A New Age: a minden létezőt egyetlen alapelvre visszavezető világnézet, a világ és a természet egészét istennek tekintő panteizmus, a keleti vallásokból átvett lélekvándorlás, az evolucionizmus (!) és a posztmodern tudományos (!) és áltudományos nézetek keveréke, amelyben a dualisztikus vallási és filozófiai nézetek, a gnoszticizmus tanításai a modernizált okkultizmussal és mágiával ötvöződnek. A New Age-ben jelen van a természetmiszticizmus, amely tudatosítani kívánja az ember, a természet és a kozmosz egységét, és megkísérli mindezt alátámasztani a kínai taoizmussal, univerzalizmussal, valamint a hinduizmus és a buddhizmus tanításaival.

Populáris okkultizmus

Az európai szabadkőműves rendek, beleértve a francia Nagyorienst és a brit szabadkőművességhez tartozó nagypáholyokat, egy idő után megengedték, hogy nőtagjaik is legyenek. A két legismertebb női szabadkőműves Helena Petrovna Blavatsky, valamint tanítványa és pártfogoltja, Annie Besant volt. A tekintélyes amerikai Mackey's Encyclopedia of Freemasonry is elismeri, hogy Blavatskyt 1877-ben felvették a szabadkőművesek soraiba.

A Blavatsky által létrehozott Teozófiai Társaság az angol szabadkőművesség frontszervezetének tekinthető. Blavatsky sokáig állt az olasz karbonárik vezetőjének, Joseph Mazzininak a befolyása alatt. Mazzini bátorította Blavatskyt, hogy segítse a híres olasz szabadkőműves, Garibaldi tábornok küzdelmét az olasz egység megteremtéséért. Blavatsky Teozófiai Társaságához számos szabadkőműves csatlakozott, köztük a legmagasabb rangú, az egyesített világszabadkőművesség akkori legfőbb vezetője: Albert Pike. A társaságba azonban olyanok is beléphettek, akik ugyan nem voltak szabadkőművesek, de a Lucifer-kultusz hívei voltak.

 Albert Pike 1889. április 7-én magas fokozatú szabadkőművesekhez intézett beszédében a következőket mondotta: "Istent imádjuk, de olyan Istent, akit az ember babona nélkül imád. A szabadkőműves vallást a luciferi tanítás tisztaságában nekünk, magasabb fokozatú beavatottaknak kell tovább vinnünk. Ha Lucifer nem lenne Isten, akkor Adonáj (Krisztus) lenne az, akinek a cselekedetei kegyetlenségről, embergyűlöletről, a tudomány elutasításáról tanúskodnak... Igen, Lucifer Isten, és sajnos Adonáj is Isten. Az örök törvény szerint nincsen fény árnyék, nincs szépség csúnyaság, és nincs fehér fekete nélkül, mert az Abszolút csak két istenségben létezhet… Ezért eretnekség a sátánizmus tanítása. Az igazi tiszta filozófiájú vallás a Luciferben, a Fény Istenében való hit, aki egyenrangú Adonájjal. Lucifer, a Fény és a Jóság Istene azonban küzdelmet vív az emberiségért Adonájjal, a Sötétség és a Gonosz Istenével szemben." (Az idézet megtalálható a skót rítusú szabadkőművesség könyvtárában őrzött Pike-aktában angol és francia nyelven, Washingtonban, ahol szobra is van Albert Pike-nak. Figyelemreméltó, ahogyan Pike nemcsak megkülönbözteti, de egymás ellen küzdő erőkként élesen szembe is állítja a szabadkőművesek Luciferjét a Biblia Sátánjával.)

Amikor 1887-ben létrehozták a Quatour Coronati Research Lodge-ot, a brit szabadkőművesség "tudományos akadémiáját", Blavatsky hamarosan megkezdte Londonban a Teozófiai Társaság folyóiratának a megjelentetését, amely a Lucifer the Light Bringer (Lucifer a fény hordozója) címet viselte. A Teozófiai Társaság ezoterikus részlegének megszervezése, valamint Blavatsky Londonban publikált Secret Doktrine (Titkos tanítás) című könyvének együttes hatásaként született meg az értelmetlenségnek és képtelenségnek az a kombinációja, amit ma úgy ismerünk, hogy populáris okkultizmus. A populáris okkultizmus következményeként a Teozófiai Társaság mélyen korábbi színvonala alá süllyedt, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy létrehozójának halála után sok olyan, Blavatsky színvonalát meg sem közelítő személy csatlakozott hozzá, akik aztán pusztító és önpusztító háborúskodásba kezdtek azért, hogy megszerezzék a Teozófiai Társaság vezetését.

Annie Besantot 1889-ben mutatta be Blavatskynak a szabadkőműves szocialista Herbert Burrows. Besant ekkor került Blavatsky hatása alá, és később hű követőjévé vált. Amikor Blavatsky 1891 májusában meghalt, a Teozófiai Társaságban 16 évig tartó utódlási küzdelem bontakozott ki. Végül a Quatour Coronati Research Lodge 1907-ben Annie Besantot választotta elnökévé, testvérének – az ugyancsak szabadkőműves – Sir Valter Besantnak a javaslatára. Annie Besant szoros kapcsolatot tartott a szabadkőművesség által irányított több társasággal és frontszervezettel, ezek közé tartozott a szocialista irányzatú Fábián Társaság, az OTO és az Aleister Crowley által vezetett szabadkőműves Stella Matutina. Besant csatlakozott is a Stella Matutinához, amikor az kivált a Golden Dawnból. Ez a két szabadkőműves rend 1912-ben azután újból egyesült az eredeti Golden Dawn név alatt. Ekkor azonban már a megszállott fenegyerekként viselkedő Crowley volt az egyedüli vezetője. Ebben az esztendőben Crowley volt az, aki beavatta Annie Besantot az OTO tagjainak sorába.

1913-ban szakadás történt a Teozófiai Társaságban is, miután kivált belőle a magyarországi születésű, 33-as fokozatú Rudolf Steiner, és megalapította az Antropozófiai Társaságot. Ez a társaság hitvallását nézve szintén luciferiánus. Az amerikai John Daniel szerint ( Scarlet and the Beast, 438. old.) Steiner antropozófiai társasága kulcsszerepet játszott a bolsevik forradalom és a szabadkőművesség közötti kapcsolatban. Besant azt a megbízatást kapta szabadkőműves feletteseitől, hogy keressen egy megfelelő személyt a Teozófiai Társaság világszintű irányítására. Nemcsak meg kellett keresnie ezt a személyt, de fel is kellett készítenie arra, hogy ő lehessen "Christ Lord Maitreya" (Krisztus urunk Maitreya), és Besant lehessen az, aki az eljövetelét bejelenti. A világ nagy szellemi tanítójának, a Bölcsesség Mesterének (Maitreya) a létezése és a rá vonatkozó ismeretek 1875-től kezdődően kezdtek ismertté válni Helena Petrovna Blavatsky könyvei nyomán. (Maitreyát a feltámadó Krisztussal azonosították, Jézust csupán mesternek tekintették – a szerk. megj.) Annie Besant már 1908-ban be akarta jelenteni Krisztus urunk Maitreya érkezését, ez a vállalkozása azonban teljes kudarccal végződött. Második kísérletére 1911. december 28-án került sor, amikor is egy 16 éves hindu fiú már birtokolta (állítólag) Krisna és Krisztus lelkét. 1926-ban pedig a Teozófiai Társaság Krishnamurtit jelölte meg a "Világ Tanítójaként". Egy 33-as fokozatú szabadkőművest, C. W. Leadbeatert jelölték ki a szabadkőműves szervezetek, hogy készítse fel a Messiás hivatás betöltésére. Amikor Annie Besant az 1920-as években bemutatta a nyilvánosságnak Krisztus urunk Maitreyát Krishnamurti testében reinkarnálódva, a jelenlévők között jelentős mennyiségű kábítószert osztottak szét. A London Patriot 1929. augusztus 29-ei száma arról tudósít, hogy a fogyasztásra szétosztott kábítószer egyes okkultista beavatottak szerint a legerősebb drogok közé tartozott, amelyek képesek voltak "kiszabadítani a szellemet a testből".

A New Age és a Lucis Trust

Madame Blavatsky egy másik követője szintén a Teozófiai Társaság tagja: Alice Bailey – "a new age anyja" volt. Bailey a modern boszorkány-kultusz követőjének tartotta magát, férje szabadkőműves volt. A Bailey-házaspár alapította az Arcane School-t (a Misztikus Tanok Iskoláját) New Yorkban, amelynek Európában is működnek kirendeltségei, és ők hozták létre a World Goodvill Center (Jóakarat Világközpontja) nevű illuminátus-globalista szervezetet is. Ők alapították 1922-ben a Lucifer Publishing Company of New York (Lucifer Kiadó, New York) nevezetű céget is, amely később Lucis Trust-ra változtatta az elnevezését, hogy némiképp álcázza eredetét és azonosságát. Ez a kiadó publikálta Alice Bailey Externalization of the Hierarchy (A hierarchia kivetítése) című kötetét, amelyben azt állítja, hogy a szabadkőművesség fogja kiszolgálni azoknak az igényeit, akiknek a hatalmat gyakorolniuk kell. Bailey arról is tájékoztat minket, hogy a szabadkőművesség csak a bevezető szakaszt jelenti, és lehetővé teszi, hogy az "All Seeing Eye" (Mindent-látó szem) gondos figyelése közepette haladhasson előre a beavatott. A szabadkőművességben létező hierarchikus rendszer hozta létre a New Age-mozgalmat.

Alice Bailey állítása szerint a pusztítás és rombolás, azaz a társadalom destabilizációja 1775-ben kezdődött. Elképzelhető, hogy ezzel az illuminátusok rendjének megalakulására utalt. 1775 után hetven évvel Albert Pike felélesztette a szervezetet az általa létrehozott Palladian fokozatban és rítusban. Napjainkban ez a hierarchia a Lucis Trust-ban működik. 1982-ben, amikor e sorok írója még New Yorkban élt, a Lucis Trust központja a New York központi városrészét jelentő Manhattan keleti oldalán fekvő United Nations Plazaban volt található. Amikor a Lucis Trust a nyolcvanas évek elején működésének zenitjén volt, a szabadkőműves Robert S. McNamara állt az élén, aki Kennedy elnök kormányában védelmi miniszter volt, majd pedig a világbank elnöke lett. Az 1990-es években rendszeresen találkozott a World Federalist mozgalommal, hogy közösen olvassák Blavatsky és Besant műveit.

Érdemes említést tenni a Lucis Trust néhány egyéb híres tagjáról is. Elsőként említhetjük David Rockefellert, aki a világ második legnagyobb egyben tartott családi, tehát kollektív magántulajdonban lévő vagyonának első számú jogosultja. Ezt a vagyont Korjagina orosz közgazdász-matematikus és akadémikus, valamint más szakértők is 11 trillió dollárra becsülték. De tagja volt a Lucis Trust-nak David testvére, a negyedik John D. Rockefeller (aki magát buddhistának vallja), és Cyrus Vance is, aki James Carter kormányában külügyminiszter volt. A tagok sorában ott találjuk Marc Tannenbaum rabbit, az Amerikai Zsidó Bizottság elnökét, azután a Marshall Field család tagjait, Paul Moore anglikán püspököt, aki megalapította a Szent János Apostol Anglikán Egyház keretében működő Varázslatok Iskoláját. Megemlíthetjük még a CBS televízió sztár műsorvezetőjét, Walter Cronkite-ot, és Ted Turnert, a Cabel News Network (CNN) egyik alapítóját és tulajdonos-irányítóját, aki kezdettől népszerűsítette a Scientológiai Egyházat. Tag volt Barbara Marx Hubbard, a New Age-mozgalom egyik tekintélyes szóvivője, akit Walter Mondale, a demokrata párt elnökjelöltje 1984-ben maga mellé akart venni alelnökjelöltként. Végül említsük meg Henry Clausent, a 33-as fokozatú szabadkőművest is, az Egyesült Államok skót rítusú szabadkőművessége legfelső tanácsának nagymesterét.

A Lucis Trust-nak jogi személyiséggel rendelkező korporációk is a tagjai lehetnek. E tagok sorában olyan nagytekintélyű szervezetek találhatók, mint a Rockefeller Alapítvány, a Carnegie Alapítványi Alap (Carnegie Endowment Fund), az Egyesült Nemzetek Társasága (United Nations Associations), a Szolgálat Teozófiai Rendje (Theosophical Order of Service), a Findhorn Alapítvány (Findhorn Foundation) és a Déli Illetékességű Skót Rítusú Szabadkőművesség (Southern Jurisdiction of Scottish Rite Freemasonry). Számos nemzetközi nagyvállalat és dúsgazdag egyéni tag anyagi hozzájárulásának az eredményeként a New Age-mozgalom szinte korlátlan anyagi eszközökkel rendelkezik, amit propagandacélokra és befolyása növelésére fel is használ. A Lucis Trust tevékenysége leginkább az Adam Weishaupt által létrehozott bajor illuminátusok tevékenységéhez hasonlítható, Albert Pike Palladian-rítusával, valamint a Kellner által létrehozott Ordo Templi Orientis tevékenységével együtt. Mind a négynek azonosak a céljai és a módszerei.

Különösen az 1980-as és 1990-es években lehettünk tanúi annak, hogy a New Age-mozgalom kiemelkedő személyiségei újból és újból megjósolták a világ tanítójának az eljövetelét, kinyilvánítva a Luciferi Doktrína különböző változatait. Az egyik ilyen személyiség Benjamin Creme, aki a Share International folyóiratban azt írja, hogy a szabadkőművesség – a beavatás egyik útja – csak azok számára áll nyitva, akik alkalmasnak érzik magukat, hogy csatlakozzanak a New Age-hez. Creme napjainkban is a szabadkőműves mozgalom egyik fáklyavivője.

Egy másik ilyen kiemelkedő személyiség David Spangler, a Reflection on the Christ című könyv szerzője. Ebben kifejti a szabadkőműves Luciferi Doktrínát: "Amikor az ember rálép az énhez vezető útra, akkor nagy alkotó kalandba kezd..., az istenség értelmének a megtanulásába, elfogadva a maga számára a mikrokozmosz világának felelősségét, amelyben ő maga az isten... Az a lény, aki segíti az embert, hogy ehhez a ponthoz elérjen, Lucifer... az ember fejlődésének angyala... a mikrokozmosz világában a fény szelleme." (newswatch.org) Spangler nyíltan kifejti, hogy "Krisztus ugyanaz az erő, mint Lucifer." Ezeket írja: "Lucifer felkészíti az embert a Krisztussá válás megtapasztalására... ő a nagy Beavató... Lucifer munkál mindannyiunkban, hogy elhozza számunkra a teljességet, és ahogyan előre haladunk a New Age-ben... valamennyiünk így vagy úgy eljut ahhoz a ponthoz, amelyet úgy határozok meg, hogy a Luciferi Beavatás... Sokan most és az elkövetkezendő napokban szembesülnek majd ezzel a ponttal, mert ez az új korszakba történő beavatás."

Benjamin Creme havi lapjának, a Share International-nak a szellemisége azon alapul, hogy Maitreya nem vallási vezető, noha tervei között szerepel egy olyan szinkretikus világvallásnak a létrehozása, amely egyesíti a keleti és a nyugati spirituális tradíciókat. Maitreya elsősorban a világ legszélesebb értelemben vett tanítója és nevelője, akinek a földön való megjelenése az aranykor beköszöntét jelzi. A Maitreya-kultusz és a New Age-mozgalom tehát elválaszthatatlan egymástól. Manly P. Hall (33-as fokozatú szabadkőműves), a New Age-mozgalom egyik közismert képviselője Amerikában arról tájékoztatta az ún. kék szabadkőműves páholyokat, hogy "Lucifer örvénylő energiái a kezében vannak". A szabadkőművesség összefonódása a New Age-mozgalommal mára olyan méreteket öltött, hogy egyedül az Egyesült Államokban több mint tízezer közös szervezet működik. Ezeket a New Age-szervezeteket közvetlenül a szabadkőművesség ellenőrzi és irányítja.

Miss Stoddard, aki Inquire Within álnéven megírta a Light-bearers of Darkness című könyvet, egyike volt a Stella Matutina anyatemploma irányítóinak, és ő maga tájékoztat arról, hogy a Stella Matutina a Quatuor Coronati páholynak volt az elágazása. Nos, Stoddard világosít fel minket a New Age-mozgalom mögött meghúzódó szabadkőműves stratégiáról is. Ezt írja a Light-bearers 105. oldalán: "Titokban különböző helyeken felkészítenek egyes személyeket, ők aztán csoportokat és központokat formálnak, ahonnan kiterjesztik befolyásukat egészen addig, amíg egy hatékony hálózatot nem hoznak létre, amely befedi az egész világot. Mint egy titkos nap sugarai, ezek a csoportok különbözőek és különállók. Valójában ugyanabból a központból származnak. Tanulmányozva ezeket a különböző csoportokat és mozgalmakat, a rendszer titkos és alattomos eszmék terjesztésének tekinthető, amelynek célja megfelelő életszemlélet létrehozása, lebontva a családi, vallási, erkölcsi, nemzeti korlátokat, és minden önálló gondolat egy új, modernebb vallás, új gondolat, új erkölcs, új ég és új föld ígéretével. Egészen addig, amíg ez az egész egy gigászi robottá nem válik, amely engedelmeskedik a titkos Mester Elme (Világtudat) akaratának és parancsának."

Ez a titkos Mester Elme (Világtudat), amely a szabadkőművességet is irányítja a Lucis Truston keresztül, a 33-as fokozatú szabadkőművesekből álló Legfelsőbb Tanács (Supreme Council). Jim Shaw 33-as fokozatú szabadkőműves állítja, hogy a Supreme Council összes tagjának írásos meghatalmazása van rá, hogy valamennyi okkult testületbe és társaságba a világ bármely részén beléphessen. Szabad bejárásuk van több ezer frontszervezetbe, és így ellenőrizhetik, hogy azok – a szabadkőműves világstratégiának megfelelően – az egyetlen központból irányított világrend létrehozására törekedjenek.

A szabadkőművességnek főfelügyelője is van. Amikor az ENSZ Béketanulmányok Egyeteme (Global University of Peace Studies) 1985 márciusában tanácskozást tartott Máltán a Béke szellemisége (Spirit of Peace) témakörében, ez a főfelügyelő nem volt más, mint a jelenlegi holland királynő édesapja, Bernát herceg, szintén 33-as fokozatú szabadkőműves volt. A 2004-ben elhunyt herceg a kutatók számára elsősorban arról ismert, hogy ő volt a máig nagyhatalmú és szigorúan titokban működő zárt társaságnak, a Bilderberg Csoportnak a létrehozója.

Az Egyesült Államokhoz tartozó Colorado államban Morice Strong kanadai milliárdos hozta létre a Baca nevű New Age üdülőközpontot, amit szintén rendszeresen felkeres a világot irányító hatalmi elit számos tagja, köztük a nagy keleti vallásoknak a vezető emberei is. Ebben a vallási központban a Vatikán is állandó képviselőt tart. Maurice Strong hosszabb időn át az ENSZ főtitkárhelyetteseként a Környezetvédelmi Világkonferencia irányítását végezte. Strong idős kora ellenére a New Age-mozgalom egyik aktív tagja. 1991-ben David Rockefeller felkérésére ő írta az előszót a Trilateral Commission című könyvhöz. A gazdasági és pénzügyi hatalom összekapcsolódása a környezetvédelemmel a globalizmus világrendszerének szerves részét képezi.

Okkult világstruktúrák

A történelmet és a politikát a háttérből befolyásoló és irányító erők szervezeti felépítéséről és működéséről az egyik részleteiben is átgondolt elméletet László András Néhány szó a politikai háttérerőkről című tanulmányában olvashatjuk. Eszerint a háttérerők szervezeti felépítésének legalsó szintje a titkos diplomácia: azok a diplomáciai szervezetek és eljárások, amelyek a felszíni diplomácia hátterében mennek végbe. Tehát egyik oldalról a titkos diplomácia, a másikról pedig a különböző titkosszolgálatok, azaz a hírszerzési és elhárítási műveletek, amelyek részben összefonódnak a titkos diplomáciával.

 

 

A titkos diplomáciának is több rétege, szintje van, amelyben minden egyes szint csak a saját műveleteiről tud, gyakran egymást ellenfélnek tekintő szintek (például titkosszolgálatok) egy következő szinten már együttműködnek egy adott, magasabb rendű célért. Még bizalmasabb jellegű a különböző titkos és exkluzív társaságok hálózata. Exkluzív (abban az értelemben, hogy zártkörű, mást be nem fogadó, válogatott és elzárkózó társaság) ugyan, de nem titkos. A szabadkőművesség is azt állítja magáról, hogy politikával nem foglalkozik, és valójában egy ártatlan és ártalmatlan humanitárius szervezet. Exkluzív volta miatt azonban titkos társaság is, mert ami kifelé exkluzív, az befelé titkosnak számít. A szabadkőművesek nem mondhatják el más társukról, hogy ő is szabadkőműves. Ezt titokban kell tartaniuk. A szabadkőművesség alá különböző fedőszervek és megnyilvánulási szervek tartoznak, olyanok, mint a nemzetközi Pen Club, a nemzetközi Rotary és Lions klubhálózat, a Good Templar (Jó Templomos) hálózat. Valamennyi a szabadkőműves hálózat része, részben a szabadkőművesség fedő, illetve manifesztációs szervének tekinthető. Ezeknek a kluboknak és hálózatoknak a véleményformálói rendszerint szabadkőművesek.

Léteznek olyan, ún. "szabadkőműves jellegű", illetve a "szabadkőművesség melletti" szervezetek, amelyek szintén a szabadkőművességhez sorolhatók. A szabadkőműves jellegű szervezetek közül kiemelkedik az Illuminátus rend, amely a szabadkőművesség legsötétebb irányzatait közvetlenül befolyásolta és befolyásolja ma is. Közismert, hogy a szabadkőműves irányzatok között jelentős különbségek vannak, és azok gyakran rivalizálnak egymással. A nagy és alapvető kérdésekben azonban a felső szinteken mindig egyetértés és együttműködés jön létre. Van néhány páholy, amely ténylegesen távol tartja magát a politizálástól. Ilyen Franciaországban a Grand Triade nevű páholy, amely kivonja magát a szabadkőművesség irányítása alól. László András szerint a szorosan vett szabadkőművesség legsötétebb irányzata az ún. "Grand Orient". Ez volt az az irányzat, amely az 1789-et megelőző időkben ateista alapra helyezkedett. Nagymestere az orleans-i herceg, Philippe Egalité, aki megszavazta testvére, XVI. Lajos francia király halálos ítéletét. Az ő fia volt Lajos Fülöp, a polgárkirály, akit azonban az 1848-as – szabadkőművesek által kirobbantott – forradalom elűzött a trónjáról.

Hasonló volt a helyzet Magyarországon is, mert az 1918-as ún. "őszirózsás forradalmat", majd pedig az 1919-es orosz mintájú bolsevista hatalomátvételt bizonyíthatóan a szabadkőművesség irányította. Az aktív szerepet játszó Galilei Kör a szabadkőművesség irányítása alatt álló szabadkőműves produktum volt. A Galilei Kör a szabadkőművesség általános szintjéhez képest is sötétebb arculatú, mert itt működött a Martinovics-páholy. Ennek volt a nagymestere Jászi Oszkár, és a kommunista mozgalomban a későbbiekben is nagy szerepet játszó Varga Jenő. László András szerint Varga Jenő volt Gerő Ernő felettese. Varga Jenő a Szovjetunió gazdasági irányításában is fontos szerepet játszott, ezért igen sokat tartózkodott a Szovjetunióban. Alárendeltje, Gerő Ernő tekinthető Rákosi Mátyás, Rákosi pedig Farkas Mihály, Farkas pedig Révai József felettesének az alá- és fölérendeltségi függelmi láncolatban. Csak ezután következett Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság főnöke.

Az 1920 után Magyarországon lefoglalt szabadkőműves dokumentumok szerint a Martinovics-nagypáholy a francia Grand Orient fennhatósága alá tartozott. Az élén álló Jászi Oszkár nagymester a Kelet című lap 1911. júliusi számában azt írta, hogy "Vitatható, hogy a szabadkőműves páholyok jótékonysági egyletek lennének. Ahhoz, hogy jótékonykodjunk, nincs szükség szövetkezésre bőrköténnyel és szalagokkal teleaggatva... Nem! Mi egy új társadalmi rend alapjait építjük. Ehhez van szükség a teljes titoktartásra összejöveteleinken. A jótékonykodás csak álcázást szolgáló palást, amit levetünk, ha már nincs rá szükségünk. A titoktartási fogadalomnak nincs semmi értelme, ha csak jótékonykodásról lenne szó, és a félelmetes szabadkőműves eskü is felesleges lenne."

(Esorok írója németből fordította vissza ezt a szöveget Dr. Friedrich Wichtl Weltfreimaurerei, Weltrevolution, Weltrepublik című könyvéből (München, 1920. IX. fejezet), az tehát eltérhet az eredeti magyar szövegtől.)

Az olyan szabadkőműves időszakos kiadványok nagy része, amilyen a Kelet is volt, belső terjesztés céljából íródott. Ezt a lapot a magyar szabadkőművesség egyik irányzata számára adták ki, a másik szárny részére a Hajnal címűt publikálták. A Szabadkőműves Figyelő, később a Kelet is, az egész magyar szabadkőművesség hivatalos lapja lett. Amikor 1948 után a kommunisták betiltották Magyarországon a szabadkőművességet, Hatvani Bertalan áttelepítette Párizsba a Martinovics-páholyt, ahol az jelenleg is működik.

László András a szabadkőművességgel együttműködő szervezetek között elsőként említi az Illuminátus Rendet, amely uralmi helyzetet foglal el a világ irányításában. Azt állítja, hogy három páholy szisztéma áll a szabadkőműves irányzatok és az illuminátusok felett. A legalsó szint látszólag nyilvános, de exkluzív, azaz kizáró jellegű és titkos. Ezek olyan páholyok, mint a B'nai B'rith (Szövetség Fiai), amelynek csak zsidó vallású, illetve zsidó származású tagjai lehetnek. A B'nai B'rith minden jelentős tagja egyszersmind 33-as fokozatú szabadkőműves. A Szövetség Fiai fölött áll a B'nai Mose (Mózes Fiai) és a B'nai Sion (Sion Fiai) szint. Ezeket a szervezeteket meg kell különböztetni a többi cionista szervezettől, ami nem jelenti azt, hogy ne volna kapcsolat közöttük. Az alá- és fölérendeltségi kapcsolatrendszer tehát így alakul: Legfölül van a B'nai Sion, alatta a B'nai Mose, ezt követi a B'nai B'rith, majd a szabadkőműves irányzatok és az illuminátusok következnek, és ezek alatt találhatók a világot irányító látható politikai struktúrák.

A szabadkőművességnek sokáig a római katolikus egyház volt a legerősebb ellenfele, több pápa is kiátkozta a szabadkőművességet, illetve ki kellett közösíteni az egyházból azt, aki szabadkőműves lett. Ezek a rendelkezések már nincsenek életben, és ma már nem kötelező kiközösíteni azt a katolikust, aki szabadkőműves lett. Amikor Rómában a P2 szabadkőműves jellegű páholy iratai az olasz hatóságok kezébe kerültek, kiderült, hogy a Bíborosi Kollégiumban, vagyis a kuriális bíborosok között több szabadkőműves is volt. László András azt állítja, hogy az egyház titkosszolgálatát is ellátó Jezsuita rend vezetői között 1945 óta több magasrendű szabadkőműves is van.

Folytatva a hierarchikus alá- és fölérendeltségi rendet, az eddig ismertetett struktúrák legfelső szintjét elfoglaló B'nai Sion fölött áll állítólag a Háromszázak Tanácsa, felette a Hetvenkettők Tanácsa, őket követi a Harmincak, a Tizenkettők, a Hetek, az Ötök és a Hármak Tanácsa. A csúcson végül egyetlen személy található, akit úgy neveznek, hogy a Zsidók Hercege. Jelképesen azonban a "Hegység Véne" nevet viseli. Ez visszautal arra az időszakra, amikor az asszasszinok feje Alamud várában rejtőzött, és ugyancsak a "Hegység Véne" nevet viselte.

Az amerikai politika okkult háttere

Az Egyesült Államok politikai életében fontos szerepet tölt be a Yale Egyetem. Ezen az egyetemen működik Amerika egyik legbefolyásosabb titkos társasága, a Skull and Bones (S&B), azaz a "Koponya és Csontok" nevű társaság. Még mindig kevés amerikai tudja, hogy ennek a társaságnak a hálózata eléri és koordinálja az amerikai kormányt, a pénzügyi és jogi irányítást, és az egyetemek legfelső szintjeit. Ez a titkos társaság működésének másfél évszázada alatt három elnököt is adott az Egyesült Államoknak: William Howard Taftot, idősebb George Busht és a jelenlegi elnököt, George W. Busht. Ebből a szervezetből került ki tíz szenátor, számos képviselő és legfelső bírósági bíró. Ez a felsorolás természetesen csak példálózó jellegű.

Anthony Sutton a kaliforniai Stanford Egyetem tanáraként 1983-ban kapott egy könyvet, amely tartalmazta a S&B tagjainak a listáját. Sutton professzornak ezt 24 órán belül vissza kellett adnia, ezért kópiát készített róla, és 1986-ban közreadta. Ekkor tudhatták meg az amerikaiak, hogy a tagok között a jelenlegi elnökön és az apján túlmenően már a nagyapa is ennek a titkos társaságnak volt a tagja. A titkos társaságot 1832-ben és 1933-ban William H. Russel és Alphonso Taft (Taft elnök apja) alapította meg a Yale Egyetem kampuszában. Összesen 15 alapító tag volt, és a The Order of the Skull and Bones elnevezést választották.

A titkos szervezethez csak kiválasztás útján, meghívással lehet csatlakozni. A "csontemberek" idősebb tagjai minden évben tizenöt új tagot választanak  ki az elsőévesek közül. A kiválasztás az illető diák családi kapcsolatai és más személyes információ alapján történik, amelyek segítségével gondosan átvilágítják. Ismert, hogy az új tagoknak komoly beavatási szertartáson kell keresztülmenniük. Az alkalmazott rítusok hasonlóak az illuminátusoknál alkalmazott beavatási szertartáshoz. A csontembereknek esküt kell tenniük a szigorú titoktartásra. A tagok többsége WASP (White Anglo-Saxon Protestant), azaz angolszász, fehér bőrű és protestáns vallású. Az eddig említetteken kívül érdemes megemlíteni még idetartozó ismert amerikai családok neveit: Whitney, Jay, Bundy, Harriman, Pinchot, Rockefeller, Goodyear, Sloane, Stimson, Phelps, Perkins, Pillsbury, Kellogg, Vanderbilt, Lovett és Weyerhauser. A többségük újangliai előkelő családokat jelöl.

A titkos társaság tagjai életre szólóan elkötelezik magukat egymás támogatására. A társaság célja az új világrend létrehozása. Kellően dokumentált tény, hogy a Koponya és Csontok titkos társaság tagjai – nevezetesen a Brown Brothers, Harriman and the Morgan Guaranty Trust tulajdonosai és irányítói – részt vettek a bolsevik forradalom, valamint Hitler finanszírozásában. Mivel a Skull and Bones tagjai és a társaság egésze betartja a szigorú titoktartást, ezért rendkívül nehéz bizonyítani, hogy az S&B milyen óriási befolyást gyakorolt az Egyesült Államok külpolitikájára és az állam irányítására. Céljaikra és befolyásukra a csontemberek pozícióiból lehet következtetni. Arthur Schlesinger írja, hogy a S&B létrehozott egy bizalmas hálózatot a Wall street, a washingtoni kormányzat, a tekintélyes alapítványok és exkluzív klubok között. Ebben a hálózatban döntő befolyással bír az elit jogászok egy csoportja. Ebben a válogatott, zárt körben kiemelkedő szerepe volt Henry L. Stimsonnak és Elihu Rootnak, valamint Robert A. Lovettnak és John J. McCloynak. Henry L. Stimson például hét különböző amerikai elnök kormányában töltött be vezető pozíciót. Először Taft elnök hadügyminisztere volt, majd pedig Franklin Delano Roosevelt és Harry Truman kormányában töltötte be ezt a tisztséget. Fontos szerepet játszott és játszik a hálózatban a Rockefeller, a Ford és a Carnegie alapítvány, valamint a CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa. Több kutató a S&B tagjait teszik felelőssé a kubai Disznó-öbölbeli fegyveres akcióért, a vietnami háborúért, az első Perzsa-öböl menti háborúért és a jelenlegi iraki háborúért. Ugyanezek a kutatók állítják, hogy a csontemberek pénzügyi és kereskedelmi támogatást nyújtottak a hitleri náci Németországnak csakúgy, mint a Szovjetuniónak. Irányító szerepet játszottak az Egyesült Államok közpénzrendszerét magánpénzrendszerré átalakító Federal Reserve System létrehozásában.

A nemzetiszocializmus okkult háttere

A világuralmi törekvések, a világbirodalmi elképzelések, a társadalmi szerveződésben kizárólagosságra törekvő titkos szervezetek és okkult tendenciák legerőteljesebb, legsötétebb megnyilvánulása a huszadik századi náci Németország. Ezt az alábbiakban mindössze néhány szóban idézzük fel, a hasonló minták bemutatása okán.

Az okkultizmus befolyását legjobban a titkos Thule Társaságon keresztül tanulmányozhatjuk, amelynek a náci párt számos vezetője tagja volt. Ez a titkos szervezet behálózta a német arisztokrácia és a német uralkodó osztály legfelső köreit. Hitler, hatalomra kerülését megelőzően, szoros kapcsolatban állt a Thule Társasággal, amelyet az első világháború után Rudolf Sebottendorf báró alapított. Ő írta a Bevor Hitler kam (Mielőtt Hitler jött) című könyvet, amelyet aztán a nácik betiltottak. A Thule Társaságba középosztályhoz tartozók vagy munkások nem léphettek be, kizárólag gazdag emberek és a bajor arisztokrácia felső körei lehettek a tagjai. Belépés előtt dokumentumokkal kellett bizonyítani a tiszta árja származást, legalább az 1618-tól 1648-ig tartó harmincéves háborúig visszamenőleg. A tagoknak testileg is jó megjelenésűnek, fizikailag tökéletesnek kellett lenniük, és öregeket sem fogadtak be.

A Thule Társaság szellemében gyilkolta meg 1919 márciusában a novemberi puccsal hatalomra került zsidó származású Kurt Eisnert – a kommunista bajor kormány vezetőjét – az (anyai ágon) ugyancsak zsidó származású gróf Anton Arco-Valley, akit éppen zsidó származása miatt nem vettek be a Thule Társaságba. A bűncselekmény kitervelésének elsőrendű gyanúsítottja mindenesetre a Thule Társaság vezetője volt. Láthatjuk, hogy az okkult gyökerű elitizmus és a rasszizmus a náci eszmerendszer szerves részét képezte. Ebben az időben a bajor vezető réteg attól félt, hogy a bolsevizmus, a kommunizmus uralomra kerülésével elveszíti vagyonát, és általános volt az a vélemény, hogy a zsidó befolyás alatt álló bolsevikok hatalma túlságosan megnövekedett. Sebottendorf, a Thule Társaság vezetője – aki beavatottként járatos volt az olyan okkult ismeretekben, mint az asztrológia, az alkímia – meg volt győződve arról, hogy a szabadkőműves páholyokat a háttérből a zsidók irányítják. Ez a vélemény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy amikor Hitler hatalomra került, a szabadkőműves páholyokat betiltották. A szabadkőműves testvériség elképzelése nem volt összeegyeztethető azzal, amit a Thule Társaság tagjai képviseltek. Sebottendorf például kijelentette, hogy "az egyenlőség, az halál".

Amikor a weimari Németországban a kíméletlen versaillesi békediktátum és az 1920-as évek végén kirobbant világgazdasági válság következtében nyolcmillióra növekedett a munkanélküliek száma, a helyzetet tovább rontotta a nemzetközi pénzvilág által alkalmazott pénzügyi embargó is. Ez a válságos helyzet tovább fokozta a német társadalom belső megosztottságát. Nemcsak utcai összecsapások sorozatára került sor, de az okkult nézetek és a hozzájuk kapcsolódó politikai meggyőződések és azok képviselői is összecsaptak. E harcoló csoportok nem riadtak vissza attól, hogy terrorista eszközöket vegyenek igénybe politikai céljaik elérése érdekében. A Thule Társaság erőfeszítéseket tett, hogy valamennyi antiszemita csoportosulást egyesítse Németországban, mind legális politikai eszközökkel, mind illegális erőszakkal. Amíg a társaság fennállt, erőteljesen antikommunista volt, és tagjai félelemmel szemlélték, hogy mi történik a bolsevista Oroszországban. Végig kitartottak okkult ideológiájuk mellett, amely szerint a kommunizmus valójában zsidó összeesküvés volt, és mint ilyen, Németország ellen is irányult. A Thule Társaság ma már nem működik, de az általa képviselt eszmék és okkult világnézet fennmaradt.

Érdemes még néhány szót szólni Rudolf Hess-ről, aki a náci pártban Hitler helyettese volt. Hesst a hitleri "sörpuccs" nyomán elítélték, börtönbe került, ahol segített megírni a Mein Kampfot. Hess vallásosan hitt az asztrológiában és más okkult ismeretekben. Az ún. nürnbergi törvények egyik aláírójaként részt vett a Németországban élő zsidók polgári jogainak a korlátozásában. Az SS élén álló Heinrich Himmler mellett Hess volt a legképzettebb okkultista náci vezető.

Már szóltunk róla, hogy a nemzetiszocialisták a hiteles kereszténység mellett a szabadkőművességet tekintették fő ellenségüknek. Amikor kormányra kerültek, egész Németországban betiltották a szabadkőműves páholyokat. A szabadkőművességet a zsidó világösszeesküvés részének tekintették, amely az emberek megtévesztésére hirdeti a szabadság, egyenlőség, testvériség elveit, valamint a minden egyes embert megillető emberi jogokat. A nácik által vallott germán pogányság, az elitizmus és a sátánizmus összeegyeztethetetlen volt a szabadkőműves eszmerendszerrel. A szabadkőművesektől elkobzott rituális eszközöket pedáns alapossággal katalogizálták; a feladatot az az Adolf Eichmann irányította, aki fontos szerepet játszott a holocaust gyakorlati megszervezésében. A nemzetiszocialisták okkult ideológiája szerint a Harmadik Birodalomra veszélyesnek minősült a Teozófiai és az Antropozófiai Társaság, az Arany Hajnal (Golden Dawn), az OTO, a Szaturnusz Testvériség, a Druidák ősi Rendje, a Keresztény Tudomány és több szabadkőműves irányítás alatt álló szervezet.

A nemzetiszocializmus egyik szellemi vezetőjének, Alfred Rosenbergnek a példaképe az angol Houston Stewart Chamberlain (Richard Wagner veje) volt, aki megtagadva angol származását, a született németeknél is lelkesebb német nacionalistává vált. Chamberlainnek meghatározó szerepe volt a német és árja fensőbbség eszmerendszerének a kidolgozásában. 1899-ben jelentette meg a Die Grundlagen des neunzehnten Jahrhunderts (A tizenkilencedik század alapjai) című munkáját, amelyet több szerző is a modern történelem fajelméleti alapvetésének tekint. Megjelenése idején a The London Times irodalmi melléklete is kivételesen értékes könyvnek minősítette a több ezer oldalas művet. A könyvben foglaltak szerint az emberiség jövőjét a teuton-árja és a zsidó-szemita faj közötti küzdelem dönti el. Ezek után a teuton-árja eszmék terjedése olyan mértéket ért el, hogy végül keresztényellenességbe torkollott. Wilhelm Marr, az Antiszemita Liga alapítója és az antiszemitizmus kifejezés szülőatyja, a kereszténységet az emberi öntudat betegségének nevezte, amely nem más, mint a júdaizmus megjelenési formája. A rasszista Eugen Dühring egyenesen azt állította, hogy maga a kereszténység is szemita, és hogy valamennyi monoteista vallás az emberellenességet hirdeti. Richard Wagner, a nagy zeneszerző sürgette olyan tisztán germán eredetű vallás létrehozását, amelyben nem érvényesül a zsidó és a keresztény befolyás.

Alfred Rosenberg H. S. Chamberlain nyomán megírta a Der Mythus des zwanzigsten Jahrhunderts (A huszadik század mítosza) című munkáját, amely Hitler Mein Kampf-ja után a legtekintélyesebb náci alapvetésnek számít. A mítosz itt a vér mítoszára utal, amely a horogkereszt jelképét magasra emelve elvezet a faji világforradalomhoz. A faji lelkiség felébredéséről van szó, amely hosszú alvó időszak után életre kelve véget vet a faji káosz zűrzavarának. Rosenberget, aki az észtországi Revalban született, Rigában és Moszkvában tanult, erős etnikai tudatosság jellemezte. Chamberlain faji elméletén túl nagy hatással volt rá Eckhart okkult gondolkodása, valamint Richard Wagnernek a germán mondavilág iránti romantikus elkötelezettsége. Rosenberg meggyőződése szerint Isten nem egyénekként, hanem különböző fajokként teremtette az embert, illetve az emberiség egészét, és egyedül a faj a néplélek hordozója.

Rosenberg faji alapon értelmezte a történelmet is, és fejtegetéseiben a zsidó faj negatív befolyását hangsúlyozta, szemben az árja faj jótékony hatásával. Az árja fajt az Észak-Európában élő skandináv népekkel, a normannokkal, svédekkel, dánokkal, norvégokkal, németekkel, vagyis a germán fajú népekkel azonosította. Rosenberg szerint a szemita befolyás kártékonyan hatott a kultúrára, amely létrehozta a meglehetősen elfajzott, ún. "modern és posztmodern művészetet", előidézve a társadalom erkölcsi és szociális degenerálódását. Ezzel ellentétben az árja kultúrát belső erkölcsi érzékenység, és a hatalom energikus akarása jellemzi. Rosenberg hitt abban, hogy a felsőbbrendű fajokhoz tartozóknak uralkodniuk kell az alacsonyabb rendű fajokhoz tartozókon. Kerülendőnek tartotta a kétféle faj közötti keveredést, mert az elpusztítja az ember fizikai és szellemi örökségének isteni eredetű kombinációját. Rosenberg szerves létezőnek tekintette az emberi fajt és az államot. Azt ajánlotta, hogy a nemzetiszocialista meggyőződésű embereknek meg kell tisztítaniuk fajuk lelkiségét és szellemiségét a nem árja eredetű befolyástól, méghozzá ugyanolyan könyörtelen következetességgel, ahogyan egy sebész eltávolítja a rákos daganatot a beteg testből.

Rosenberg őstörténetében a vándorló árják különböző civilizációkat hoztak létre, amelyek végül is lehanyatlottak, majd felbomlottak, elsősorban az alacsonyabb rendű fajokkal történő keveredés közben. Ezekhez az ősi árja eredetű civilizációkhoz tartoztak az ókori perzsa, görög és római magas kultúrák. A Nyugat-Római Birodalom elleni germán támadásokat úgy értelmezte, hogy azok a korrupttá, degenerálttá vált római civilizációt próbálták megmenteni, amely az "elzsidósított-kozmopolita" kereszténység befolyására hanyatlásnak indult. A középkorban fellángolt protestánsüldözéseket, amelyek végigsöpörtek Franciaországon és más vidékeken, az árja faj utolsó maradványainak eltávolításaként értelmezte. Ez a folyamat a francia forradalom vérengzéseiben csúcsosodott ki. A huszadik század Európájában a protestantizmus terjedését elsősorban Európa északi térségeiben úgy magyarázta, hogy az valójában az árja faji és lelki-szellemi ideálnak a térnyerése.

H. S. Chamberlain és más néplélektani gondolkodók arról voltak meggyőződve, hogy Jézus Krisztus árja volt, közelebbről amorite, és ennek megfelelően a kereszténység eredetileg árja vallás volt, amit azonban a tarsusi Pál, azaz Pál apostol követői megrontottak. A kutatók többsége szerint Jézus galileai volt és arámi nyelven is beszélt. Palesztinának ebben a részében az időszámításunk előtti második évezredben a Szíriában és Mezopotámiában élő sémi néphez tartozó arameusok voltak többségben. Az amoriták Felix von Luschan szerint harcias nomádok voltak, egy germán harcosokból álló nép, amelyik az indoeurópai népek vándorlásának az időszakában uralkodott az izraeliták felett. Luschan nézeteit vette át H. S. Chamberlain, aki azt állította, hogy mind Dávid király, mind Jézus amorite származású volt. Erre támaszkodott Alfred Rosenberg, aki ideológiai megalapozást célzó könyvében erősen katolikusellenes, mert az egyetemességet hirdető világkatolicizmust kozmopolitának tartotta.

A Sion-rend és az EU Reformszerződése

E rövid kitérő után térjünk vissza napjaink tendenciáihoz. Az okkult hagyomány és a gyakorlati politika szoros kapcsolatára utal, hogy – az egyébként több mint ezeréves múltra visszatekintő – Prieuré de Sion titkos társaság az egyik előkészítője volt annak az európai integrációs folyamatnak, amelynek nyomán megszületett az "Európai Egyesült Államok". Az Európai Unió ugyanis a 2007. decemberi alkotmánypótló reformszerződés (Lisszaboni megállapodás) aláírásával a nemzetállamok konföderációjából (Nemzetek Európájából) ténylegesen föderatív állammá alakult át. A Sion-rend már az 1950-es években azt ajánlotta, hogy az Európai Egyesült Államok – amely tehát de facto létrejött 2007. december 13-án – azt a zászlót használja, amelyet az Európai Unió ténylegesen is használ a mai napig. A szakirodalomban ( Dagobert's Revenge Magazine) az is olvasható, hogy a korábbi francia államelnök, Francois Mitterrand is e titkos társaság tagja volt, számos jelentős közéleti személyiséggel egyetemben. A Prieuré de Sion kapcsolatban áll a CIA-val, az MI5-val és bizonyos maffia jellegű csoportokkal.

Néhány szó erejéig foglalkoznunk kell e titkos társaság izgalmas történetével. A Sion-rend igen fontos történelmi személyiségeket tömörített soraiban, és nemcsak Franciaországban, de más országokban is működött, és a mai napig is működik. A társaság célja az volt, hogy helyreállítsa a modern Franciaországban, valamint Európa monarchiáiban a Meroving-dinasztia vérvonalát, amely 1300 év óta nem követhető nyomon a történelemben. Ennek a látszólag hiábavaló célnak az ad értelmet, hogy a Merovingvérvonal különleges eredetű. Ez adhat magyarázatot arra, hogy miért vállalta a Prieuré de Sion tagságát és irányítását például Leonardo da Vinci, Robert Boyle, Isaac Newton, Victor Hugo, Claude Debussy vagy Jean Cocteau, hogy csak néhány ismertebb nevet említsünk azok közül, akik valamennyien a Sion-rend nagymesterei vagy irányítói voltak. Ami pedig a Merovingház vérvonalát illeti, a legtöbb előkelő európai család ehhez tartozik. Külön is figyelemre méltó, hogy az Egyesült Államok elnökei közül negyvenhárman ugyancsak e királyi ház leszármazottai közül kerültek ki.

A Meroving-házhoz tartozó királyok voltak a mai Franciaország első uralkodói, olyan koronás fők, akik a szent Római Birodalom uralkodóinak tekintették magukat. Viselték az Új Konstantin címert, amelyet a pápa adományozott nekik, mert állítólag a Vatikán is elismerte a Meroving-ház származási vonalát egészen Jézus Krisztusig. A Sion-rend hitvilága szerint Jézus összeházasodott Mária Magdalénával, és ily módon családot alapított. Feleségével és gyermekeivel később Franciaországba menekült, ahol is e gyermekek leszármazottai összeházasodtak a vízigót főnemességgel. Állítólag e tény miatt kapták az Új Konstantin címet a Meroving-házhoz tartozók. Ezzel magyarázzák azt is, hogy a templomos lovagok miért akarták visszaszerezni az ellenőrzést Jeruzsálem felett, hiszen ők magukat Jézus Krisztus törvényes örököseinek tekintették. Jézus apja, József, az ószövetségi Dávid király leszármazottja volt, vagyis Jeruzsálem törvényes uralkodója. Ebből következik, hogy az ő leszármazottjai is igényt tarthattak erre a státuszra. Bizonyos fokig ez arra is magyarázatot ad, hogy a templomos lovagokat miért tekintették a "Grál őrzőinek". (A Szent Grál elnevezés – egyik megfejtése szerint – a "Sangreal" francia szóból ered, amely királyi vért jelent, azaz a Krisztustól származó vérvonalat.)

A Clinton házaspár és az okkultizmus

Ahogy szó volt róla, az idősebb és a fiatalabb George Bush, azaz a volt és a jelenlegi amerikai elnök a mai napig szoros kapcsolatban áll a Yale Egyetemen működő Skull and Bones (Koponya és csontok) titkos társasággal. Ez a társaság lényegében a francia vagy templáros (templomos) szabadkőműves irányzat ellenőrzése alatt áll. Amikor idősebb George Bush átadta a Fehér Házat a demokrata párti Bill Clintonnak, akkor lényegében az angol Sion-rendi (Priory of Sion) szabadkőműves irányzat vette át az ellenőrzést. Clinton elnök és felesége, Hillary Clinton is a brit Round Table (Kerekasztal) és az irányítása alatt álló Bilderberg Csoport tagja. Ugyancsak idesorolható a New York-i központtal működő Council on Foreign Relations, a CFR (Külkapcsolatok Tanácsa), valamint a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) is.

A brit szabadkőművesség szinte teljes mértékben a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia ellenőrzése alatt áll, amely a központi bankok kézbentartásával irányítja a nemzetközi pénzügyi rendszert, és ennek révén saját hegemóniája alá vonta a világ termelő gazdaságának jelentős részét. A jelenlegi pénzuralmi világrend, amit globalizációnak neveznek, a pénzrendszer magántulajdonán alapul. Ebben a magán-pénzrendszerben a fedezetlen hitelpénz kibocsátása révén egy szűk érdekcsoport szinte korlátlan pénzügyi és gazdasági előnyhöz jutott. E rendszer lényegéhez tartozik az államok, valamint a gazdasági élet szereplőinek intézményesített eladósítása, beleértve az egyes embereket, a gazdasági és társadalmi szervezeteket és országokat is.

Bill Clintont számos tény tanúsága szerint már gyerekkorától magas politikai tisztségek betöltésére nevelték. Ennek tudható be gyors és felfelé ívelő karrierje. Az amerikai főváros Georgetown Egyetemén Carroll Quigley vette a szárnyai alá, és ő lett a mentora. Quigley a szupergazdag pénzdinasztiák bizalmasaként hozzáférhetett másoktól elzárt családi archívumokhoz is, és itt szerzett ismeretei alapján írta meg világhírűvé vált könyvét, a Tragedy and Hope-ot. A háttérhatalom egyes kutatói szerint ez a könyv valójában a brit Cecil Rhodes által beindított titkos stratégiáról szól, amelynek célja az, hogy az Angliától, a brit szabadkőművességtől, de legfőbbképpen a szupergazdag pénzdinasztiák által bevezetett hitel-pénzrendszerüktől elszakadt Egyesült Államokat vissza kell szerezni, hogy újból a brit szabadkőművesség, illetve a mögötte meghúzódó londoni City pénzügyi ellenőrzése alá lehessen vonni.

 A Georgetown Egyetemen Clinton megkapta a csak kevesek számára elérhető Rhodes ösztöndíjat, és Oxfordban folytathatta tanulmányait. Oxfordból ment a Yale Egyetemre, ahol megismerkedhetett a francia templomos szabadkőművesség által irányított titkos hálózattal. 1991. június 6-a és 9-e között került sor a Bilderberg Csoport ezúttal is szigorúan titokban tartott tanácskozására a németországi Baden-Badenben. Itt Vernon Jordan, az amerikai pénz- és korporációs oligarchia szürke eminenciása mutatta be Bill Clintont a résztvevőknek. A Priory of Sion felügyelete alatt álló Bilderberg Csoport itt adta hozzájárulását ahhoz, hogy Clinton – egy kis déli tagállam, Arkansas, fiatal kormányzója – elnökjelöltként indulhasson a Fehér Házba kerülésért. Amikor 1991 nyarán megtartotta az elnökjelölést elfogadó beszédét a demokrata párt országos gyűlésén, Clinton a szabadkőműves hagyományoknak megfelelően elváltoztatva idézett a korinthusziakhoz írott levélből. Az eredeti szöveget, amely így hangzik: "Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek", Clinton úgy mondta el: "Amiket a mi szemünk nem látott, a mi fülünk nem hallott, sem a mi elménk el nem gondolt, amiket mi magunk hozhatunk létre...". Beszéde során a hallgatóság soraiban lévő beavatottak számára egyértelművé tette, hogy a New Age-hálózathoz Caroll Quigley irányításával kapcsolódott. Quigley azonban nem hazájának patrióta szolgálatára, hanem a világállam világpolgárságának szolgálatára tanította. Bill Clinton azoknak a pénzoligarcháknak a szolgálatába szegődött, akiknek Quigley szerint a céljuk "...nem kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévő világrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon kontrollálnák összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak." (Tragedy and Hope, 324. old.).

Quigley tisztában volt vele, hogy ennek a pénzuralmi rendszernek az irányítói a pénzügyi rendszer privatizálásával tervezték meg a világgazdaság globális ellenőrzés alá vételét, és a világhatalom megszerzését. Idézett könyvének a 979. oldalán azt is kifejti, hogy ma már az ún. "kisemberek" számára túl késő megfordítani a folyamatokat. Arra kéri őket, hogy fogadják el a New Age világrendjét, mert a hurok már a nyakukon van. Akik ellenállnak, azok megfojthatják magukat. Akik viszont engedelmesen követik a pénzoligarchia törekvéseit, a "béke és a jólét eljövendő évezredének" a részesei lehetnek. Quigley szerint a pénzoligarchia és az őt kiszolgáló brit szabadkőművesség, illetve az általuk felkínált New Age-világrend az emberiség reménysége. Aki pedig ennek a világrendnek ellenáll, az csak tragédiát hoz önmagára és az emberiségre is. Amikor tehát Bill Clinton hitet tett mentora, Caroll Quigley professzor mellett, lényegében megerősítette, hogy ő is a pénzoligarchia New Age-es világrendjének az elkötelezettje.

A pénzhatalom okkult dimenziója

Jacques Attali, aki Francois Mitterrand francia elnöknek nemcsak a tanácsadója, de barátja is volt, és aki a Londonban működő Európai Fejlesztési Bank, az EBRD első elnöke lett, rendkívül fontos információkat tett közzé Siegmund Warburg – Un Homme d'influence (Siegmund Warburg – Egy befolyásos ember) című munkájában. Ez a könyv Sir Siegmund Warburg (1902–1982) életén keresztül enged betekintést a Titkos Testvériség (Secret Brotherhood) hálózatának működésébe, és megvilágítja a pénzhatalommal kapcsolatos beállítódásukat. Jacques Attali, aki az Európai Unió elődjének, az Európai Közösségnek az egyik felső szintű vezetője volt, természetesen nem tekinthető a Titkos Testvériség hálózata ellenségének vagy ellenfelének, inkább ennek az ellenkezője felel meg a valóságnak. Mindenesetre a világhegemóniára szert tett pénzimpérium és az általa irányított hatalomgazdaság egyik vezetőjeként jól ismeri a pénzdinasztiák vagyonkezelési és vagyonbővítési technikáit, és azokat a bennfentes módszereket, amelyekkel ezeket a technikákat folyamatosan tökéletesítik.

Attali szerint ezek a szupergazdag pénzemberek évszázadokon átívelő stratégiájuk sikereként egy zárt kört alkotó renddé, globális elitté szerveződtek, és e rend tagjait meghatározott nevek alapján lehet felismerni. Ezek a "rendkívüli emberek" minden fontos országon belül a pénzügyi, gazdasági és politikai rendszer agyát és szívét alkotják, sőt, ennek megfelelően nemcsak a pénz és a vagyon elitjét, hanem a kultúra és a tudás elitjét is jelentik. Szédítő hatalommal rendelkeznek, képesek tetszésük szerinti mennyiségű pénz kibocsátására és felosztására. Attali úgy ábrázolja a nemzetközi szuperbankárokat és pénzembereket, mint akik rendkívül jól szervezettek, szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és ténylegesen egy új, nemzetek feletti dinasztikus uralmi réteget alkotnak. A történelem menetére nemcsak a globális pénzrendszer ellenőrzése révén gyakorolnak meghatározó befolyást, hanem szervezettségük magas szintje és a következetes titoktartás révén is. Hivatkozott könyvének 15. oldalán ezt írja Attali: "A kapitalista racionalitás úttörőiként, a merkantilista rend megalapítóiként és tanúiként ezek a pénzemberek történelmünk menetének lényeges láncszemei... Végül egyfajta különös arisztokráciává szerveződtek, szigorú renddé, amely kérlelhetetlen erkölcsi kódexszel, és kegyetlen rituálékkal bír."

Ennek a pénzuralmi, merkantilista rendnek a globális pénzmonopóliuma révén – elrejtve, anonim módon – módjában van a hatalom formális gyakorlói felett is felügyeletet gyakorolni. A szovjet birodalom kimerülésével és felbomlásával a pénzuralmat kiszolgáló demokrácia aratott győzelmet. Attali szerint az új rendszer ennek a pénzdinasztiákból alakult, új uralmi közösségnek, a "Merkantilista Rendnek" lesz a világrendje. Ez különbözni fog minden, a történelemben ismert rendszertől, és egy olyan viszonylag kis létszámú és a szupergazdag pénzdinasztiák által kiválasztott klikk fogja irányítani, amely a parancsokat ezektől a nagyhatalmú pénzemberektől kapja.

Eddig részletesen szóltunk néhány olyan szervezetről, amely ennek az évszázadokat átívelő világstratégiának a végrehajtásán fáradozik. E szervezetek közül csak az egyik a Skull and Bones, de a világ sorsát döntően befolyásoló és rendszerint álcázott, valódi természetüket másnak feltüntető szervezetek között még meg kell említeni (a Sion-rend mellett) a Grand Orient irányzatú szabadkőművességet, a Térdszalag Rendet és a Rózsakeresztes hálózatot. Több szerző is megemlíti még a Szuverén Máltai Katonai Rendet (az SMOM-et is), amely nem azonos a Máltai Szeretetszolgálatot is működtető Máltai Lovagrenddel.

Egyközpontú világ

Jacques Attali meggyőződéses híve az egy központból irányított világ, az új világrend és az azt irányító világkormányzat létrehozásának. Szilárdan meg van győződve arról, hogy valamennyi pénzügyi, gazdasági és hatalmi tényező egyesítése egy globális Agytröszt vagy Világagy (Brain Trust vagy World Mind) ellenőrzése alatt történelmi szükségszerűség, és az emberiség nem vonhatja ki magát alóla. Huszonkét évvel ezelőtt közreadott megállapításait jól szemlélteti az Európai Unióról szóló Lisszaboni Szerződés, amely az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szól. Ennek a szerződésnek az V. címe az "Unió külső tevékenységére vonatkozó általános rendelkezések és a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó különös rendelkezések" címet viseli. A 21. cikk második bekezdése szerint "Az Unió közös politikákat és tevékenységeket határoz meg és hajt végre, és a nemzetközi kapcsolatok minden területén magas szintű együttműködés kialakításán munkálkodik annak érdekében, hogy... – és itt következik a sokat eláruló rendelkezés a 'h' bekezdésben – előmozdítsa egy erősebb többoldalú együttműködésen és a világ felelős kormányzásán alapuló nemzetközi rendszer létrejöttét." Nem nehéz itt felismerni a Secret Brotherhood dédelgetett világstratégiáját, amelyet az létezése céljaként megjelölt.

Texe Marrs azt írja az 1992-ben megjelent Dark Majesty című munkájának 18. oldalán, hogy könyvének megírásakor mindössze kilenc magas rangú illuminátusból állt a Secret Brotherhood hálózatát irányító legfelsőbb testület. Marrs szerint ez a kilenc ember több hatalommal rendelkezik, mint bármely más, hatalmat gyakorló csoport az emberi történelemben. A Titkos Testvériség hálózat komplex, átfogó és jól olajozott gépezetként működik. Három legfontosabb céljuk az új világrend létrehozása érdekében a globális pénzmonopólium által irányított pénzgazdaság, majd az ugyancsak a pénzmonopólium által irányított világkormányzat, és mindennek az ideológiai háttereként egy szinkretikus világvallás és világegyház létrehozása.

Jelenleg tanúi lehetünk annak, hogy ez a három cél már közel áll a megvalósításhoz. A Secret Brotherhood hálózatának több évszázadot átívelő kemény munkájára volt szükség ahhoz, hogy például megszülethessen a Lisszaboni Szerződés, amely lényegében az Európai Unió alkotmányát pótló reformszerződésnek tekinthető. Ez a szerződés kényes fordulópontot jelöl, amikor már jogi formában is meg lehet fogalmazni az egy központból irányított világgazdaság és világkormány létrehozását; vagyis hogy az Európai Unió arra törekszik, hogy elősegítse "a világ felelős kormányzásán alapuló nemzetközi rendszernek" – egy világállamnak – a létrejöttét.

Az új világrend a pénzhatalom monopóliumán nyugszik. A Secret Brotherhood-ot irányító szupergazdag pénzdinasztiák közül talán a legismertebbek a Rothschildok, a Rockefellerek és a Warburgok nevei. Az elmúlt két évtizedben a vezetést név szerint is vállaló személyek közül David Rockefeller állt az előtérben, aki több nyilatkozatban is őszintén vállalta, hogy az új világrend megvalósítása életének legfőbb célja.

A Lisszaboni Szerződés akkora hatalmat biztosít a frankfurti Európai Központi Banknak, hogy az valójában pénzügyi eszközökkel gyakorolt diktatúrává alakítja át az Európai Unió belső viszonyait, magát az Európai Uniót pedig álcázott föderális állammá, egyfajta Európai Egyesült Államokká. Victor Hugo, aki a Sion-rend nagymestere volt 1844-től 1885-ig, kulcsszerepet játszott az Európai Egyesült Államok tervének a kidolgozásában. A nagy francia író már 1849-ben – az 1848-as szabadkőműves forrongások nyomán tartott párizsi szabadkőműves békekongresszuson – nagyhatású megnyitó beszédet tartott. Ebben azt ajánlotta, hogy egész Európát egyesíteni kell "Európai Egyesült Államok" elnevezéssel. Ezek a szavak ekkor hangzottak el először. A Sion-rendnek ez a kezdeményezése azonban nem kapott akkor elég támogatást, és ezért kudarcba fulladt. Csak hosszú évek múltán került elő újból az Európai Egyesült Államok jelszava, de ekkor már a nemzetközi szocialista mozgalom is felkarolta ezt a célt.

Az egy központból irányított világrend létrehozásán fáradozó háttérhatalom az Európai Uniót a világállam egyik régiójának tekinti. Egyelőre nyíltan nem mondják meg, hogy a reformszerződés föderációvá, azaz birodalommá alakította át az Európai Uniót. Azt pedig még inkább titkolja a háttérhatalom, hogy az Európai Unió Központi Bankját, mint intézményt, ellenőrizetlen és diktátori hatalommal ruházták fel. A reformszerződés Európai Központi Bankról szóló részében a 282. cikk első bekezdése kimondja, hogy: "Az Európai Központi Bank és a Nemzeti Központi Bankok alkotják a Központi Bankok Európai Rendszerét (KBER). Az Unió monetáris politikáját az Európai Központi Bank és azon tagállamok Nemzeti Központi Bankjai irányítják, amelyek hivatalos pénzneme az euró, és amelyek az eurórendszert alkotják."

A hivatkozott cikkely 5. bekezdése szerint "Az Európai Központi Bankkal konzultálni kell a hatáskörébe tartozó valamennyi jogi aktusra (rendeletekre, irányelvekre, határozatokra és ajánlásokra) irányuló javaslattal, továbbá valamennyi nemzeti jogszabály-tervezettel kapcsolatban, és a hatáskörébe tartozó területeken véleményt terjeszthet elő." Miután egy pénzuralmi rendszerben, ahol minden alá van rendelve a monetáris hatalomnak, szinte nincs is olyan vonatkozása az életnek, amely valamilyen kapcsolatban ne állna a forgalomban lévő pénz mennyiségével – a hitelezéssel, a kamat- és árfolyam-szabályozással, az adózással és a költségvetéssel –, ez azt jelenti, hogy az Európai Központi Banknak, arra való hivatkozással, hogy egy adott tagállam parlamentjének vagy kormányának a törvénye vagy rendelete pénzügyi vonatkozásokkal is bír, gyakorlatilag szinte korlátlan vétójoga van.

Mivel az Európai Központi Bankot az Unió egyetlen szerve sem ellenőrizheti vagy utasíthatja, beleértve a Bizottságot és a Tanácsot is (az Európai Parlament, mint konzulens szerv, valójában csak a díszítő ornamens szerepét tölti be, és döntési hatásköre nincs), továbbá mivel az alkotmánypótló reformszerződés értelmében most már az egyes tagállamok parlamentjei és kormányai sem hozhatnak olyan törvényeket vagy rendeleteket, amelyek az EKB-nak nem tetszenek, a frankfurti bank ténylegesen diktátori hatalomra tett szert. Ez természetesen a demokrácia jól álcázott felszámolása, hiszen a választott és politikai felelősséggel tartozó nemzeti szerveknek a hatáskörét elvonta egy kinevezett, politikai felelősséggel nem tartozó, sem uniós, sem tagállami szervek részéről nem ellenőrizhető szervezet. Ugyanakkor a monetáris eszközrendszeren keresztül az Európai Központi Bank a nemzetközi pénzhatalom olyan központjainak ellenőrzése alatt áll, mint a City of London, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, illetve az Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltő, Rothschild-érdekeltséghez tartozó, magántulajdonban lévő pénzkartell, a FED, valamint a Baselben működő BIS (Bank of International Settlement – Nemzetközi Fizetések Bankja).

 

* * *

Az illuminátus hatalmi struktúra legfontosabb elemei tehát a pénz és korporációs oligarchia szervezetei. A már említett központi bankokon felül még meg kell említeni a családi holdingok és alapítványok egész rendszerét, továbbá azt a mintegy ötszáz világcéget, amely a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia tulajdonában van, illetve annak globális részvényvagyonához tartozik.

A nemzetközi pénzrendszert irányító struktúrák képezik a pénzügyi és vagyoni bázist. Ahhoz, hogy az egy központból irányított világ, amely informálisan már létezik, formálisan is létrejöjjön, nagyon fontos funkciót látnak el a már több helyen is említett titkos társaságok és zárt csoportok. E két fő hatalmi struktúra alatt vannak a politikai irányítást végző csoportok. A nemzeti kormányok, az ENSZ, a Bilderberg Csoport, a Trilaterális Bizottság, a CFR (Council on Foreign Relations, Külkapcsolatok Tanácsa), a Tavistock Intézet, a Római Klub, az Aspen Intézet, a NATO és más szövetségi rendszerek, valamint a szakszervezetek nemzetközi szövetségei és más NGO-k. A rendszerhez szorosan kapcsolódnak az egymással egyszerre együttműködő és rivalizáló hírszerző szervezetek. Ide sorolhatók továbbá egyes vallási jellegű szervezetek, például az Egyházak Világtanácsa, az Egyházak Nemzeti Tanácsa (az USA-ban), a Vallások Világparlamentje, a különböző New Age-csoportok, a Bahai szekta stb. Fontos szerepet játszanak a tudat- és véleményhatalom megszervezésének szempontjából a különböző nevelési hálózatok és szervezetek: az UNESCO, a Világbéke-szervezetek, a planetáris kongresszusok, a World Federalist Association, a részletesen tárgyalt Lucis Trust, World Goodwill, World Union stb.

A felsorolt csoportok szoros kapcsolatban állnak egymással. Nagyon gyakori, hogy ugyanaz a személy egyszerre több, e struktúrához tartozó szervezetnek is elnöke vagy igazgatótanácsának tagja, illetve fontos döntési pozíciót tölt be valamelyik politikai, hírszerző, vagy vallási szervezetben. A megnevezett hálózatok számos tagjának nincs tudomása arról, hogy a világállam létrehozását szolgáló illuminátus csoportok által ellenőrzött valamilyen szervezetben tevékenykedik. E nem-beavatottak meg vannak győződve arról, hogy ők a tényleges irányítók, és saját sorsukat ők tartják kezükben. Amíg az adott szervezetek tevékenysége jól szolgálja az illuminátus világstratégiát, a legfelsőbb irányítás rendszerint a háttérben marad. Fontossága miatt még megemlítjük, hogy ugyanez a hálózat működteti az ún. "terrorista csoportokat" is, mert azokat hatékonyan lehet felhasználni olyan válságok kirobbantására, amelyek következtében felgyorsítható az okkult hátterű illuminátus világstratégia átültetése a gyakorlatba.

Forrás:

http://www.okotaj.hu/szamok/39-40/ot39-08.htm

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 21:58

A pogányság első újkori megnyilvánulásáról: a reneszánszról is akarok néhány szót ejteni. Sokan mondják, köztük Berdjajev is, hogy a reneszánsz nem volt igazi pogány újjászületés. Berdjajev azt írja egyik cikkében, hogy a pogányság nem tudott igazán pogány lenni egy keresztény világban.  Lehet, hogy ennek oka abban keresendő, hogy maga a kereszténység semmit nem tud befogadni, ami nem keresztény. Miért nem tudta a reneszánsz ténylegesen restaurálni az antik világot?

 

Vannak olyanok is akiknek véleménye eltér Berdjajevétől. René Guenon szerint, aki a metafizikai tradicionalisták vezéralakja volt, nem beszélhetünk semmiféle újjászületésről sem a reneszánsz esetében. „Az, amit „reneszánsznak” hívnak, mint már máshol megmutattuk, valójában nem újjászületés, hanem nagyon is sok minden halála volt; a görög-római civilizációhoz való visszatérés ürügyén, a „reneszánsz” annak csak legkülső felszínét vette át, mivel csak ezt a részt lehetett világosan fellelni az írott szövegekben; e tökéletlen restauráció teljesen felületi és mondvacsinált volt, mert csak olyan formák újratalálását jelentette, amelyekből az igazi élet már századokkal előbb kiröppent.” Tehát szerinte az akkor fennmaradt dokumentumok alapján csak a legkülső felszínét tudták restaurálni az ókornak, ami nem volt egyenlő magával az antik világgal. 

 

Én hajlok Berdjajev álláspontjával egyet érteni. Tény, hogy a reneszánsz művészetben nincs meg az antik művészet heroizmusa és nagysága. A reneszánszban vajon miért vált alantassá az antikvitás? Miért nem tudott egy keresztény világban igazán önmaga, vagyis ókori és antik lenni a reneszánsz?

 

Ezt jobban megérthetjük, ha elmegyünk Olaszországba, és látjuk az antik római világ romjait, hiszen ilyenkor e romok mindig nagy hatással vannak ránk, de ha utána bemegyünk egy római katolikus templomba, és átérezzük a kereszténység természetfeletti, és szeplőtelen szentséggel bíró transzcendenciáját, már alantasnak érezzük a görög-római istenek emberszerűségét, a körülöttük mozgó állatfejű félisteneket. Alantasnak érrezük, és a reneszánszban alantassá is vált.

 

A reneszánsz kori festményekből durva és naturalista nőiesség árad, mentesen mindenfajta nagyságtól, vagy mélyebb szellemiségtől. Érdemes megemlíteni ezzel kapcsolatban Titus Burckhardt egyik írását. Szerinte a középkor folyamán folyamatosan fennállt annak a veszélye, hogy a római művészet naturalizmusa a felszínre tör, aminek az volt az oka, hogy a katolicizmus művészete maga is a római művészetre épült. Keleti keresztény területen pedig éppen azért nem volt reneszánsz, mert a görögkeleti művészet jobban eltávolodott antik görög gyökereitől, mint a nyugati kereszténység antik római gyökereitől, amit az is jelez, hogy ott képi ábrázolás létezik ugyan, de szoborábrázolás nem.  Erre a gondolatra a későbbiekben még visszatérek.

 

Felhasznált Irodalom:

http://www.terebess.hu/keletkultinfo/guenon/sotet_kor.html

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 21:57

A cikket ott kezdeném, hogy a zsidóságot a világot uraló népként szokták definiálni, továbbá olyan népként, amely a szabadkőművesség által uralja a világot. Na most ez érdekes dolog, ugyanis a szabadkőművesség, ezt annyira nem szokták hangsúlyozni, amikor írnak róla, egy alapvetően gnosztikus mozgalom. A felépítése, a működése (beavatási rendszere) mind az ókori gnosztikus szervezetekkel mutat rokonságot.

Ez pedig azért érdekes, mert az ókori gnosztikusok elutasították az ószövetséget az újszövetséggel szemben, mint az anyag megtestesítőjét. A New Age mozgalmat is a szabadkőművesség egyik kinövéseként szokták számon tartani, de ha ma megkérdezünk egy New Age gurut a judaizmusról, (nemcsak az evolai tradicionalistákról beszélek), akkor ő ma is azt fogja mondani, hogy elutasítja a judaizmust.

Akkor vajon hogyan sikerülhetett a judaizmus fúziója a gnózissal. Ez az, amiről Czakó Gábor azt mondta, Struccok és Újpogányok című írásában hogy az újpogányok, vagyis a gnosztikusok, legnagyobb önellentmondása dühödt antijudaizmusuk egyfelől, másfelől pedig a judaizmus támogatása. No de még ennél is érdekesebb az, hogy ha megkérdezünk manapság egy New Age gurut arról, hogy mi a véleménye kereszténységről, akkor azt fogja mondani, hogy a katolicizmus magasabbrendű a protestantizmusnál. Mindkét felekezetet elutasítja ugyan, de a katolicizmust előbbre fogja helyezni a protestantizmusnál.

Ez pedig azért érdekes, mert nagyon sok olyan írást olvastam már mind az interneten, mind pedig egyéb médiumokban, amelyek arra engednek következtetni, hogy a protestáns szellemiség nagyban kötődik a gnoszticizmushoz. Az interneten olvasható egy hölgynek az írása arról, hogy miért is hagyta ott a protestáns egyházat. Ebben az írásban egy helyütt arra az érvre találunk, hogy a protestánsok hajlamosak szembe helyezni egymással az anyagot és a szellemet, ami gnosztikus beütésre utal.

Feltűnő, hogy a gnoszticizmushoz köthető legismertebb írók közül négynek az apja protestáns lelkész volt. Kierkegaard, Nietzsche, Jung, Hamvas. Ez nem lehet véletlen. Az sem lehet véletlen, hogy ha a gnoszticizmus és a protestantizmus újkori történetén végig nézünk, akkor állandóan abba a jelenségbe botlunk, hogy a gnoszticizmus és a protestantizmus összefonódik egymással.

Annak ellenére, hogy kívülről nézve szigorúan elhatárolódnak egymástól. Szathmáry László írja a magyar rózsakeresztességről az újkor egyik legismertebb gnosztikus szervezetéről, hogy tagjai között sok volt a protestáns lelkész. Továbbá a rózsakeresztes szervezet valódi megalapítója Johann Valentin Andreae is protestáns teológus volt. Magára Luther Márton teológiájára is erős hatást gyakoroltak a gnosztikus eszmék, mégpedig Johannes Tauler teológiája, melyet a katolikus egyház annak idején üldözött is.

Vajon mi közös lehet a két irányzatban, ami miatt a kettő ennyire összefonódik, még ha magukat egymástól elhatárolják is. Én nem vagyok annyira járatos a gnosztikus és a protestáns teológiában, de észrevehető a hasonlóság például az ókori gnosztikus és az újkori protestáns nézetek között abban, hogy mindkettő idegenkedett a képi ábrázolástól. A katolikus lexikonban olvasható, hogy a gnosztikusok a belső vallásosságot hirdették, arra hivatkozva, hogy “a kimondhatatlan és láthatatlan hatalom nem tisztelhető látható és romlandó tárgyakkal... a tökéletes megváltás a kimondhatatlan Nagyság ismerete”. Bár ez a gnosztikusok között nem volt általános. Hiszen ismerünk gnosztikus imádságokat, himnuszokat, tisztelték a szentképeket, bizonyos szentségeik is voltak.

A puritanizmus, a képi díszítéstől való idegenkedés, a protestáns templomok vakító fehérsége és simasága észrevehető rokonságban áll a mai komputerkultúra fehér és sima formáival, talán éppen ebből alakult ki. A komputerkultúrát pedig megint csak a gnoszticizmushoz szokták hasonlítani. Érdekes az egyik legmodernebb protestáns szektának, a mormonoknak az egyik hittétele, amely a mormonizmusnak a családpártoló elveivel áll összefüggésben. A mormon családideál, a sok gyermek vonzó imázsa mögött az a tanítás áll, amely szerint a túlvilági előlétben várakozó lélekgyermekek a földön élő testvéreik nemi egyesülése révén minél többen és minél előbb a földi létbe szeretnének születni.

A léleknek, a túlvilági létnek ez a fajta materializációja nagyon is összecseng a modern New Age irányzatok tanaival, ahol asztráltestekről beszélnek, a test kifejezés, pedig térbeli kiterjedésre, tehát materializációra utal. Érdekes a manicheistáknak a fehér fény tiszteletére vonatkozó tanításaik. A fény fehérségének hangsúlyozása. A protestáns vagy a mormon templomok fehér falainak láttán, mintha ugyanez a fehérség köszönne vissza.

Találtam egy ismertetést egy angol nyelvű, szerintem Magyarra még le nem fordított könyvről az interneten. Valami olyasmi a címe, hogy a protestáns gnoszticizmus ellen.

http://www.amazon.com/Against-Protestant-Gnostics-Philip-Lee/dp/0195084365

Nem tudok valami jól angolul, de amennyire el tudtam olvasni a szerző arról ír, hogy a mai Észak-Amerikai protestantizmusban gnosztikus elemeket vél felfedezni, továbbá szeretné degnoszticizálni az amerikai protestantizmust, és erre egy receptet is leír.

Max Weber a Protestáns Etika és a Kapitalizmus Szelleme című írásában leírja, hogy a modern kapitalizmus kifejlődéséhez egy olyan gazdaságetikára volt szükség, amely a takarékoskodásra, a költekezés mérsékletére sarkall, ugyanis egy vállalkozás jó működtetésének legfőbb feltétele az önfegyelem, a költekezés mérséklése, ez a gazdaságetika pedig a protestantizmus predestinációról szóló tanában gyökeredzik.

A predestináció tana azon alapszik, hogy senki sem üdvözülhet jócselekedetek árán, mert az az nem más, mint az Isteni akarat megerőszakolása lenne. Az ember csakis Isteni kegyelem által üdvözülhet. Ezt a tant Kálvin odáig vitte, hogy Isten minden ember sorsát előre kijelölte arra, hogy az illető pokolba vagy mennyországba fog e kerülni. Tehát az ember önerejéből nem üdvözülhet, csak Isten akaratából, viszont az ember földi életvitele mintegy jelzi, hogy ő a kiválasztottak közé tartozik e. Ehhez pedig még hozzájön az, hogy a protestantizmus a hivatást, vagyis a földi foglalkozásunk végzésében való helytállást Istennek tetsző tevékenységnek nyilvánította.

Ez a két tanítás, a munka végzésében tanúsított önfegyelem etikáját nevelte az emberekbe, amely a modern kapitalizmus szellemének is alapja lett. Vagyis egy olyan aszkézisnek a szellemiségét, amely lényegében nem a szellemet célozza meg, hanem az anyagi javak gyarapítását. Ha szemügyre vesszük az ókori gnosztikusok aszkétikus gyakorlatát, akkor láthatjuk, hogy náluk az aszkézis nem az önmegtartóztatásra, és önmegtagadásra irányult, hanem a test megölésére, hogy kiszabaduljon az anyagi világból és a szellemi világba jusson. Ez a szellemi világ azonban lényegében anyagi természetű volt, mert az anyaggal szembeállított szellem materializmushoz vezet.

Erről már írtam a Tradicionalizmus Keresztény Szemmel című írásomban. Ennek ott tessék utána olvasni, ezt most nem fejtem ki részletesen. Ez a fajta aszkézis pedig egyértelműen összecseng a protestáns aszkézis előbb leírt természetével, ahol az anyag önmagunktól való megtagadása tulajdonképpen anyagot eredményez, pontosabban az anyagi javak szaporítását. Maga a predestináció tana, vagyis hogy csakis a kiválasztottak juthatnak a mennyországba, ez is összecseng a gnoszticizmus beavatási gyakorlatával, ahol szintén csak az arra alkalmasak, vagyis a kiválasztottak nyerhették el a gnózist, a tudást, és juthattak az anyagi világon túlra.

Bár a New Age mozgalom a predestinációban éppen azt kifogásolja, hogy az ember nem önerejéből jut a mennyországba, vagyis a protestantizmus tulajdonképpen még különbözőségében is hasonlít a gnoszticizmusra, ahogy a gnosztikus, és a protestáns aszkézis összevetésénél láttuk. Érdekes, hogy Weber az említett könyvében a protestantizmust az ószövetség tanaihoz hasonlította, amit a gnosztikusok elutasítottak. A judaizmus, a protestantizmus, és a gnoszticizmus összefonódásának feltérképezése talán egy külön könyv témája lehetne.

Végezetül érdemes megemlíteni László Andrásnak a politikai háttérerőkről írott egyik cikkét, amely szerint a modernitás rendszerének igazi mozgatói nem Izraelben vannak, hanem Indiában. A zsidóság csak eszköz ezeknek az erőknek a kezében. Az igazi manipuláció nem gazdasági manipuláció formájában, hanem gnosztikus mozgalmak okkult erőinek manipulációja révén. Talán ez is közelebb vihet minket a judaizmus, a gnoszticizmus és a protestantizmus összefonódásának megértéséhez.

A judaizmus össszefonódásának oka a gnózissal talán a kétféle materializmus összefonódásában érhető tetten. A judaizmust materialista vallásként tartják számon, mert az evilágra irányul, nincs benne túlvilág, a gnoszticizmust pedig az anyaggal szembeállított szellem favorizálásával, amely lényegében materiális jellegű szellemi létezőt eredményez, szellemi materializmusként definiálhatjuk.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age

2009. máj. 14. 2009. máj. 14. 21:55

A 2001 Űrodüsszeia című film egyedülálló a sci-fi történetében, és sok kérdést felvet a számomra. Az egyik az, hogy miben más ez a film, mint a többi tömegesen gyártott szórakoztató jellegű sci-fi alkotás. Nem a szórakoztató sci-fi kategóriájába tartozik, ez tény. Sokkal inkább elgondolkodtató. Azon kevés amerikai film egyike, amelynek tényleg van valamiféle mondanivalója, és lenyűgöző képi világával rabul ejti a nézőt. A film az emberiség egy elképzelt jövőjéről szól. Egy elképzelt űrkorszakról. Olyan kérdéseket vet fel, hogy kik vagyunk, hová tartunk. Csodálatos képekben mutatja be a világűr mélységeit és tágasságát. A technika dicséretében is szinte vallásos mélységekig jut el, amikor a gigantikus űrhajókat látatja velünk.

A film lenyűgöző képi világának titka szerintem abban rejlik, hogy sikerrel tudta ötvözni azoknak a civilizációknak a művészetét, amelyeket én az égi rend civilizációnak nevezek, hiszen életüket az égi rendhez igazították, és építményeik egyfajta kozmikus monumentalitással rendelkeztek, azoknak a civilizációknak a művészetével, amelyek a dionüszoszi mámor, és az emberfeletti emberség heroizmusának jegyében álltak. Az egyik kultúrkörhöz tartoznak azok a nyugati, őskori megalitikus kultúrák, amelyek Stonehenge köveit is építették. A másikhoz pedig a déli árja civilizációk tartoznak, vagyis a görög-római kultúrkör.

A filmben látható nagy monolit, mintha Stonehenge köveire emlékeztetne minket. A gigantikus űrhajók monumentalitását látva is, mintha a régi őskori építmények kozmikus fensége jut eszünkbe. Az űrhajók belső terei viszont az ókori görög-római arisztokrácia lakásaival mutatnak hasonlóságot. A film végén látható szürreális szoba, ahol Bowman csillaggyermekké változik, pedig egészen finom francia barokk képet mutat, amely mintha átmenet lenne a görög-római panteon, és a francia barokk királyi lakosztály között.

A görög-római és barokk művészetbe ojtott megalitikus művészet valóban valamiféle átszellemített modernitás képét mutatja. A modern felhőkarcolók deszakralizált és jellegtelen monumentalitását talán valóban csak az ősi megalitikus kultúrák szakrális és kozmikus monumentalitása szellemíthetné át. Talán valóban csak ez adhatná vissza modern és silány világunk tradicionális képét. Persze csak az ókori görög-római, vagy a barokk művészetbe ojtva.

Azonban, ha valóban meg akarjuk érteni, hogy miben különbözik ez a film a többi tömeggyártású sci-fi filmtől, mint például a csillagok háborújától, vagy a modern UFO kultúrától, akkor szemügyre kell vennünk azokat is. Mind a többi tömeggyártású sci-fi, mind pedig a modern UFO kultúra esetében jól látható, hogy azok nem görög-római művészet, vagy az ősi megalitikus művészet tiszta formáira építenek, hanem főképp távol-keleti formákat vesznek át. Ez látható például a filmekben, vagy az újságok címlapjain látható ufónauták kínaiakra emlékeztető mandulaszemein, vagy látható azon is, hogy sokszor a repülő csészealjakat körülvevő fény erősen emlékeztet az Édesvíz kiadó könyveinek címlapjain látható meditáló indiai jógikat körülvevő fényre.

Tehát ezek a filmek, illetve művészi szubkultúrák a New Age elemeit vették át, a 2001 Űrudüsszeia pedig szakított ezzel a gyakorlattal. Ebben látható meg a film csodálatos képi világának titka. Ez az egyik, amiben ez a film szemben áll a gnózissal. A másik kérdés, ami bennem a film kapcsán felmerült, hogy a fejlődés, illetve az idő előrehaladása szükségszerűen együtt jár e azzal a szellemi hanyatlással, és válsággal, ami korunkat valóban jellemzi. Ugyanis meg kell jegyezni, hogy a különféle gnosztikus mozgalmak, nemcsak a guenoni és evolai tradicionalisták, hanem a New Age mozgalmai is a fordított evolúció szemléletét, vagyis az involúciót vallják.

Ez a szemlélet azt a nézetet vallja, hogy a történelem egy fokozatos és szükségszerű hanyatlás folyamata, amelyet az aranykorból való kihullás fémjelez, és amit általában fokozatos materializálódásként szoknak leírni. Meg kell jegyezni, hogy a 2001 Űrodüsszeia szellemisége nagyban kötődik az evolúció szemléletéhez, a fejlődésbe vetett hithez, és ebből kifolyólag sokan a marxizmussal is összefüggésbe szokták hozni, éppen a fejlődésbe vetett hit miatt, ami a filmből sugárzik.

Ami azonban a film szellemisége, és a gnosztikus involúcióelmélet közötti viszonyt igazán érdekessé teszi, az nem más, mint az, hogy a film víziója nem valósult meg. A modern tudomány részterületei közül éppen az űrkutatás nem fejlődött arra a szintre, amire például az informatika, vagy a biotechnológia. Az űrkutatás fejlődése az állítólagos Holdra szállás óta megállt, a NASA költségvetése pedig fele az Iraki háborúénak.

Hamvas Béla a gnosztikusok tradicionalista ágához köthető gondolkodó az involúció egyik megnyilvánulási formájának tarja szcientizmust. Ez alatt tudományvallást értett, vagyis olyan vallást, ami nem a szellemi létezőt, a lét nagy kérdéseit akarja megismerni, hanem csak az anyagi világ törvényszerűségeit. Ahogy ő mondta: „a valamikori igazságszenvedély szcientizmussá lett, élettelen és érdektelen tételek rendjévé.”

Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy a tudományvallás miért éppen az univerzumot nem akarja megismerni, hiszen az univerzum is az anyagi világ része. Egyesek azt mondják, hogy gazdasági érdekből ellenzik az űrkutatás fejlesztését, mert nem sikerült olyan ágazatot találni, amit az űrben lehetne végezni, ez azonban nem igaz, mert én olvastam olyan könyvet, amelyben több olyan ágazatot is leírtak, amelyet az űrben lehetne végezni, mint például olyan fémötvözetek előállítása, amelyeket csak az űrben lehet előállítani, hogy csak egyet mondjak.

Megjegyzendő a szcientizmus nem azonos a tudománnyal, mert tudomány az ókorban is volt, az ókort azonban mégsem szokás a modern világhoz hasonlítani, mert akkoriban a tudomány, vagyis az anyagi világ megismerése, csak eszköz volt a természetfeletti megismeréséhez, az anyagi világ által a természetfelettit akarták megismerni, ahogy René Guenon is mondja, tehát a tudomány nemcsak az anyagi világ élettelen és érdektelen tételeinek megismerésére törekedett.

De visszatérve az előző kérdéshez, vagyis, hogy miért éppen az űrkutatás ilyen mostoha a szcientizmus számára, ahhoz meg kell vizsgálnunk a gnoszticizmus természetét. A gnoszticizmus dualista szemlélete az anyagi és a szellemi világ ellentétére épül. A világban két princípium küzd egymással az anyag, ami a gonoszt testesíti meg, és a szellem, ami a jót. Az emberi lélek pedig sajnálatos bukás eredményeképpen került az anyagi világba ahol élete egyetlen célja csak az lehet, hogy onnan kiszabaduljon, és a szellem világába kerüljön.

Tradicionalizmus keresztény szemmel című írásomban már leírtam, hogy szinte minden modern jelenségben az ókori gnosztikusok dualista szemléletének mintái fedezhetők fel. A pénzvilágtól, az információs társadalmon át az egzisztencializmus filozófiai rendszeréig. Én most csak az információs társadalom, pontosabban az internet esetét említem meg. Itt a mi valóságunk áll szemben az internet, vagyis az információs szupersztráda virtuális valóságával, ami egyértelműen analógiában áll az anyagi és a szellemi világ ellentétével, ami a gnosztikusok dualista gondolkodásában fedezhető fel.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy Peter Koslowski a Tudományosság és Romantika című írásában egyértelmű párhuzamot vont a szcientizmus és a gnoszticizmus közé is, amiket Hamvas Béla szembeállított egymással, sőt azt mondta, hogy a szcientizmus éppen azért alakult ki, mert a kereszténység kivetette magából a gnózist, amiben lehet igazság, de ezt most nem fejtem ki részletesen, ezzel kapcsolatban tessék elolvasni a Tradicionalizmus Keresztény Szemmel című írásomat.

Továbbá meg kell említenünk azt is, hogy Plotinos ókori görög filozófus a neoplatonizmus atya azt kifogásolta a gnosztikusokban, hogy mivel gonosznak tartják az anyagi világot, gonosznak tartják a kozmoszt is, vagyis a csillagokat, a napot, az égboltot, mint az anyagi világ részeit. A csillagos ég pedig, a görögök számára Püthagorasztól kezdve az ész legtisztább megtestesülése a mindenségben, és egyszersmind a mindenség harmóniájának garanciája.

Meg kell jegyezni, hogy a Plotinos által kifejlesztett neoplatonikus szemlélet nagyban hasonlít a gnosztikus szemléletre, míg a gnosztikusok dualista szemléletét mellérendelő dualizmusnak, addig a neoplatonizmust alárendelő dualizusnak tekinthetjük. A neoplatonizmus nem tartotta ugyan gonosznak az anyagi világot, csak tökéletlennek, a szellemi világ tökéletlen megfelelőjének. Továbbá a neoplatonizmus a gnosztikusokkal ugyanúgy vitába szállt, mint a keresztényekkel.

Tehát akkor feltehetjük a kérdést, hogy a modern tudománynak, vagy szcientizmusnak a csillagos égtől való idegenkedése, nem e véletlenül a szcientizmus gnosztikus eredetére vezethető e vissza. Tehát hogy a modern gnoszticizmus éppúgy idegenkedik az égbolttól, mint az ókori gnoszticizmus. A modern szcientizmus legfőbb édes gyermeke az információtechnológia. Azt fejleszti a leginkább, és mint már mondtam az internet világa jól észrevehető analógiában áll az ókori gnosztikusok dualista szemléletével.

A modern szcientizmus inkább a számítógépből áradó materiálisan fehér neonfénybe fullasztja az emberiséget, mint ahogy a gnosztikusok fullasztották az embereket azzal az anyagi világgal ellentétes fehér szellemi világba, minthogy az űrkutatás fejlesztése által kijutassa őket a kozmoszba, és ezzel szabadságot adjon nekik. A gnosztikusok a szcientizmust az involúció, vagyis a világ folyamatos materializálódásának, szellemiből materiálisba való átmenetének, következményeként tartják számon. Holott ez éppen annak a szemléletnek a következménye, ami az anyagot és a szellemet szembe állítja egymással.

Érdekes, hogy ma éppen Kína kezdett egy gigantikus űrkutatási projektbe, vagyis egy távol-keleti ország, a távol-kelet pedig éppen az a terület, ahol azok a vallások élnek, amelyeket a gnosztikusok annyira előnyben részesítenek. Azonban ők sem a csillagos égbolt iránti szeretetből teszik ezt sokkal inkább azért, hogy fitogtassák hatalmukat, és gazdasági erejüket, vagyis ugyanazért, amiért régen Amerika is belekezdett az űrkutatásba, és feltételezem, hogy nemsokára az ő ezirányú lelkesedésük is alább fog hagyni.

A kereszténység a 2001 Űrodüsszeia című film által sugallt evolúciós szemléletet éppúgy elveti, mint a gnosztikusok. Azonban a kereszténység elveti az anyagi és a szellemi világ szembeállítását is, amit a gnosztikusok sugallnak. Kérdés, hogy melyik veszélyesebb a kereszténység számára. Az evolúciós szemlélet, vagy ez a gnosztikus involúció szemlélet, amely szembeállítja egymással az anyagot és a szellemet?

Én evolúciós szemlélet alatt a fejlődésbe vetett hitet értem. Ha ez alatt azt a tudományos, technikai fejlődést értjük, ami nem szcientista, vagyis nem a gnoszticizmus által ihletett, hanem valódi transzcendens megismerés a célja, mint ahogy a görögöknél a kozmosz kutatásának valamiféle valódi transzcendens megismerés volt a célja, az szerintem nem akkora ellensége a kereszténységnek, mint a gnoszticizmus által ihletett scientista tudomány, ami az anyag és a szellem egymással való szembeállításának szemléletéből ered, és amely szemlélet egy alapvetően involutív szemléletbe van ágyazva. Ezt akartam ezzel kifejezni. Tehát itt nem a Darvinizmusra utaltam, amit a film eleje suggall, ahol majmok vannak, hanem egyszerűen a fejlődésbe vetett hitre. Bár megmondom őszintén ettől függetlenül azt a gondolatot, hogy az ember az állatvilágból származik én alapvetően keresztényellenes gondolatnak tartom, még akkor is, ha a film azt suggalja, hogy az ember külső behatásra vált az állatból emberré.

A 2001 Űrödüsszeia képi világa valóban nagyon szép. Én szorgalmaznám is ezt a fajta művészi világot Amerika silány modern világának átszellemítésére, és ezáltal való újratradicionalizálására.

De csak Amerikában javasolnám ezt, tehát egy olyan világban, amely lényegében teljesen elszakadt az európai tradíciótól, és emiatt a középkori szellemiség ott nem restaurálható, már csak a földrész szelleme miatt sem. Európában nem. Azonban gondok is vannak a 2001 Űrodüsszeia képi világával, mégpedig az, hogy a keresztény transzcendenciához képest mégiscsak egy alapvetően naturalista képi világot közvetít a kozmoszról, hiszen csak az ókori illetve az őskori nyugati művészet formáira épít. Az egyetlen modern művészi alkotás, amely egyesítette a kozmikus monumentalitást, és a keresztény transzcendenciát az Mozart – Requiem – Lacrimosa című műve volt. Az a mű valóban egyszerre szent és monumentális, valóban egyfajta utazás a szent kozmoszban. Erről már írtam.

A gnosztikus tradicionalisták az anyagi világtól való szabadulásban olyan erőt és hatalmat látnak, amit az emberi lélek ezáltal megkap, amely a teljes feltétel nélküliségben, és végtelenségben jelenik meg. Én kifogásolóm, hogy ezt az anyagi világtól való teljes szabadulásban látják, mert az ember anyagi lény is egyben, nem csak szellemi, továbbá az anyag és a szellem szembeállítása lényegében materializmushoz vezet, erről már írtam a Tradicionalizmus Keresztény Szemmel című írásomban. Éppen ezért ez helytelen, de elismerem, hogy az emberi léleknek szüksége van a feltétel nélküliség és végtelenség állapotára is, amit a keresztény transzcendencia nem mindig tud megadni.

Éppen ezért a világnak a gnózistól való megszabadításában, a sötétség teológiájának kidolgozásán kívül, véleményem szerint, a kozmosznak a nyugati vallásosságban, a régi helyébe való visszaállításának is meg kell jelennie. Továbbá a kozmikus monumentalitásnak a keresztény transzcendeciával való egyesítésének is. Ezzel kielégítjük az emberi lélek mindkét szükségletét, az erkölcsi önmeghaladásból eredő keresztény transzcendencia iránti szükségletét, és a végtelenség, a feltétel nélküliség iránti szükségletet is. A sötétség teológiájának kidolgozásán kívül ez jelentheti a világ megszabadítását a gnózistól.

írta: antignosztikus , ebbe a kategóriába: New Age